Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 27., vasárnap

Faiz Softić Majčin skut – Anyám rokolyája


Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Majčin skut

Znam jedno mjesto
malehno.
Ali sigurno.
Ni vjetra,
ni grada,
ni groma.
Znam.
Ni topova,
ni ratova,
ni bola.
Tamo se raste.
Ima jedno mjesto
malehno.
Samo da čučneš,
da se primiriš,
da majčin skut primirišeš -
Spasen.
Anyám rokolyája

Tudok egy helyet
csipet.
De veszélymentes.
Se szél,
se jég,
se ménkő.
Tudom.
Se mordály,
se csatározás,
se megpróbáltatás.
Ott cseperednek.
Tudok egy helyet
csipet.
Csak térdelj le
hogy megnyugodj,
hogy anyád rokolyáját szagold –
Megmenekülsz.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Iz zbirke - Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 31. str.

2017. augusztus 25., péntek

Lennert Móger Tímea Hiányérzet – Osećaj nedostatka


Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Hiányérzet

nem múlik el, nem tarthat örökké: pillanatnyi… nézlek-védlek, látatlanul és védtelenségem ellenére…lemeztelenült ruha, belém öltözött-költözött lélek (mi)végre test is…

Osećaj nedostatka

ne prolazi, večno ne može trajati: momentalan je... gledam te-branim te, negleduške i protiv moje nezaštićenosti...ogolelo ruho, u meni usađena-useljena duša valjda i telo je...

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://timea-versei.doroszlo.net/html/2011.html

Kassák Lajos 84 (Emlékszem még...) – 84 (Još se sećam...)


Kassák Lajos – Bálint Zsombor domborműve
Érsekújvár, 1887. március 21. — Budapest, 1967. július 22.


84 (Emlékszem még...)

Emlékszem még a városra ahol születtem a sötét utcák embereire s az első lányra kinek a melleit megérintettem
megőrzött titkok ó céljaim és letörülhetetlen nyomai éveimnek
hegyeken és tengereken kel át a vándor s akár a madarak elénekli együgyű örömeit és kimeríthetetlen fájdalmait
a források meleg vizeiben bugyognak föl emlékeim
szavaid emléke tested egészségének emléke
a parasztok negyedében lakott ő együtt az apjával és árva testvéreivel
ha jobban ment a dolguk nagy husfalatokat evett s nem akart az angyalokhoz hasonlitani
egyszer kőművesek jöttek ki a telepre s ő szeretőjük lett a részeges legényeknek
ezt én épen úgy tudtam mint a város gonoszlelkű vénasszonyai
de megsimogatta szőke kecskeszakállam és hangosan a nevemen szólított hogy felébredjek
akkortól kezdve együtt ittam a kőművesekkel s mikor elmentek elindultam velük az idegen tájakra
néha beszélgettek a lányról de én a két szép házinyulammal játszottam s úgy tettem mintha más nem is érdekelne
az idő elmegy a széllel s az ember itt marad a fekete kút peremén
találkoznék-e vele ha lefelé elindulnék a létrán
a kérdés a remény gyermeke de a tüske még mélyebbre ereszkedik a szívben
a függönyön át látom két idegen sétál az ablakom előtt
az egyik jobbra tart a másik balra.



84 (Još se sećam...)

Još se sećam grada gde sam se rodio ljude iz tamnih ulica devojke čije grudi sam prvi puta taknuo
sačuvane tajne ah moji ciljevi i neizbrisivi tragovi mog života
lutalica brda i mora prelazi i poput ptica o svojim prostim radostima i neiscrpnim patnjama peva
moje uspomene iz toplih voda izvora izviru
uspomena tvojih reči uspomena tvog zdravog tela
u seljačkoj četvrti zajedno sa ocem i sirotom braćom i sestrama je živela
ako im je bolje krenulo velike zalogaje mesa jela i nije htela na anđele ličiti
jednom u koloniju zidari su došli ljubavnica pijanih frkuna je postala
ja sam to baš tako znao kao gubave babe grada
ali moju blondu kozju bradu je pogladila i da se probudim naglas me je imenom zvala
od onda zajedno sa zidarima pio i kad su prema stranim prostranstvima krenuli pratio sam ih
kat-kad su o devojci pričali ali ja sam svojim pitomim zekom igrao i pravio se kao da me ništa drugo ne zanima
vreme vetrom prolazi a čovek ovde na rubu crne sarandže ostaje
bi li se s njom sreo kad bi niz merdevine krenuo
pitanje je dete nade ali u srce trn dublje se spušta
preko zavesa vidim ispred mog prozora dva stranca šetaju
jedan na desno a drugi na levo kreće.

Prevod: Fehér Illés

2017. augusztus 23., szerda

Podolszki József Őszülő csendben – U predjesenskoj tišini

Képtalálat a következőre: „podolszki józsef”

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.


Őszülő csendben

Ha leülnénk most megbeszélni végre
egyre hosszabra sikerült életünk,
kezedet fogva néznék szemedbe
(ó, azok a régi, romantikus filmek!),
éa alighanem azt is mondanám:
szeretve szeretlek.
De csak hánykolódunk az egymásra torlaszolt,
vak érzések között, amikor ujjaink sem látnak,
csavarognak immár hiába bőrödön –
s persze bőrünkön:
mert ezek az ujjak önmagukkal sincsenek nagyon...
Kong a jelentés, mint távoli termek,
hova te engem magadba vezettél.
Nem nőttünk szentté.
Szárnyainkat régen kölcsön adtuk aprócska,
csip-csup kalandokért –
sajog a lelkünk és békülékenyebb minden mozdulat.
Hogy vagytok, rég levert, ifjú forradalmak?
Hol a nyugodni nem tudó zajos beszédünk,
mi innen sodródott ajkaink közül
a kettőzött csókok rövid szünetében?
És hol, hol van, ó, a megingathatatlan
örök bizonyosság,
hogy győzni fogunk?
Hol a hitünk, pajtás?
Hova lett a rosszaság belőlünk,
amiért vonalzó csattogott koszos körmeinken,
és amiért érdemes volt:
                                     azért se sírni.
Hol vannak, testvér, az el nem lankadó
ősi vérengzések?
Ahogy csak mi tudtuk.
Hol, hát hol vagy te, énegy-szerelmem?
Az őszülő csendben miért hagytatok ily csúful
                                                          magamra?

Forrás: Át, Forum 1988. 63-64. old.


U predjesenskoj tišini

Kad bismo sad konačno seli
da o našem sve dužem životu popričamo,
hvatajući ruku bi ti gledao u oči
(o, oni stari, romantični filmovi!)
i verovatno bi još i to rekao:
s ljubavlju te ljubim.
Ali između slepih, nagomilanih osećaja
samo se potucamo, i naši prsti su slepi,
na tvojo koži zalud lutaju –
i naravno na našoj koži:
jer ti prsti ni sami sa sobom nisu baš...
Poput dalekih dvorana odzvanja izveštaj,
gde si me ti sama vodila.
Nismo sveci postali.
Krila smo zbog sitnih, beznačajnih pustolovina
odavno posudili –
duše naše pate, svaki pokret je pomirljiviji.
Gde ste, odavno potučene, mladalačke revolucije?
Gde je naš preglasan, nemiran govor
što u pauzi između dvostrukih poljubaca
odavde, iz naših usta strujio?
I gde, o, gde je ta nepokolebljiva
večna izvesnost
da ćemo pobediti?
Gde je naša vera, drugaru?
Gde je iz nas ludorija nestala
zbog koje je na našim prljavim noktima lenjir pljusnuo,
i zbog koje vredno je bilo:
                                         pa neću plakati.
Gde su, brate moj, oni nikad sustali
iskonski pokolji?
Kako smo samo mi znali.
Gde, pa gde si ti, jedina ljubavi moja?
U predjesenskoj tišini što si me tako ružno
                                                      ostavila?

Prevod: Fehér Illés 

Góz Adrienn Tetoválás – Tetovaža


Góz Adrienn Debrecen, 1974. február 14. – 

Tetoválás

Mikor gyerek voltam, tetoválást főleg a villamoson láttam.
Sötét karokon, kezeken, kockás, rövid ujjú férfiingekből kilógva.
ÁGI SZERETLEK, meg ANYÁM, bikinis nők pálmafákkal, SANYI.
Kisebb-nagyobb szívek, amit olykor kiégettek cigarettával.
És akkor nem értettem, ami zavart,
hogy Erzsike néni a szürke hajával és nehéz szemüvegével,
sárga-kék-fehér virágos kartonruhában, amin zöldek az apró levelek,
miért visel mégis ilyen elmosódott jeleket. Mik lehetnek, számok, nevek?
Az alkarján, már nem tudom, talán a bal, vagy mégis a jobb,
ebben a hétkerületi sötét szobában olvashatatlan most a ráncokon.
Vagy az ifjúság, hazajött most az ifjúság, valami szőrmegyárban dolgozott,
sápadtan kéklik a bőrébe zárva, igen, ez itt az ő ifjúsága.



Tetovaža

Kao dete tetovažu sam uglavnom u tramvaju videla.
Na tamnim rukama, viseći iz kariranih kosulja muškaraca sa kratkim rukavima.
AGNEZA VOLIM TE, pa MAJKO, žene u bikiniju sa palmama, ALEKS.
Veća i manja srca, koje su katkad sa cigarom opržili.
Tad nisam shvatila, šta mi smeta,
da teta Eržika sa svojom sivom kosom i teškim naočalima,
u vojničkom odelu sa žutim-plavim-belim cvetovima i sitnim zelenim listovima,
takve izlizane znakove zašto nosi. Brojevi, imena šta bi mogli značiti?
Na podlaktici, možda na levoj, ili ipad na desnoj, više ne znam,
u onoj tamnoj sobici iz sedmog kvarta na borama kože nečitko je.
Ili mladost, sad se mladost vratila, u nekoj tvornici krzna je radila,
u kožu zatvoreno bledoliko plavi, da, mladost je to, njena.

Prevod: Fehér Illés

2017. augusztus 22., kedd

Lennert Móger Tímea Vérkép – Krvna slika


Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Vérkép

A női test havonta vérzik,
érzik a vér szagára,
megtisztul, újjászületik
önmagából,
nincs szüksége senkire
a harchoz
a békéhez,
teremtő lett nagykorától,
a férfi combrafogja,
kiáll ellene,
hogy vele veszítse el
önmagát,
a férfinak kell a gyász,
a nő örömmel öl
és ölel,
mikor mi kell,
áldoz és akar,
elég erős az élethez,
a férfi ezért vesz el
a nőből,
háborús üzelmek
érzéstelenítés nélkül,
melyik bírja tovább, ahogy
mint lemetszett fül
süketen fáj
és polipkarokkal
érzést csal,
hordja az amputáció sebét,
a nő az alsóneművel együtt
minden nap kimossa,
tűrni jár
naponta a kútra,
megmeríteni élete vizét,
hogy, amikor a kút mélyére néz
ne ugorjon, hátha
a férfi hazavárja,
mint tévé elé,
kaja, pia,
ha nem elég
bámulják együtt
sebeik vérző tengerét,
ez a táj
a női bájjal összefér,
elvérezni,
feltámadni havonta
a férfi ebből él,
amíg meg nem hal
a nőben
egy másikért,
a nő erőtlen lesz,
de feltámadni él,
rutin munka,
a vér
vért kíván,
lehet szeretni újra és
enni kér
és inni jár
a kútra már,
tükörképét vízében
mossa
és kioldja erényövét,
használ, szerez,
lassan szeret,
megköti élete üzletét,
harca szép,
hónapokig vértelen,
tiszta a születés,
egy férfit sem szerethet
jobban, mint a gyermekét,
érte újabb harcba lép
míg vére tart
él, hal és remél,
hogy a háború véget ér.
Krvna slika

Žensko telo mesečno krvari,
oseća se po mirisu krvi,
očisti se, iz sebe
se ponovo rađa,
za borbu,
za mir
niko joj nije potreban,
odrasteći začetnica je postala,
muškarac ju butinama hvata,
takmiči se s njim,
da bi sebe s njim
izgubila,
muškarcu korota treba,
žena sa zadovoljstvom davi
i mazi,
ovisi o trenu,
žrtvuje i želi,
za život je dovoljno jaka,
muškarac ženu zbog toga
pljačka,
igre rata
bez anestezije,
ko će duže izdržati, kao
i odrezano uvo
gluho boli
i rukama polipa
osećaje mami,
rane amputacije nosa,
žena zajedno sa donjim vešom
svakog dana se očisti,
svakodnevno ide do bunara
da trpi,
da vodu života crpi,
da kad u dubinu bunara gleda
ne skoči, možda
nju muškarac kod kuće čeka,
kao ispred tv,
iće, piće,
ako nije dovoljno
vlastito more krvarećih rana
zajedno odmeravaju,
taj pejzaž
u sklladu je sa ženskom lepotom,
iskrvariti,
mesečno vaskrsnuti,
muškarca u životu to drži,
dok u ženi
zbog jedne druge
ne izdahne,
žena biće nejaka,
ali vaskrsne,
rutina je to,
krv
krv zahteva,
može se ponovo ljubiti te
gladna je
i do bunara ide
da žeđ gasi,
svoj odraz u toj vodi
pere
i pojas kreposti odveže,
koristi, priušti,
polako ljubi,
posao života zaključi,
lepa je njena borba,
mesecima ne krvari,
uzvišeno je rađanje,
ni jednog muškarca
više od svog deteta voleti ne može,
zbog prinove nove borbe prihvaća
sve dok u njoj krv kola,
živi i umire u nadi
da će taj rat prestati.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.szegedilap.hu/cikkek/vers/moger-timea--verkep.html

2017. augusztus 20., vasárnap

Fülöp Gábor Az akasztás előnye – Prednost vešanja


Fülöp Gábor Ujvidék 1950. március 19. –



Az akasztás előnye

Láttad azt a felakasztott legyet
az ajtón?
Láttad, milyen szépen
himbálózott?
Csupán saját szárnyaival
kis feje körül,
cérna nélkül,
sosem lenne képes
leírni ezt a tökéletes ívet.
Ide - oda,
ide - oda,
ide - oda.
Légy-inga.
Inga légy!

Fegyelmezett.
Prednost vešanja

Jesi li video na vratima onu
obešenu muvu?
Jesi li video kako lepo
se njihala?
Oko sićušne glave samo
sa svojim krilima,
bez konca,
nikad ne bi bila
sposobna tako savršen luk praviti.
Amo-tamo,
amo-tamo,
amo-tamo.
Klatno-muva.
Budi klatno!

Sabran.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://holdkatlan.hu/index.php/irasok/vers/4959-fulop-gabor-versei-az-akasztas-elonye-ab-ovo-haza