Fekete
István
Gölle
1900. január 25. – Budapest 1970. június 23.
|
Szeretem
a ködöt
Szeretem a ködöt, amely eltakar, és egyedül lehetek
benne.
Szeretem a ködöt, mert csend van benne, mint egy idegen országban, amelynek lakója a magány, királya pedig az álom. Szeretem a ködöt, mert túl rajta zsongó jólét, meleg kályha, ölelésre tárt karok és mesék vannak, melyek talán valóra válnak. Szeretem a ködöt, mert eltakarja a múltat, a jövőt, és a jelen is olyan homályos benne, hogy talán nem is igaz. Olyan kevesen szeretik a ködöt, és olyan kevesen találkozunk benne, de akik találkozunk, nemcsak a ködöt, de egymást is szeretjük. A ködnek anyja a völgy, apja a hegy, sírásója a szél, és siratója a napsugár. A külországi ködöt nem ismerem. Ott talán a hegyeken is megterem, de nálunk jobbára a völgyek teknőjében születik - néha már nyáron -, és csak akkor megy apjához látogatóba, ha nagyra nőtt. De ekkor már rendesen november van. |
Volim maglu
Volim
maglu, koja me pokriva i u njoj mogu biti sam.
Volim
maglu jer je tišina u njoj, kao u nekoj stranoj državi, čiji stanovnik je
samoća, a kralj pak san.
Volim
maglu jer iza nje je izobilje što šušti, topla peć, za zagrljaj raširene ruke
i bajke, koje se valjda ostvaruju.
Volim
maglu, jer pokriva prošlost, budućnost a i sadašnjost je u njoj tako tamna da
možda nije ni stvarna.
Malo
je takvih koji vole maglu i tako malo nas je koji se u njoj susrećemo, ali mi
koji se susrećemo, ne samo maglu, nego i jedan drugog volimo.
Majka
magle je dolina, otac gora, kaburdžija vetar a narikača sjaj sunca.
Stranu
maglu ne poznajem. Tamo možda i u brdima raste, ali kod nas uglavnom u
kotlinama se rađa – kat-kad i leti –, i tek onda posećuje oca, kad odraste.
Ali tad je već uveliko novembar.
Prevod: Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése