Fekete Vince Stairway to heaven – Stairway to heaven

Fekete Vince Kézdivásárhely 1965. április 7. –

Stairway to heaven Hirtelen megtorpan az egykori helyszíneken, utcákon, tereken, kavézókban, ahol jóleső fáradtsággal a tagjaikban a reggelijüket költötték nem is olyan régen még, a nagytemplom barokk szószéke alőtt, a templomtorony körerkélyére felpillantva, ahová azokon a meredek falépcsőkön felmásztak valamelyik nyáron, és ugyanazokat a szobákat keresi, ugyanazokra a székekre ül le a sarokbann, a bőrbevonatú padokra a központ közelében, ugyanazokat a zenéket hallja, ugyanazokra a helyekre megy vissza, mint ahol együtt jártak az erdőkben, a gombákat, növényeket vizsgálja, a tavakat figyeli, ahol nem is olyan rég még..., hát igen, és városokban jár, amelyek már nem ugyanazok többé, a parkokban, bisztrókban,vendéglőkben, az üres csónakokban, kis garniszállók, motelek és panziók falai között kapja fel – hiába – egy-egy ismerős hangra a fejét...

Stairway to heaven Odjedanput zastane na negdašnjim prostorima, ulicama, trgovima, kafanama gde još ne tako davno sa prijatnim umorom u udovima doručkovali, ispred barokne propovednice velike crkve, pogledavši na balkon tornja gde su se jednog leta strmim drvenim stepenicama penjali, i iste sobe traži, u uglu na iste stolice, kožom prekrivene klupe u blizini centra sedi, iste melodije čuje, na ista mesta se vraća gde su u šumama zajedno hodali, gljive, biljke ispituje, jezera promatra, gde još ne tako davno..., da, i gradove posećuje koji više nisu isti, u parkovima, krčmama, gostionama, praznim čumezima, između zidova konaka, motela, prenoćišta čuvši po koji poznat glas glavu – zalud – diže... Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Fekete Vince Ahol hiába – Gde uzalud

Fekete Vince Kézdivásárhely 1965. április 7. –

Ahol hiába Előbb csak a levelek ritkulnak meg, csak Egy-egy levél között lesznek nagyobb és Nagyobb szünetek, előbb csak a levelek, Majd az üzenetek is kimaradnak fokozatosan, Miután elmaradnak a mindennapi beszélgetések, Aztán a távolsággal együtt, a több óra Eltéréssel együtt összezavarodik minden, Hogy mikor volt nappal és mikor éjszaka, S mikor érhették volna utol egymást a térben... A napok jönnek-mennek, elszaladnak, Aztán a hetek, hónapok is, az elején még Oly nagyon várt találkák, az oly nagy Körültekintést, egyeztetést kívánó, ilyen- Olyan időközönkénti találkozások is elmaradnak A nagyon-nagyon messziről egymás felé tartók Között hol ezért, hol azért, aztán már az Emlékek is kezdenek lassacskán megfakulni, Elmosódni kezd a vállak íve, az arc képe, a Mosoly, elsuhan a hang az ájerben valahová... Hosszú hónapok múlva  tudja csak meg, hogy Az élet egyre mélyebb nagyvilági erdejénben, A világ egy másik, végtelenen túli felében Hogyan is és miként is volt, van, hogy éppen Mit csinált, merre járt, mivel töltötte idejét Az utóbbi egy-két-három hétben, hónapban, S ha változott, hát mi volt, ami azóta nagyon Jelentősen a most mát külön életében, csak egy- Egy ritka levélből, egy-egy sebet feltépő, kósza Esemesből, aprócska, finom jelzésból csupán...

Gde uzalud Prvo samo pisma se proređuju, samo Postaće sve veće pauze između Poslatih pisama, prvo samo pisma, Pa izostaće postepeno i poruke, Nakon što i svakodnevni razgovori izostanu, Zajedno sa udaljenošću, sa višesatnom Vremenskom razlikom sve se uskomeša, Kad je bio dan i kad je bila noć, Te kad bi se putem etera mogli sastati... Dolaze-odlaze dani, gube se, Pa i nedelje i meseci, između onih Koji se sa velikih razdaljina približavaju, Čas zbog ovog ili onog razloga izostanu Na početku još tako očekivani, brižljivo, Sa mnogo  usklađivanja pripremljeni, Samo povremeni sastanci, posle već I uspomene počinju da se blede, Isčeznu lukovi ramena, lik lica, osmeh, Negde u vasioni i glas se gubi... Tek iz ponekog pisma, zalutalog Ešemeša šta rane cepa, sitnih, finih znakova Mesecima kasnije sazna da u sve dubljoj Šumi velikog sveta, na nekom sasvim Drugom kraju, kako je bilo i kako je Sada, u zadnjih nekoliko nedelja, meseci, Šta je radila, kuda išla, kako je vreme Provodila i ako se nešto promenilo Šta je bilo ono što je značajno U sad već odvojenom životu... Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Fekete Vince Kedves É. – Dragi E.

 

Fekete Vince Kézdivásárhely 1965. április 7. –

 

 

Kedves É.   Catullus Éljünk, kedves É. És bőszítsük a sok hektikás vént, a Nap lemegy és feléled reggel, de bennünk soha ki nem lobban, ami volt, lesz már, mert van. Éljünk, kedves É., mert nincs örök éj, és nincs örök álom, ami ellobban, felvirrad még, lehet feléled reggel, de mi?, ha sokezerre nőtt már napjaink száma, ha lyukas garas ára van szavunknak, ha belezavarodunk a számolásba, ne bőszítsenek akkor, két mogorva vént, fittyet hányunk beszédeikre, mert a Nap lemegy és feljő és mi élünk és leszünk, kedves É.

Dragi E.   Catul   Neka živimo, dragi E. I ljutimo one grozničave starce, Sunce silazi i ujutro vaskrsne, ali u nama nikad se ne gasi, što je bilo, biće, jer živi. Neka živimo, dragi E., jer večna noć ne postoji, i nema večnog sna, što se gasi još osvane, možda ujutro oživi, ali mi? ako broj naših dana na više hiljada naraste, ako naša reč ni groša ne vredi, ako se u računicu upetljamo, tada dva smrknuta starca neka ne žeste, briga nas šta pričaju, jer Sunce silazi i izlazi i mi živimo i živećemo, dragi E.    Prevod: Fehér Illés

 

Forrás: http://mek.oszk.hu/kiallitas/erdelyi/feketevince.htm



Fekete Vince Kizökkent idő – Vreme izbačen iz koloseka

Fekete Vince Kézdivásárhely 1965. április 7. –

Kizökkent idő (Sz.L. levele K.E-nek, W.S. fordítása közben) (A 14. Shakespeare-szonett kezdősorára) ,,Nem fejtem a csillagok titkait, nem kémlelek, sem földet, sem eget: mit érdekelne, mi új, s mi avítt, jövő vagy múlt, a lehet, nem lehet? Csak azt tudom, hogy míg te vagy, vagyok, s amíg Veled, némán áll az idő, s egy kurta óra sokkalta nagyobb, mint a hiány, mi belőle kinő.- Pedig az óra, s a perc is: ,,lopott", s aztán fullasztó hetek, hónapok, bő lakomára ínséges torok jönnek, míg megint újra felragyogsz: s a titkunk a csillagok titka lesz: kié vagy, tőlem mindig visszavesz,"

Vreme izbačen iz koloseka (Pismo S. L.-a K. E.-u, tokom prevođenja W. S.-a) (Na početni stih 14. Šekspirovog soneta) „Ne zaboravljam tajne zvezda, ne ispitujem ni zemlju, ni nebo: budućnost, prošlost, novina, starina, može, ne može što bi me kopkao? Samo to znam, dok postojiš, postojim, dok sam s Tobom, vreme nemo stoji, i prolazan sat je daleko veći od manjka što iz njega sledi. – Ta i sat, a i minut je: „zakidan“, pa stižu zagušljive nedelje, meseci, nakon izobilja oskudica dok tvoj lik ponovo ne zasja: i naša tajna biće tajna zvezda: čija si, od mene te i oduzima. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.lato.ro/article.php/Kiz%C3%B6kkent-id%C5%91/2846/