Garai Gábor Fölötted egy csillag – Zvezda je iznad tebe

Garai Gábor

Budapest, 1929. január 27. – Budapest, 1987. szeptember 9.

Fölötted egy csillag Mert nem egyszerre járja át a boldogság a testet: előbb csak a tekinteted száll a tárgyakra vissza, s derengő emlékeidet kezded megint szeretni. Aztán a puszta levegőt zamatosabbnak érzed, s hosszan, türelmesen figyelsz mások nehéz szavára; utóbb, ha egymagad vagy is, nemcsak magadra gondolsz, s rövidülnek bár napjaid - a jövővel beszélgetsz. S lassan otthon érzed magad szerveid vadonában, felejted beteg csontjaid - életed végtelenség. Megállsz a földön, rengeted - nem fordul ki alólad; és egy jószóra fölrepülsz a villogó egekbe. Pedig nem történt semmi más, csak a rend helyrezökkent: kerengtél árván, céltalan a gomolygó sötétben, s fölötted egy csillag kigyúlt - nyíló arany pupilla -, beragyogta a létezés megtestesült csodáit; lombokból lugast kerített a füstös városoknak, kicsalt egy röppenő mosolyt a csüggedt emberekből; elhívta tévelygő szived az úttalan utakról, testvéreire mutatott a vad testvértelennek; s mert másban lelsz magadra csak - értette ő a titkod -, most benned él, s te benne élsz, egybe-szőtt csillag-ábra; s tudod, már többé nem hagy el tündöklő tisztasága.

Zvezda je iznad tebe Jer razdraganost ne odjedanput osvaja telo: najpre na predmete samo ti se pogled vraća i tvoje izbledele uspomene ponovo počinješ voleti. Pa i sam vazduh ti se čini svojstvenijim, i teške reči drugih dugo, strpljivo pratiš; kasnije, čak i ako si sam, ne samo na sebe misliš, i makar ti se dani skraćuju – sa budućnostom razgovaraš. I i džungli tvojih organa polako kod kuće se osećas, svoje bolne kosti zaboravljaš – život ti je beskraj. Zastaneš na zemlji, potreseš – neće se izvrnuti; i na jednu lepu reč u sevajuće nebesa poletiš. A ništa drugo se nije desilo samo red se uspostavilo: u gomilastom mraku besciljno, samotno si lutao i iznad tebe jedna zvezda se upalila – zlatna zenica koja se otvara –, obasjala otelovljena čuda bitisanja; zadimljenim gradovima iz krošnji senicu pravila, iz klonulih prolazan osmeh mamila; sa neprohodnih cesta tvoje zabludelo srce odvukla, divljacima bez braća braća pokazala; i jer sebe samo u drugima pronalaziš – tvoju tajnu je shvatila –, sad u tebi živi i ti u njoj živiš, ujedno tkana slika zvezda; i znaš, više te neće napustiti sjajna čistota njena. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://hycry.wordpress.com/2009/12/31/garai-gabor-folotted-egy-csillag/