Danyi Zoltán Téli rajz – Zimski crtež

Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

Téli rajz Vázlat néhány tollvonással, fűzfa, kakukkfű, félredőlt nád, a szárak, ahogy átütik a jeget, és egy madár nyomai a hóban, alig kivehető jelek, hátrafelé mutató nyilak ‒ milyen madár, milyen jég, miféle nád.

Zimski crtež Skica sa par povučenih crta, vrba, ognjica, nagnuta trstika, strukovi kako led probijaju, i u snegu tragovi jedne ptice, jedva primetni znaci, unazad pokazujuće strele – kakva ptica, kakav led, kakva trstika. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Danyi Zoltán Csontig hideg – Zima do kostiju

Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

 Csontig hideg

Nem akartam mást, csak mutatni a csillagokat,

a felfeszített eget, amikor a legtisztább, legfényesebb.

Minek mutatom,

és ugyan mit kellene rajta néznie.

Forrás: a szerző

Zima do kostiju

Ništa drugo nisam hteo, samo pokazati zvezde,

razapeto nebo, kad je najčišći, najsvetliji.

Zbog čega pokazujem,

i ustvari šta bi na tom trebalo gledati.

Prevod: Fehér Illés

Danyi Zoltán Vállak és homlokok – Ramena i čela

Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

Vállak és homlokok A vállak és homlokok, a térdek és cipők nyomai ott vannak még a macskakövön, a csatornanyílás rácsán és az útpadka sarkán, ahová dőltek, és ahol sokáig csak hevertek, mozdulatlanul és egyre hűvösebben, míg a páncélosok körbe nem zárták a piacteret, hogy a háztetőket megtisztítsák az orvlövészektől. (Végül a testeket is eltakarították persze, csupán a foltjaik maradtak az utcakövön, mint ráncok egy lepedőn, ölelkezés után.)

Ramena i čela Tragovi ramena i čela, kolena i cipela još su tamo na kaldrmi, na rešetci odvodnog kanala i na uglu pločnika, gde su se rušili i dugo samo ležali, nepokretno i sve više ohlađeno, dok borna kola tržnicu nisu opkolili, da krovove od strelaca iz busije očiste. (Naravno na kraju su i tela odstranjeni, samo su na kaldrmi njihovi otisci ostali, kao bore na plahti, posle grljenja.) Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző



Danyi Zoltán Miniatúrák V. – Miniature V.

Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

Lombhullató Villódzó levelek a szélben. Az egyetlen bizonyosság. Nem menti Alma a földön. Nem emeli fel, nem viszi magával. Nem menti meg. Ott áll Zöld ív zárja majd körül, mint vizet a sárguló pohár.

Listopadan U vetru sevajuće krošnje. Jedina izvesnost je. Ne spašava Jabuka je na zemlji. Ne diže, ne nosi. Spasiti neće. Tamo stoji Optočiće ga zelen svod, kao požutela čaša vodu. Prevod:: Fehér Illés

Forrás: http://terebess.hu/haiku/danyiz.html



Danyi Zoltán Miniatúrák IV. – Miniature IV.

Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

A fa árnyéka A fa árnyéka a végtelenben kezdődik – Málna Egy tűszálaktól szőrös gally gyümölcsbe nyíló sóvárgása – Minden megismételhetetlen. Cseresznyekorona Csak az látja, kinek elsőre feldereng. Vastag ágak közt királyi trón. Nem teszek semmit, szótlanul ülök. Levelek rostálják a napot.

Senka drveta Senka drveta u beskraju počinje – Malina U plod otvarajuća žudnja od mnoštva igala dlakave grančice – Sve je neponovljivo. Kruna višnje Samo taj vidi kome se odmah pričini. Presto među debelim granama. Ama baš ništa ne radim, šutke sedim. Sunce lišće rešeta. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://terebess.hu/haiku/danyiz.html



Danyi Zoltán Miniatúrák III. – Miniature III.

Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

Finom késekkel finom késekkel dolgozzál majd uram áll egy összegyűrt papírlapon Nap, éj a sötétséget fény rejti el a fényt egy ág takarja Alma Fiatal almafák nem látszanak a vakító fehérben, ami eltűnt.

Finim noževima na jednoj zgužvanoj cedulji stoji nokti sa finim noževima gospodine moj Dan, noć tamu svetlost sakriva svetlost jedna grana pokriva Jabuka U bleštavoj belini šta je nestala, mlade jabuke se ne vide. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://terebess.hu/haiku/danyiz.html



Danyi Zoltán Miniatúrák II. – Miniature II.

Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

Tévedés Minden tévedésed egy elmulasztott szürkület, egy elveszített hajnal. Naspolya Ereszkedő köd és szitáló eső mossa a kertben a naspolyafát. Ebben a lassú szitálásban vagy, ebben a szelíd ereszkedésben - Rejtély Madár, fakérgen lekúszó napfény – nem lehetetlen, az árnyék földet ér. Sohase tudod meg, ki tette.

Omaška Svaka tvoja omaška je jedno propušteno sumračje, jedno izgubljeno svitanje. Mušmula  Mušmulu u vrtu magla koja se spušta i lagana kiša pere. U tom sporom rominjanju si, u tom pitomom spuštanju – Zagonetka Ptica, na kori drveta silazeći sjaj sunca – nije nemoguće da će senka prizemniti. Nikad nećeš saznati, ko je učinio. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://terebess.hu/haiku/danyiz.html



Danyi Zoltán Miniatúrák I. – Miniature I.

Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

Vizek iránya Vissza addig, ahonnan újra lehet. Végigpróbálni egy másik verziót. Egy akvarell, ahogy elmosódik – Szóló Mintha húrok nélküli csellón játszana. A lassan ölő szóló kíséretében csend ereszkedik a part menti fák közé. Ott áll Zöld ív zárja majd körül, mint vizet a sárguló pohár.

Smer voda Nazad dotle, odakle je iznova moguće. Do kraja isprobati jednu drugu verziju. Jedan akvarel, kako se gubi – Solo Kao da na violončelu bez žica svira. U pratnji sporo uništavajuće samoće među drveća na obali tišina se spušta. Tamo stoji Kao požutela čaša vodu, optočiće ga zelen svod. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://terebess.hu/haiku/danyiz.html

Danyi Zoltán Tövig borotvált teniszlabda – Skroz obrijana teniska lopta

Danyi Zoltán Zenta 1972. május 1. –

Tövig borotvált teniszlabda A tenger a tenger a tenger, a tenger és megint és újra a tenger, és tovább, sokáig, mindig csak a tenger, mígnem végül, órák múlva, egy teniszlabda, ahogy a víz a part felé sodorja, fel-le bucskázik a hullámok közt, távolodik, közeledik, váltakozva, P. a parton ül, lábát a vízbe, a tengerbe, a kifutó habokba nyújtja, újra meg újra szétgurított kék szőnyeg, a teniszlabda ott ring, ott táncol a közelben, aztán a víz távolabb sodorja, úgy gondolnánk, a hullámok kifelé, a part irányába sodornak mindent, de a helyzet ennél bonyolultabb, több erő működik egyszerre, ami megtévesztő, végképp megtévesztő, a felszín alatti erők mozgása ritkán egyezik meg a felszín felettiekével, különös, gondolja P., és lábát a hullámokba, a kavicsok közé mártja, hol az egyik, hol a másik győz, nagy ritkán pedig, egy előre nem látott percben, mintha egyensúly jönne létre, ilyenkor a teniszlabda egyhelyben bucskázik le-fel, egy ideig nem közeledik és nem is távolodik, aztán ismét megindul a part felé, vagy kifelé a nyílt tenger irányába, ezt figyeli P., a teniszlabda mozgását, Celiát nem Celiát most nem Celiát most nem nézi, Celia néhány lépéssel távolabb, egy szétterített, hatalmas törülközőn napozik, válla, dereka, combja bronzbarnán ragyog, nemrég kente be napolajjal, a hullámok durva bőrén ide-oda gurul a teniszlabda, a kövek a partra kifutó haboktól nedvesek, a szél a tenger felől fúj, simára őrölt homokszemeket hoz, alig látható, alig érzékelhető, csak a jachtok oldalán megtapadó vékony réteg árulja el, a rózsaszín árnyalat a tengerről visszatérő hajókon, ki gondolna a nyílt tengeren homokra vagy porra, mégis ott van a szélben a porrá őrölt sivatagi rózsa, a vizek felett vonul a Szahara fátyolszerű, lazacrózsaszín homokja, és halványabbra árnyalja a kéket, mi minden volna ebből kikövetkeztethető, a halál mint megszabadulás minden súlyfeleslegtől, gondolja, és a nedves kavicsokat simogatja, a sivatag homokját szimatolja a szélben, a porrá őrölt sivatagi rózsát, ujjai a meleg kavicsokkal játszanak, tapogatja őket, közéjük markol, és Celia mellére gondol, a teniszlabda, ha partot ér, Celia ölét idézi majd fel, most még a hullámok emelkedő, domborodó, felmagasló és újra leboruló hátán hintázik le-fel, közeledik és távolodik, az erők kénye-kedve szerint, aztán közelebb és közelebb sodródik, alámerül, újra felbukkan, egészen közel, és a kavicsokon habbá terülő hullámok végül lágyan, könnyedén kiemelik, kirakják, kihelyezik a langyos kavicsokra, karnyújtásnyira P.-től, megérinti megragadja megmarkolja, rugalmas, kemény, és sima, mintha leborotválták volna, Celia ölére gondol, tapogatja, és tényleg, erről a teniszlabdáról lenyírták a prémet, tövig borotválták neonzöld szeméremszőrzetét, Celia a kavicsokra terített törülközőn hever, enyhén szétnyitott combjai közé forró sugarakat szór a nap, estére válik majd kitapintható, megszagolható, felfalható valósággá az osztriga, most pedig a hullámok partra sodorják a borotvált teniszlabdát, kiemelik, kirakják, kiteszik a langyos kavicsokra, karnyújtásnyira P.-től, ezzel kezdődne, ezzel a tövig borotvált teniszlabdával venné kezdetét a történet, a sivatag homokjával, a teniszlabdával és a habként szétterülő hullámokkal, ezekkel kezdődne, igen, miközben semmi nem kezdődik persze, és semmi nem ér véget.

Skroz obrijana teniska lopta More more more, more i opet i nanovo more, i dalje, dugo, opet samo more, dok na kraju, satima kasnije, jedna teniska lopta, kako ju tok vode prema obali nosi, kat-kad između valova izroni, udaljuje se, približava, naizmenično, P. na obali sedi, noge u vodu, u more, u penušave valove pruža, opet i opet rasprostiran plavi sag, teniska lopta tamo se ljulja, tamo u blizini pleše, pa voda ju dalje nosi, udaljuje, mislili bi, da valovi napolje, sve prema obali teraju, ali situacija je od toga znatno složenija, više sila istovremeno deluju, što je zbunjujuće, krajnje zbunjujuće, kretanje sila ispod površine retko se podudara sa onima na površini, neobično je, misli P., i nogu u valove, među belutke moči, čas jedna, čas druga sila pobedi, a vrlo retko pak, u nepredviđenom trenutku, kao da se uspostavi ravnoteža, u tim momentima teniska lopta u mestu gore-dole se miče, jedno vreme niti se približava niti se udaljuje, pa opet prema obali ili u pravcu otvorenog mora krene, P. to promatra, kretanje teniske lopte, Celiju ne Celiju sad ne Celiju sad ne gleda, Celija par koraka dalje, na rasprostiranom, ogromnom peškiru se sunča, njena ramena, krsta, stegna bakrenasto sjaje, sa uljem za sunčanje nedavno se namazala, na gruboj koži valova teniska lopta amo-tamo se kotrlja, stene su mokre od valova koji na obalu istrčavaju, vetar sa  mora duva, glatko samljevene zrnca peska donosi, jedva su vidljivi, jedva su primetni, samo tanak sloj na stranama jedrenjaka odaje njihovo prisustvo, ružičast odsenak na brodovima koji se sa mora vraćaju, na otvorenom moru ko bi mislio na pesak ili prašinu, ipak tamo u vetru je u prašinu samljevena ruža pustinje, skutu nalik, kao losos ružičast pesak Sahare nad vodama se kreće i plavo čini bleđim, šta sve bi se moglo iz toga zaključiti, smrt kao oslobađanje od svakog viška težine, misli, i mokre belutke gladi, u vetru pesak pustinje, u prašinu samljevenu ružu pustinje miriše, prsti sa toplim belucima igraju, dodiruje ih, zagrabi ih i na grudi Celije misli, teniska lopta ako na obalu stiže, podsećaće na naručje Celije, sad još na rastućim, ispupčenim, uzdižućim pa opet silazećim leđima valova gore-dole se ljulja, približava se i udaljuje, prema samovolji sila, pa sve više se približava, uroni zatim se opet pojavljuje, sasvim blizu i na kraju valovi, na belucima u penušav sag pretvoreno blago, sa lakoćom ju izdižu, ostavljaju, na mlake belutke smeste, na rukohvat od P.-a, dotiče ju uhvati zgrabi, elastična je, tvrda i glatka, kao da je obrijana, na naručje Celije misli, dotiče je, i zaista, sa te teniske lopte krzno je ošišana, poput neona zelena stidna dlaka je skroz obrijana, Celija na belutke rasprostiranom peškiru lenčari, među blago raširene slabine sunce vruće zrake baca, do navečer ostriga postaće opipljiva, mirišljava, jestiva stvarnost, a sad pak obrijanu tenisku loptu valovi na obalu nose, vade i na mlake belutke stavljaju, na rukohvat od P.-a, s tim bi počela, s tom do kraja obrijanom teniskom loptom bi počela priča, sa peskom pustinje, teniskom loptom i valovima koji kao pena se prostiraju, s njima bi počela, da, dok naravno ništa se ne počinje, i ništa se ne završava. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.litera.hu/hirek/danyi-zoltan-versei