Petrőczi
Éva Pécs, 1951. április 7. –
|
Ükapám
pohara
Rebi
unokámnak, akivel együtt láttunk
rubinpácos
poharakat
Rubinpácos pohár,
szép Bohémiábul,
öröm-kortyokat adj,
most, hogy már aláhull
vállamra a vénség,
vállamra a kórság,
te a varázslatnak
jól tudtad a módját,
hogy mosolyt bűvöljél
őseim arcára,
amikor a porta, amikor a birtok
a messzi Simándon
várt a kalapácsra.
Az utolsó estén
még színig töltöttek,
s tégedet azután
damasztba göngyöltek.
Mentettek ükeim,
mentett dédapám is,
és megmentett végül
drága nagyanyám is.
Vagy százötven éve
huszár táncol rajtad,
jó lovát vezetve
könnyet bévül hullat.
Pohár, te Egyetlen,
aki megmaradtál,
segíts, ne időzzek
keserű kortyoknál,
hozd vissza egy percre
gyöngyös nevetésem,
félelmeim élét tompítsd,
kérve kérem.
|
Pradedova čaša
Unuci Rebi kojom smo rubinom
bojene čaše zajedno gledale
Rubinom
farbana čašo
Iz
lepe Bohemije
podari
mi gutljaje slasti,
sad
kad moja ramena
starost
i bolećivost
tereti,
način
čaranja ti je
dobro
poznata,
na
lica mojih predaka
i
tad si osmeh mamila
kad
čitava imovina
u
dalekom Šimandu
udarac
čekića čekala.
I
prilikom zadnje večeri
do
vrha su te punili
a
posle pažljivo
u
damast zavili.
Spašavali
su te moji preci,
spašavo
te je i moj praded,
na
kraju moja draga baka
spasila.
Kojih
stopedeset godina
na
tebi konjanik pleše,
vodeći
svog ata
suze
iznutra pušta.
Čašo,
ti Jedina
koja
si ostala,
pomozi,
neka vreme
ne
uz gorke gutljaje provodim,
povrati
za jedan tren
spokojan
osmeh moj,
stišaj
strahove,
lepo
te molim.
Prevod:
Fehér Illés
|
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése