Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 8., kedd

Podolszki József Avítt levél – Drevno pismo

Képtalálat a következőre: „podolszki józsef”

Podolszki József
Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.


Avítt levél

Hideg tél lehet arra felétek,
ha még a lélek sem elég váltópénznek
e hosszú szerelemhez.
Hideg tél.
Itt viszont virágzik az élet;
álültetvények hirdetik,
mi lehettünk volna,
s hogy –
még mik lehetnénk.
Ám ha közelebb hajolsz:
a szirmok áporodott dezodort...
És nincs a tested!
Amit szerettem.
Szagolni is.

*

Az elhatározások késve születnek.
Mint a lelkem,
kong itt a parancs:
viselkedjék a helyzethez lapulva.
Tiltakoznék.
De nekem van múltam.
És talán lészen majd
                                 jövedőm is.
Egy kő
           a kövön.

*

Érdekes módon
még mindig szeretlek.
Annak ellenére.
És azzal együtt.
És hogy elfelejted,
mit várok tőled.
Valószínűleg ezt
a múlni nem tudó
várakozásom
szeretem benned
a legmakacsabbul.
Meg hogy
azt hittem:
számíthatok rád –
               midörökkig.

*

Amikor meztelen feküdtél,
és hozzám bújtál:
az lett a vége.
Mert annál több,
úgy látszik,
nem futja erőnkből.
Amikor meztelen feküdtél,
hátamra rajzoltad a lelked.
S persze
a tested is.
Ott volt.
Úgymond a tenyeremben.
Amikor meztelen
velem feküdtél,
és tehozzád én odabújtam:
ez lett a vége.
Amikor lefeküdtél.
Mint akárkivel.

*

Volt egy alkunk:
               Hisszük a másikat.
Volt egy alkunk:
               Bírjuk a másikat.
De
               elerőtlenedtünk.

*

Fölszegeztem, kedves,
a tányérokat.
Immáron majdnem otthon vagyok.
Csupán az hiányzik,
hogy ne szólj hozzám,
rám se nézz,
észre se vegyél,
amikor itthon vagy
                               te is.

*

Remeg a lelkem,
s beszélek összevissza,
mintha e szókkal akarnám
helyrehozni minden bűnömet.
Tudom: hülyeség.
Tudom, hogy nem megy.
Mert meg nem bocsátasz.
A régen vétettekért.
És az újakért sem!
Ennek ellenére:
                 e szókkal szeretném.
Nagyon.

Drevno pismo

Mora da je ciča zima kod vas,
kad već toj dugoj ljubavi ni duša
nije dovoljna valuta.
Ciča zima.
Ovde pak život cveta;
lažne sadnice oglašavaju,
šta bismo mogli biti
i da –
šta bi još mogli biti.
Ali ako se približiš:
latice ustajalog dezodora...
I telo ti nestade!
Što sam voleo.
I mirisati.

*

Odluke sa zakašnjenjem se rađaju.
Kao u mojoj duši,
zapoved odzvanja:
ponašajte se kako prilike zahtevaju.
Protestirao bi.
Ali prošlost imam.
I valjda imaću i
                        budućnost.
Stena
         na steni.

*

Začudo
još te uvek volim.
Uprkos tome.
I s tim zajedno.
I da zaboravljaš,
od tebe šta očekujem.
Valjda to
svoje neprestano
iščekivanje
volim u tebi
najupornije.
I da sam
verovao:
mogu na tebe računati –
                                 zauvek.

*

Kad si gola ležala
i uz mene si se priljubila:
onako se završilo.
Jer za više od toga
izgleda
nismo sposobni.
Kad si gola ležala,
tvoju dušu si na moja leđa crtala.
I naravno
tvoje telo.
Prisutna je bila.
Takorekuć na mom dlanu.
Kad si gola
sa mnom ležala
a ja sam ti se priljubio:
ovako se završilo.
Kad si legla.
Kao sa bilo kim.

*

Nagodili smo se:
                    Onom drugom verujemo.
Nagodili smo se:
                    Onog drugog podnosimo.
Ali
                    snaga nam je nestala.

*

Tanjure sam, milo moja,
na zid prikačio.
Pa sad već skoro kod kuće sam.
Jedino što fali,
nemoj mi se obraćati,
nemoj me ni pogledati,
nemoj me ni primetiti
kad si i ti
              kod kuće.

*

Duša mi drhti
i bez veze pričam,
kao da svaku moju grešku
tim rečima bi hteo popraviti.
Znam: bedasto je.
Znam, ne ide.
Jer ne praštaš.
Zbog ranijih propusta.
Ni zbog sadašnjih!
Uprkos tome:
               ovim rečima bi voleo.
Žarko.

Prevod: Fehér Illés                    
Forrás: Podolszki József : Át, Forum 1988. 39-41. old. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése