Keresés ebben a blogban

2018. január 17., szerda

Márkus László Kortalan elégia – Bezvremešna elegija


Márkus László Miskolc 1955. február 13. –


Kortalan elégia

Magányosan baktatok át a zsivajgó téren,
nyárfapihék furakodnak hajamba, orromba,
tarka tömeget okád az aluljáró szája,
iskolatáskák, bevásárlószatyrok hada
furakszik ismeretlen mikroviláguk felé,
autó dudál, villamos csilingel, troli tülköl,
mentő sivalkodik - harsányan zajlik az élet.
Szerelmespárra figyelek fel, vidám kalap,
menő sapka, midi ruci és koptatott farmer,
fogják egymás kezét, andalognak meg-megállva,
ölelkezve, gyakorta apró puszikat lehelve,
lángol lelkük, szárnyal megújult világuk.
Látni, hogy boldogok, miattuk kelt ma a nap,
nekik dalolnak rigók, és bókol minden orgona.
Átszellemült arcukból gyöngéd vágy sugárzik,
a köröttük vibráló fényben megállt az idő,
mint valami opálos tükörben magunkat látom,
ötvenen túl is mézédes mákony a szerelem.

Bezvremešna elegija

Žamorom ispunjen trg samotno prelazim,
kosu, nos mi malje topole škakiljaju,
grotlo podvožnjaka šarenu masu bljuje,
mnoštvo đačkih torbi, kotarice
prema nepoznatom mikrokozmosu kreću,
kola trube, tramvaj odzvanja, trolejbus zvoni,
kola za spasavanje jure – vrvi od života.
Primećujem par zaljubljenika, veseo šešir,
moderna kapa, midi suknja i izlizana farmerka,
zajedno se drže, sporo se kreću, zastajkuju,
grle se, često sitne poljupce gutaju,
plamte im duše, lebdi njihov obnovljen svet.
Vidi se, sretni su, sunce zbog njih se pojavio,
kos njima peva i klanja se jorgovan.
Lica im nježne zrake isijavaju,
oko njih u svetlucanju vreme je zastalo,
kao u nekom opalnom ogladalu nas vidim,
ljubav je i preko pedesetih preslatka droga.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.poet.hu/vers/187137

2018. január 15., hétfő

Petrőczi Éva Metafora – Metafora

Képtalálat a következőre: „petrőczi éva”

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –


Metafora

Ha megkondul
a szerb templom harangja,
szivárványszomjamért
ne hagyj magamra.

Ha megkondul
a szerb templom harangja,
előbóklászik csámpás
kislány-magam –

nincs, aki ölbe kapja.

Ha megkondul
a szerb templom harangja,
szivárványszomjamért
ne hagyj magamra.
Metafora

Ako se zvono
srpske crkve oglasi,
zbog svoje žeđi za dugom
nemoj me samu ostaviti.

Ako se zvono
srpske crkve oglasi,
ja krivonoga devojčica
se pojavljuje –

niko ju u krilo da uzme.

Ako se zvono
srpske crkve oglasi,
zbog svoje žeđi za dugom
nemoj me samu ostaviti.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 63. old.

Lőrincz P. Gabriella Párnák és tömegsírok – Jastuci i masovne grobnice


Lőrincz P. Gabriella Beregszász 1982. március 23. – 

Párnák és tömegsírok

Megszerethetnénk egymást
És szeretném ha a cseléd
Irigykedve cserélné ki a lepedőnket
Ha kisercenne a vér a hátadon
Ha nem engednél szabadulni az ölelésből
Persze nem szeretjük egymást
Csak mosolygok és valami
Fontos kis hülyeséget súgok
Hogy jót nevessünk
És ne gondoljunk semmire
Nem kell az ágyon lepedőt cserélni
Az álmok tisztátalansága nem hagy nyomot
Nem karcolja föl a hátadon a bőrt
Jeltelenek maradunk
Mint a tömegsírok
Jastuci i masovne grobnice

Mogli bi da se zavolimo
I volela bi kad bi sluškinja
Našu plahtu sa zavišću promenila
Kad bi ti krv na leđima izbila
Kad se ne bi iz tvog zagrljaja oslobodila
Naravno ne volimo se
Samo se smeškam i nekakve
Važne sitne budalaštine šapćem
Da se dobro nasmejemo
I da ni na što ne mislimo
Na krevetu plahtu ne treba menjati
Nečisti snovi tragove ne ostavljaju
Neće ti krv na leđima izbiti
Ostajemo bez oznaka
Poput masovnih grobnica

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/2017-dec-31-1823/faragd-jol-kopjamat-mig-rancba-szed

2018. január 13., szombat

Paulovics Tamás Az utolsó gondolatom – Moja poslednja misao


Paulovics Tamás Tiszaföldvár 1954. 09. 02.


Az utolsó gondolatom

Ha majd nehéz lesz eljutni az asztaltól az ágyig,
mikor nehezen tudom már kinyitni a konyha ablakot,
azért még hallom minden hajnalban a rigók énekét.
Amikor csak álmodni tudok a suhanásról a Tisza-gáton.

A ragyogó pirkadatot, a madarakat repítő júliusi
reggeleket, a szederindák gomolygását, a lágy sodrú
folyóból fölszökő fák suhogását, az erdő csöndjét,
a platán fák őrségét, a Kurcán ívelő híd szökkenését,
az uszoda zsivaját csak a képzeletem vetíti elém

Amikor már nem tudok verset mondani, már nehéz
a beszéd, kezem bordáimra ejtem: akkor is, ott is,
és azután is: az utolsó gondolatom Te leszel

                              Feleségemnek, Karácsonyra

Forrás: a szerző


Moja poslednja misao

Kad već od stola do kreveta biće teško stići,
kad već prozor kuhinje budem teško otvarao,
svakog svanuća pesmu kosa još ću uvek čuti.
Kad na dolmi Tise o lepršanju samo sanjati mogu.

Samo mašta mi priziva sjaj svanuća, let ptica
kad se julsko jutro budi, treperenje vitica kupine,
šum stabala na obali reke laganog toka,
tišinu šuma, stražarenje platana, skok mosta
što obale Kurce spaja, žamor plivališta.

Kad više ne mogu recitirati, kad teško
ću govoriti i svoje ruke na rebra spustiti: i tad, i tamo
a i posle: zadnja misao Ti ćeš biti.

                                       Mojoj Supruzi, za Božić

Prevod: Fehér Illés

Schrenk Éva Hiszek – Verujem


Schrenk Éva 1959. július 30. –

Hiszek

A jóság forradalmában hiszek:
váratlan odafordulásokban,
ölelésekben és mosolyokban,
mit odaajándékozunk ingyen.

És a tettek forradalmában is:
mikor odanyújtjuk a kenyeret,
ápolunk tehetetlen beteget,
és fogjuk a kezét, ha meghal is.

S kell a szépség forradalma nékünk:
reánk zuhogó virágáradat,
a zene csodája, mi ránk szakad,
és lelkünkből kisugárzó fényünk.
Verujem

Verujem u prevrat dobrote:
u iznenadnim okretima,
zagrljajima i osmesima
sve se badava daruje.

I u prevrat akcija takođe:
kad hleba pružimo,
nemoćnog bolesnika dvorimo
i ruku mu držimo ako i mre.

Treba nam i prevrat lepote:
mnoštvo cveća što nas preplavi,
čudo muzike što nam dušu obgrli
i vlastiti sjaj unutrašnje suštine.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: https://www.poet.hu/vers/222616

2018. január 12., péntek

Bogdán József Egyedül – Sam


Bogdán József Zenta, 1956. január 12. –

Egyedül

Én egy szürke falusi pap vagyok,
ha nem beszélek, akkor hallgatok.
Bőrömet cserzik apró miértek.
Tükörbe nézek. Vajon mit érek?

Sam

Kao skroman pop na selu se mučim,
ako ne govorim, onda šutim.
Od sitnih pitanja koža mi je ispucana.
Gledam se u ogledalu. Vredim li ja išta?

Prevod: Fehér Illés
Forrás: http://www.zetna.org/zek/konyvek/41/falusi.html#Szeder

Dijana Tiganj Dječaku – Suhancnak


Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –



Dječaku

Misliš da je lako,
mili moj dječače,
voljeti ženu isprljanu prošlošću,
bičevanu lažima,
graditi snove na izgubljenim nadama,
izigranim  osjećanjima,
neispunjenim obećanjima?

Da li su dovoljno snažne
tvoje mlade ruke
da zagrle sva moja razočarenja,
sve porušene ideale,
umrljanu maštu,
da obrgle sve napukle komadiće mene?

Mogu li tvoje mlade godine
da podnesu moje iskustvo,
sarkazam,
nepovjerenje prema tebi , svijetu,
da shvate moje moju hladnoću,
moj nagli muk u sred rečenice,
odmahivanje rukom
I " Nema veze..."
onda kad ima veze...
Itekako ima veze...
I dok pucaju šavovi kojima me spajaš?

Samo mi reci,
moj čupavi dječače,
da li ćeš svojim osmjehom
zaliječiti sve rane
i natjerati me da vjerujem
da je to ljubav,
da pojma nemaju godine moje
i da nikad nijesam voljela ovako ?

Na kraju...
Ne, nema kraja.
Jer nema ni početka...
Mi smo još uvijek na predpočetku.
A ja sanjam,
mili moj mladiću,
odgovore tvoje
i u maštanjima tragam za sjećanjem
kako je to biti voljen..
Suhancnak

Én kedves suhancom,
gondolod könnyű
a múlttal szennyezett,
hazugságokkal korbácsolt nőt szeretni,
álmokat elveszített hitre,
kijátszott érzelmekre,
teljesítetlen ígéretekre építeni?

Fiatal karjaid
elég erősek-e ahhoz,
hogy csalódásaimat,
lerombolt eszményképeimet,
bemocskolt képzeletemet átkarolják,
töredezett énemet körülfonják?

Ifjúságod képes-e
tapasztalataimat, gúnyos mívoltomat,
írántad, világgal
szemben tanúsított kétkedésemet elviselni,
ridegségemet,
hirtelen félbeszakadt mondataimat,
kézlegyintéseimet  
És „Dőreség...”
mikor nem is dőreség...
Mikor semmiképp sem dőreség...
És rám szabott varrataid szakadnak, megérteni?

Modd csak,
kedves kócos suhancom,
mosolyoddal
sérüléseimet begyógyítod-e
és rám kényszeríted-e a hitet
ez szerelem,
és az eddig átéltek semmisek
és így még soha nem szerettem?

A végén...
Nem, nincs vég.
Mert kezdet sincs...
Mi még mindig kezdetek előttiek vagyunk.
De álmodozok,
kedves ifjúm,
válaszaidról
és képzeletemmel emlékeimet kutatom
milyen is mikor szeretnek...

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor