Jancsó Noémi
Kolozsvár 1988. március 7. – Kolozsvár 2010. július 25.
Az égig érő
nefelejcsek szobája
(Második
szoba)
Hic. Nunc. Et
semper.
drága,
szeretett D. L.-nek
–
csak gurulni
csak a réten csak felállni csak keréken csak a feketére festett nyikorgó tolószéken – csak felállni csak ölelni csak bár egyszer átölelni. Csak a kart karodba tenni, Csak megfogni, csak ölelni, Csak bár három lépést tenni. – Buddha-mosoly. Nyugalom. – Csak bár egyszer... – Nyugalom. Az ablakból bekiabál a fény, az erdő, az őzek. Ott fent pedig teát főznek. Forró italt, kék csészében, aranycukorral. A felhők a fák fején henyélnek. – Nyár van; lüktet az aszfalt, a szervezetekben lüktet a vér. A felhők egymáson henyélnek és csókolóznak, bujálkodnak a méhek. – A bőrömbe betűket vések, D.L., piros festékkel, hic, nunc, Semper...amíg elenyészek. – Csak lennél az ablakon innen. Csak valaki, aki hús-vér. Aki még ma ideér. Egyetlen kirgiz szempár. Egy út Japánba, Indiába, Óradnára, Vagy egy séta a parkban, legalább. Egy csók. Egyszer. Itt. Most. Drágám, igyekszel? – Messenger-ablakok. Egy kamera a képernyő bal alsó szögletén. És néha én is ott vagyok. – Rozsdásak már az ablakok. S veszettül nevet kint a fény. Egy csók kell, csak egyszer. Ha elkésel, tudod, addigra meghalok. - Messenger-ablakok. Itt, most. Sietnem kell, hogy elérjem a villamost. várj rám, várj, várj. várj várj várj várj várj várj türelemmel. hic, nunc. Et semper. |
Soba do neba
rastućih spomenaka
(Druga soba)
Hic. Nunc. Et semper.
dragom, voljenom D. L.-u
– samo se kotrljati
samo na zaravanu
samo ustati
samo na čekrku
samo na crno obojenom
škripajućem naslonjaču –
samo ustati
samo grliti
samo bar jednom zagrliti.
Samo ruku u tvoju ruku staviti,
Samo uhvatiti, samo grliti,
Samo bar tri koraka napraviti.
– Budin smešak.
Smiraj.
– Samo bar jednom…
– Smiraj.
Preko prozora svetlost,
šuma, srne pozdravljaju.
A tamo gore čaj kuvaju.
Vruć napitak, u plavoj šolji, sa zlatnim
šećerom.
Oblaci na glavi borika bogu dane kradu.
– Leto je; pločnik kuca,
u organizmima krv kola.
Oblaci jedni na drugima bogu dane kradu
i pčele se ljube, bludniče.
– U kožu vlastitu slova urezujem,
D. L., crvenom bojom, hic, nunc,
Semper… do umora.
– Bar da si s ove strane prozora.
Bar neko ko je živo stvorenje.
Ko će još danas banuti.
Jedan jedini par kirgiskih očiju.
Jedan put u Oradnu, Japan, Indiju,
Ili makar jedna šetnja u parku.
Jedan poljubac. Jednom.
Sad. Tu. Dragi moj, trudiš li se?
– Messenger-prozori.
Jedna kamera u levom donjem uglu ekrana.
I ja sam koji put tamo.
– Prozori su već zarđani.
I vani svetlost pobesnelo se smeje.
Jedan poljubac treba, samo jednom.
Ako zakasniš, znaš, umreću do tada.
– Messenger-prozori. Tu, sada.
Žuri mi se da bi tramvaj uhvatila,
čekaj me, čekaj, čekaj.
čekaj
čekaj
čekaj
čekaj
čekaj
strpljivo čekaj.
hic, nunc. Et semper.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése