Pilla - Sárközi Mariann Lényeg a fontossági sorrend – Bitan je red po važnosti

Pilla – Sárközi Mariann

Lényeg a fontossági sorrend Sokszor jut eszembe egy utolsó lélegzet húsz... alig húszévesen, s hogy mily' gyorsan hagyta el torkát  a függés, a gyilkos; eszembe jut egy reggel, a már ébredéskor céltalan, s a dezodor, fürdés helyett. Láttatok már arcot akkor,  amikor ellilul? Én láttam. Magamét. Gyakran jut eszembe a liget. Egy bokra sem fája nem vonzott, csak a vágy, hogy takarásban szúrjam be a mérget, a fájdalmat enyhítőt. Eszembe jut a meztelen ágak közötti tél,  s hogy nem érte lábam,  s a nyár gondozása, ha ajkamra vizet dörgölt. Láttál már embert önszántából igénytelent, otthontalant. Én láttam. Magamat. Sose felejtem azt, amikor a belátás  a tagadással pöröl. Talán ha  többet mesélnék egy gödörről, ahol reggeltől-estig utolsó kenetre vártam, s ahonnal óránként semmi erőből, inkább ösztönből indultam útnak szerelmemért, mindenemért, "csak egy" grammért... Láttatok már embert haldokolva kielégülni? Én láttam. Magamat. Láttál embert sírva szájához emelni  az üres, száraz fogkefét... büdösen, éhesen zsemlét, kenyeret tagadni; hallottál szirénát, s szót, Istent átkozót, s vádját: kegyelem, irgalom, Isten?! Nincs! Én igen,  elég volt egyetlen gyenge sóhaj, s ördögi játékba hívott a sors. Érdes eccpecckimehecc kacajjal  csalt, és én mentem... míg elfelejtettem várni és áldani azt, ami mindenkinek adott: az életet. Csak én, s valami megfogalmazhatatlan  hiány vonzott. Ismeritek!? Ti, akik érzéseitek megfogalmazni tudjátok!? Én ismerem. Néha eszembe jut egy fekáliában fetrengő hiúság, s a küzdelme nem a ligetben, hanem kemény-hideg matracon. Eszembe jut milyen idegesítő  a percek kopogása a csempén, s a felhangosított infúziócseppek vénábaesése... majd rájönni: mivé lettem ......................................................... aztán eszembe jut az első sejtjeimig jutó levegőrész, s az otthon, a piszkos; a porszívó fárasztó búgása, s az első fehér függöny ablakpucolás után. Az éhes, azért eszik döntés,  majd az akarat: kell kenyér; az első munkanap. A kézfogás Istentől. A kegyelem, hogy nem halt meg bennem az ember.  Az első és az utolsó grammnál finomabb szerelem, a küzdelem nélkül megélt kéj; Egy gyűrű. Arany. A hűség halálig. Két születés, halál(ok), sokk, boldogság, harc, minden máig megélt. Társ, barát, anya lettem, vagyok. Értitek ezt az értelmetlent? Én vagyok. Én voltam. Sose felejtem. Mondom: semmi sincs ok nélkül. Magunkon múlik a élet, a lényeg a fontossági sorrend januártól-decemberig... és Isten. Szerintem. (Bicske, 2016. július 24.)

Suština je red po važnosti Često se setim jednog zadnjeg uzdaha sa dvadeset… jedva sa dvadeset, i ovisnost, krvnička kako brzo je njeno grlo napustila; setim se jednog jutra, već pri buđenju besciljnog, i umesto kupanja, dezodora. Jeste li već videli lice, kad lila postane? Ja jesam. Svoje. Često se setim gaja. Ni jedan džbun, niti drvo me nije privuklo, samo žudnja da otrova što bol stiša u zaklonu sebi ubrizgam. Setim se zime između golih grana i da ju moje noge nisu dotakle, i staranje leta, kad mi usne vodom brisao. Jesi li već videla čoveka ko je dobrovoljno ništavan, beskrovnik. Ja jesam. Sebe. Nikad neću zaboraviti tren kad uviđavnost sa negiranjem se prepira. Možda kad bi više o jednoj jami pričala gde od jutra do mraka na poslednju pričest čekala i odakle svakog sata iz ničega, više iz instinkta za svoju ljubav, za sve što posedujem ponovo na put krenula, “samo” zbog jednog grama… Jeste li već videli samrtnika zadovoljiti se? Ja jesam. Sebe. Jesi videla čoveka kako praznu, suvu četku za zube plačući do usta diže… smrdljivo, gladno zemičku, hleba odbije; jesi čula sirenu i reč, Boga proklinjajuću i optužbu: milosti, oproštaja, Boga?! Nema! Ja jesam, jedan jedini slab uzdah je dovoljan bio, i sudba me je u đavolsku igru zvala. Hrapavim ecipecipec grohotom je mamila i ja krenula… i zaboravila čekati i blagosloviti to što je svima dato: život. Samo ja, i nekakav nepojmljiv manjak me je privlačio. Poznajete!? Vi, koji svoje osećaje izraziti znate!? Ja poznajem. Koji put se setim jedne u fekaliji valjajuće taštine, i njene borbe ne u gaju, na tvrdo-hladnom dušeku. Setim se koliko je razdražljivo kucanje minuta na zidnim pločicama i pojačan pad kapi infuzije u venu… i doznanje: šta sam postala ……………………………….. pa se setim prve do mojih ćelija dospele delove vazduha, i dom, prljav; zamorno zujanje usisivača, i prva bela zavesa posle pranja prozora. Odluka, jedeš jer si gladna, pa volja: hoću hleba, i prvi radni dan. Rukovanje Boga. Milost da u meni čovek nije umro. Od prvog i zadnjeg grama skladnija ljubav, bez borbe doživljena strast; Jedan prsten. Zlatan. Doživotna odanost. Dva rođenja, smrt(ovi), šok, blaženstvo, borba, sve do danas doživljene. Družica, prijateljica, majka sam postala, sam. Shvatate li tu besmislenost? Ja sam. Ja sam bila. Nikad zaboraviti neću. Tvrdim: bez razloga ništa nije. Život o nama ovisi, suština je red po važnosti od januara do decembra… i Bog. Po mom. (Bičke, 24. jul 2016.) Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.7torony.hu/content.php?c=69277

Pilla - Sárközi Mariann Neked – Tebi

Pilla – Sárközi Mariann

Neked Elengedlek. Így rendeltetett. Tán ezt vártad... a mai napon folytatod, csak már nem élőn... hanem gondolatban... Bennünk. Bennem... A sakk és a versek. Kedvenceid. Voltak. Folytasd fent is a játszmát, és nevess - szokásodhoz hűen keserű-kedvesen - ki minket, mert mattot adtál nekünk ittmaradottaknak. Sírok. Nem szépítem. Nem azért, mert bánt, hanem mert szorongok... vajon mit éltél át, a végső szemhunyás előtt. Sírok. Fáj. Nem válaszolsz. Nevetsz? Ugye nevetsz? Ugye végre társasággal vagy? Hümmögtök? Oké-oké... Előnyötök nagy, mert, Ti már tudjátok, mi van minden után... Tamás. Sírok! Idéznélek, de nem megy. Túl sok most, ami a szívem utolsó sejtjéig okoz zavart. Elmentél. Nem jössz vissza. Tudod mit? Kibőgöm magam, aztán megyek tovább, mint Te, amikor még pontosan tudtad: az élet súly, de bírható... ha van a lábban akar, az azzal járással. Várj. Ne csak rám, ránk... ma rajzolok egy pontot a nyári égre, olyan mindig csillogót, mint - hiába is tagadnád - amilyen most te vagy. Én látlak. Én. Látlak. Te pedig várj... minket. Érkezünk lassan, és átrendezzük a menny placcát... felolvassuk egyenként, és mindenkire figyelve a sajátot, az addig felolvasatlant. Jövök, jövünk, bár határozottan kimondom, nem sietünk. Addig is ölellek. Pihenj addig... Találkozunk... idővel mi is megyünk. Tamásnak, aki ma hajnalban halt meg... 2016. 08. 16.

Tebi Otpuštam te. Tako je određeno. Možda si to čekao… danas nastavljaš samo ne kao živ… nego u mislima… U nama. U meni… Šah i pesme. Tvoji miljenici. Bili su. Partiju i gore nastavi, i smej se – po tvom običaju gorko-srdačno – ismej nas, jer si nas koji smo ostali matirao. Plačem. Ne ulepšavam. Ne zbog toga jer me tišti, nego strepim… šta si proživeo pre konačnog sklapanja očiju. Plačem. Boli. Ne odgovaraš. Smeješ se? Jel da se smeješ? Jesi li konačno u društvu? Mucate? U redu-u redu… U velikoj ste prednosti, Vi već znate, šta je iza svega… Tomo. Plačem! Prizivala bi te, ne ide. Previše je to što do zadnje ćelije mog srca zbunjuje. Otišao si. Ne vraćaš se. Znaš šta? Naplakaću se pa ićiću dalje, kao Ti, dok si još tačno znao: teret je život, al može se podneti… ako u nogama htenje postoji, u svakom koraku. Čekaj. Ne samo mene, nas… nacrtaću danas jednu tačku na letnje nebo, uvek sjajnu, takvu – zalud bi opovrgao – kao što si ti sada. Ja te vidim. Ja. Vidim te. A Ti čekaj… nas. Polako stižemo i preuredićemo prostore nebesa… i pažnju na svakoga obraćajući jedan po jedan čitaćemo naglas to što još nije čitano. Stižem, stižemo, ali odlučno tvrdim, ne žuri nam se. Dotle te grlim. Odmaraj se dotle… Sresćemo se… s vremenom i mi idemo. Tomi, ko je danas rano jutro umro… 16. 08. 2016. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=1773787036169557&set=a.1416020735279524.1073741831.100006148331845&type=3&theater

Pilla - Sárközi Mariann Egy élet – Jedan život

Pilla – Sárközi Mariann

Egy élet Életét hordja a remegő hátán; két táska terhe, és kopottas füle jelzi, személyijén nem él a házszám. Arcán az élet már duzzadtan lapul; ráncai mélye, ajkának fehére mutatja, lelkében fájdalom vadul. Hontalan teste ma még gyógyítást kap; erei szűke, szívének üteme talán halottak. Vajon ma jön a pap?

Jedan život Život na drhtavim leđima nosa; teret dve tašne i trošne drške javljaju, na njegovoj ličnoj karti nema kućnog broja. Život na licu nabreklo se skriva; dubina bora, belina njegovih usana pokazuju, u duši mu patnja divlja. Bezimeno telo još će vidanje dobiti; možda su mu već uzane žile i ritam srca mrtve. Paroh da li će doći? Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.montazsmagazin.hu/pilla-ismet-egy-fiatal-tehetseg-a-koelteszet-palettajan/

Pilla - Sárközi Mariann Megbízás – Ovlašćenje

Pilla - Sárközi Mariann

Megbízás Ács, gyere már, centit! Mérj! Lábujjtól fejtetejéig. Hallottad a templomkakast, hogy berekedt? Ébreszteni akart, akkor aludtam el... hogy dugjak álmom kanos démonával; nem szerelemből, nem hitből, hanem, mert vicsorával várt rám. Rám. Csak. Hozd. Mérj. Nem baj, ha csontom töri, ahogy hozzám érsz. Engem már rég kettétört Isten. Fentebb, középen. Mérj, de tudd, már csak egy szög van, a többit eladtam. Légy karitász. Tegnap én is adtam egy grammot másnak magamból - és már milyen sokszor... -. Na! Vállalj, ne hátrálj. Mire kész leszel, lehet változik a minden, benne én, s tán pelenkát cserél rajtam a Sors; csináld. Siess. (2004.03.10.)

Ovlašćenje Tesaru, dođi već, santimetre! Meri me! Od pete do temena. Čuo li si vetrokaza crkve kako je promukao? Hteo me je buditi, tad sam zaspala... da sa demonom nerastom mog snova kresnem; ne iz ljubavi, ne iz vere, nego, sa kreveljenjem mene je čekao. Mene. Samo. Donosi. Meri me. Nije bitno, dal mi kosti lomiš kad me dotičeš. Mene je Gospod odavno prelomio. Nešto više, u sredini. Meri me, ali znaj, samo jedan ekser je ostao, prodala sam ostalo. Budi veledušan. Juče jedan komadić od sebe i sama dala - i već koliko puta... -. No! Prihvati me, ne povlači se. Dok ćeš gotov biti, možda će se sve promeniti, i ja takođe, i valjda će Kob na meni pelene menjati; uradi. Požuri. (10. 03. 2004.) Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző