Sead Husić Sjećanje – Emlékezés

 

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Sjećanje   Trebalo bi ne zabrinuta nego mirna lica naviknuti se na život koji se pamti:   na vjetar, na gradove, na ljubav...   Trebalo bi vidjevši stećak, pod snijegom, zastati – slušajući tišinu i ljude što zabrinutih lica žive, misleći o djetinjstvu koje živeći iščezava.

Emlékezés   Nyugodtan, nem feszülten várakozva kellene az emlékünkben élő életet elfogadni:   a szelet, a városokat, a szerelmet…   A hó alatt stećakot* látva, meg kellene állni és – az élet folyamán tovatűnő gyerekkorra gondolva, a csendet és az aggódva élő embereket hallgatni.   *stećak (ejtsd: sztetyak) – eslsősorban a Boszniában élő bogumilok díszesen faragott középkori sírköve.     Fordította: Fehér Illés

Izvor: Sead Hisić: Časopisne pjesme, Lijepa riječ Tuzla, 2020. str 11.

Sead Husić Pismo – Levél

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Pismo Napisat ću ti pismo. Evo, sve stvari koje želim popišem, uredno i po redu, a ti vidi kojim ćeš redom ponijeti ih meni. Besmrtnosti i vječnosti. Pola ljubavi, pola čežnje. Koplje? Travku? I ne zaboravi? I sad, znaš to dobro, srce mi igra kao sat (a mislih srce kuca) vjerujući kako ćeš me darovati stvarima. U šumu nemoj zalaziti. Plašim se? Izaći nećeš onakvim kakvim si ušao.

Levél Neked írom a levelet. Íme, összeírom kívánságaimat, érthetően, ragsorolva, te meg eldöntöd, milyen sorrendben hozod el. Halhatatlanság és öröklét. Fél szerelem, fél szenvedély. Gerelyt? Gyógynövényt? És nefelejtset? És most, jól tudod, szívem óraként jár (á, arra gondolok, dobog) adományaidat várja. Erdőbe ne menj. Félek? Onnan, amilyen vagy nem jössz ki. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Sead Husić: Stvari, Dobra knjiga Sarajevo, 2017. str. 24.

Sead Husić Možda – Talán

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Možda

V. P. Disu

S očima u zlu, gledavši tuđe nebo
i tuđeg vremena sjaj, tražeći smisao pod
tuđom idejom – ovamo po tuđim frontovima
nekoliko nas
pričali su
u tom memlu i bijedi
ratne priče,
iste one kojima su strah i nelagodu
otklanjali Aleksandrovi vojnici pred pohod na Perziju.
(S onu stranu naše stvarnosti, u opsadnom gradu,
o nama su barbari na barbarski način mislili).

Želeći da se povijest okonča
ponekad kopljem,
ponekad strojevim korakom,
zagazivši u rat izlazili smo iz njega
drukčiji no što smo ulazili…
Nekome je nedostajalo tijela!
(Rukama i nogama i vriskom ostajali smo zauvijek
na frontovima razbacani, nevini i bezbrižni kao san!
Kao stvarnost izvan nas!)

Pričali smo u mraku
o našoj bezbrižnoj mladosti,
snovima koje smo imali,
sjećajući se očiju izvan svakog zla.
Zagledavši se u naša požutjela lica,
zgrčena i izmijenjena prepadom i jurišom,
pričali smo o povratku u neko magleno jutro
u našu dolinu, u našu ravnicu, koje su u sjećanju
mirisale proljećem…

U jurišu bi,

dok nogama srljamo u povijest,
nadajući se pobjedi i možda će neko
od nas završiti u ratnoj poeziji,
prevareni ratom i zlom,

pomislili na dragu,
ne sjećajući se očiju
koje su imale san.
Ugledavši njenu ljepotu,
misleći negdje u kasnoj
jeseni da spava izvan svakog zla!

Izvor: http://strane.ba/sead-husic-poezija-2/

Talán

V. P. Dis*-hez

Idegen eget, idegen csillanó időt gonosz

tekintetekkel szemlélve, idegen eszmék égisze

alatt keresve értelmet – itt, idegen harctereken,

abban a nyirokban, nyomorban

néhányan

csatákról

meséltünk,

ugyanazokat, amelyekkel Nagy Sándor katonái

félelmüket Perzsia előtt eloszlatták,

(A valóság másik oldalán, az ostromlott városban,

 a barbárok rólunk barbár módon gondolkodtak).

Hogy bevégezzük a történelmet,

néha lándzsákkal,

néha diszlépésben

indultunk a háborúba, onnan mindig

másként tértünk vissza...

Egyeseknek testek hiányoztak!

(Karokkal és lábakkal és sikolyokkal, ártalanul és

gondtalanul, szétszórva, örökre a frontokon maradtunk!

Mint rajtunk kívül a valóság!)

A sötétben,

meg nem rontott szemekre emlékezve,

gondtalan ifjúságunkról,

álmainkról meséltünk.

A kifakult, görcsberándult, váratlan támadásoktól és

rohamoktól megváltozott arcunkat szemlélve,

valami ködbevesző hazatérésről beszéltünk,

emlékeinkben a tavasz illatába burkolt

völgyről, síkságunkról...

Rohamra,

míg a történelembe fejvesztve rohanunk,

a győzelem reményében és közülünk talán

lesz aki a hábrús költészetben fejezi be,

háborúval és gazsággal megcsalva,

kedvesünkre gondoltunk,

de álmodozó tekintetére

nem emlékeztünk.

Szépségét meglátva

reméltük, valahol egy késő őszben,

távol minden gaztettől, szendereg!

* V. P. Dis – Vladimir Petrović Dis (Disz, Vladimir Petrovity) szerb költő és hazafi, harctéri tudósító (1880 – 1917). A hajót, amelyen Franciaországból Görögországba tért vissza, Krfnél német tengeralattjáró süllyesztette el.

Fordította: Fehér Illés

Sead Husić Stvari – Tárgyak

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. – 

Stvari Gomilaju se. Savršene za dnevnu upotrebu. Nijeme bivaju tu pred nama.

Tárgyak Gyűlnek. Testreszabottak a mindennapi használatra. Némán, előttünk hevernek. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Sead Husić: Stvari, Dobra knjiga Sarajevo, 2017. str. 9.

Sead Husić Borba – Harc

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. – Crtež: Safet Berber

Borba

Od Homera do danas traje

borba. Ne pitaj kako je bilo

prije Homera. Bilo je?

U šumi, kao u snu, teško je

spoznati istinu i teško uvidjeti laž.

Laž nije a istina jeste da od Homera do

danas Ademov sin se i dalje valja u blatu.

U glibu svoje zablude traži travke

besmrtnosti i plodnosti, sanja budućnost

i s one strane stvarnosti, u sjeni, tješi se,

umirući u snu kao u borbi.

Ademov sine, ovo je knjiga o nama!

Ako usniš vođu i vidiš da na Mliječnom

putu i dalje sanja o besmrtnosti, pusti ga.

Ne kvari zabludu onih koji bi ovo

čitati mogli. I ne zaboravi?

Uruk je grad u kojem je jedan vladar

spavajući umro. Da si ga mogao vidjeti tog dana,

mislio bi da spava.

Izvor: Sead Husić: Stvari, Dobra knjiga Sarajevo, 2017. str. 18.

Harc

A harc Homérosztól napjainkig

tart. Ne kérdezd, Homérosz

előtt mi volt. Volt?

Az erdőben, mint álomunkban nehéz

az igazságot felismerni és a hazugságot belátni.

Nem koholmány, való igaz, Ádám fia Homérosztól

napjainkig sárban fetreng.

Rögeszméjének mocsarában keresi a halhatatlanság

és termékenység csíráját, a jövöről álmodozik és

a valóság túloldalán, árnyékban vígasztalja magát,

majd álmában, mintha harcolna, éri a vég.

Ádám nemzedéke, ez a könyv rólunk szól!

Ha eleltatod a vezért és látod a Tejúton

továbbra is a halhatatlanságról álmodik, ne zavard.

Azoknak a rögeszméjét, akik e sorokat olvasnák,

ne háborgasd. És ne feledd?

Uruk az a város, amelyben egy felséget

álmában ért a halál. Ha aznap jelen vagy,

azt hitted volna, alszik.

Fordította: Fehér Illés

Sead Husić Razglednica – Képeslap

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Razglednica Ako je budeš poslao na vrijeme, namiriši je istočnim mirisima, pa, nježno, kao da nekome mašeš, dok na ulici ne gleda u tebe, stavi je u prvo sanduče koje će, mislim na pismo, ne sanduče, stići prije tebe, ako ne bude treći svjetski rat? Ne budi u zabludi? Ako su bila dva – bit će i tr e ć i

Képeslap Ha megfelelő időben küldöd el, keleti illatokkal illatosítsad, és, gyengéden, mintha integetnél, mikor az utcán senki sem néz, tedd az első potaládába, nem a ládikóra, a levélre gondolok, előtted érkezik, ha nem lesz harmadik világháború? Ne kételkedj? Ha volt kettő – lesz har ma di k i s Fordította: Fehér Illés

Izvor: 

Sead Husić: Stvari, Dobra knjiga Sarajevo, 2017. str. 25.

Sead Husić Strojevim korakom – Díszlépésben

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Strojevim korakom r devetoga maja osamdeset i pete godine ulicama beograda parada? vojna? jugoslavija u zjenici oka! na bulevaru đaci združeno mašu zastavama! helikopteri nadlijeću i ulaze u kadar. pred skupštinom ešalon? politika piše o nadmoći i desetogodišnjoj pauzi parade… otac mi, desetar, vjerujem da je sve to gledao istim uzbuđenjem kojim je kleo se u narodnu armiju… a strojevim smo ušli u devedesete? slike parada zamijenili smo užasima rata? proljeće je počelo prerano? u kadru golub? iz kojeg li je gradskog potkrovlja izletio, prepadanut, a koju godinu ranije na paradu naviknut? otac? nema ga? t pucketa… zavičaj u proljeću? novogodišnje prskalice ostale su u sjećanju! otac? ima ga? koja bolest više – trauma?! bježao sam iz podruma – gledajući u goluba što prepadnut i nenaviknut prhnuo je iz kadra!

Díszlépésben há nyolcvanötben május kilencedikén belgrád utcáin díszfelvunulás? katonai? szemünk fénye jugoszlávia! zászlóikkal a diákok a körúton önfeledten integetnek! helikopterek köröznek és a képernyőre kerülnek. az országháza előtt alakulatok? a politika* erőfölényről ír és a tíz éve szünetelő díszfelvonulásról... apám, a tizedes, biztos vagyok benne ugyan azzal a lelkesedéssel nézte mint ahogyan a néphadseregre esküdött bo díszlépésben meneteltünk a kilenvenes évekbe? a felvonulásokat a háború borzalmaival váltottuk fel? túl korán kezdődött a tavasz? a képernyőn galamb? a város melyik részéről röppent fel az eresz alól, riadtan, hisz évekkel ezelőtt a felvonulásokhoz szokott? apám? nincs? rú csattog...haza a tavaszban? az emlékekben az újévi petárdák maradtak! apám? hol van? beteges – trauma?! az alagsorból menekültem – a galambot néztem ahogy riadtan idegenkedve tűnt el a képernyőről! *Politika – jugoszláviai napilap Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://strane.ba/sead-husic-poezija/

Sead Husić Mostarska/Posvećeno P. Zupcu – Mosztári/Zubac P.-nek ajánlva

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Mostarska/Posvećeno P. Zupcu Govorio sam joj da je glupa. Govorio sam o teškim modrim kišama što su onda nad Mostarom lile. Govorio sam joj o elegijama što su nad nama kao dudovi, zreli i plavi, padali. Govorio sam joj onda kad je nad Mostarom nebo okrvavljeno bilo i most pod kojim sam sanjao o njoj – svijetloj i plavoj – porušen bio... Govorio sam joj o Svetlani! Govorio sam joj: ne budi glupa, ne budi derište. Govorio sam o Emini i kako i danas kiše padaju nad Mostarom. Govorio sam joj kako ne bih mogao tek tako                                                              tamo s nekom Svetlanom. Pobogu? Kako bih mogao?! Govorio sam joj u kasnu jesen, poturajući joj Liriku Itake, kako sam ljetos gledajući u kajsije sjećao se Svetlane, tamo neke... Kako sam u to mlado ljeto pronašao smiraj na ulici, mostarskoj i kišnoj, čekajući Kajana u studentskom, poput plava dječaka koji čeka da dođu po njega. Govorio sam joj. Sve sam joj govorio. Kako ću otići. Kako ću pisati pisma. Kako ću tamo negdje sanjati o njoj koja se sjeća mene kako prstima – kao po mojim stihovima, kao po ružama... Govorio sam joj da je glupa. Govorio sam o teškim modrim kišama što su onda nad Mostarom lile. Govorio sam joj. Sve sam joj govorio. Govorio sam joj o jednoj Svetlani i tamo nekim mostarskim kišama!

Mosztári/Zubac P.-nek ajánlva Mondogattam, buta vagy. És a Mosztárt áztató súlyos, kék esőkről beszéltem. Az érett és kék eperként körülöttünk hulló bús sorokról beszéltem. Akkor szóltam hozzá, mikor Mosztár felett véres volt az ég és a híd, amely alatt róla álmodtam – a fényes és kék – lerombolt volt... Tündéről beszéltem neki! Mondogattam: ne légy buta, ne légy szertelen. Emináról beszéltem és ahogyan Mosztárt most is esők áztatják. Arról beszéltem, hogy csak úgy, ott, holmi Tündével nem tudnék. Istenem? Hogyan is                                                        tudnék?! A késő őszről beszéltem, Itaka költészetét erőltetve, ahogyan a nyáron, az érett barackot látva egy Tünde jutott eszembe... Ahogyan azon a fiatal nyáron, az egyetemi városban, szőke fiúként, aki arra vár, jőjjön valaki érte, Kajanra** várva a mosztári, esőáztatta utcán, megleltem                                               nyugalmam. Beszéltem. Mindenről beszéltem. Hogy elmegyek. Hogy leveleket írok. Hogy ott valahol róla álmodok, róla aki emlékszik arra, ahogyan ujjaimmal – mint költeményeimen, mint a rózsákon... Mondogattam, buta vagy. A Mosztárt áztató súlyos, kék esőkről beszéltem. Beszéltem. Minderől beszéltem. Egy Tündéről beszéltem és ott holmi mosztári esőkről! *Zubac, Pero (1945) – az egyik vezető bosnyák(?), szerb(?), jugoszláv(?) költő. Legismertebb verse: Mosztári esők (Mostarske kiše) - https://feherilles.blogspot.rs/2013/05/pero-zubac-mostarske-kise-mosztari-esok.html **Azon az estén, Kajan Ibrahim (1944) – bosnyák irodalmár mosztári könyvbemutatóján  a promotor szerepében a fiatal költő lépett fel. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Sead Husić Knjižare – Könyvkereskedés

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Knjižare

Tom ulicom često sam prolazio.

U njoj je moje pjesničko djetinjstvo počinjalo.

Tamo sam upoznao i Baudelairea i Lorcu. Da.

Tamo sam upoznao i djevojku koja ja voljela

Eliota. Moje pjesme nisu bile snažne kao njegove.

Ona je voljela Eliota!

Svako moje naglabanje o njemu pratile

bi njezine nervozne kovrdže. Ja i danas

prolazim tom ulicom. Tamo je opustjelo sve.

Ljubav smrdi. Često se sjetim Eliota...

I, gle: prodavačice više nema,

 ni stalaka za knjige,

 ni Eliota.

 Evo me, gledam u njihova gojazna veličanstva:

 pileće batake, goveđe odreske i umotana Bošnjaka

 skrivena iza „mrske“ svinje.

Ali više Eliota nema.

                    P. S.

                   Nekako pred smrt moju, naravno,

                   nedaleko od odrezaka – tri ulice niže

                   vidim njega – Eliota.

                   O beskrajno sam bio zadivljen!

                   Reče mi tada: „Znaš, nedostaje mi ona

                   knjiška prašina. Čuo sam da su bataci

                   zauzeli moje mjesto.“

                   Rekoh mu: „Ne mari, ljudi vole izmišljati.“

Izvor: Sead Husić: Na tragu modernizma, Klepsidra Kreševo, 2015. str. 39.

Könyvkereskedés

Gyakran mentem végig azon az utcán.

Költészetem kölyökkora ott kezdődött.

Ott ismertem meg Baudelaireat is, Lorcat is. Igen.

Ott ismetem meg a kislányt is, aki Eliotot

szerette. Költeményeim vele nem vetekedhettek.

Eliotot szerette!

Minden róla szóló megjegyzésemet

hajtincseinek ideges rezgése követte. Ma is

azon az úton járok. A pusztaságon.

Áporodott a szerelem. Eliotot gyakran idézem...

És íme: hiányzik az eladókisasszony,

könyvespolcok sincsenek,

Eliot sincs.

Itt vagyok, hízott őfelségüket bámulom:

csirkecombok, hússzeletek és becsomagolt bosnyák

a “gyűlölt” disznó mögé rejtve.

De Eliot nincs többé.

                P. s.

               Valahogy halálom előtt, természetesen,

               a szeletektől nem messze – három utcával

               lejjebb ott látom – Eliotot.

               Ó, rabul ejtett, elvarázsolt!

              Megszólított: „Tudod, hiányzik

              a könyvek pora. Hallottam, csirkecombok

              foglalták el azt a helyet.”

             „Semmi baj – válaszoltam – koholmány.“

                 

Fordította: Fehér Illés

Sead Husić Svojina – Vagyonom

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Svojina Sjećam se da sam mislio ovo što sada mislim, ali se plašim pišem li ono što mislim ili samo mislim da pišem. Jer meni se moja misao odveć sviđa, ali ovo što pišem nekako mi sliči na jednu kasabu i bosansku golu sirotinju, a o toj sirotinji ne mogu puno govoriti. Smatram da ona ne pripada meni. Meni je nametnuto – duboko smatram – i to što mislim da sirotinja ne pripada meni.

Vagyonom Emlékszem, azt gondoltam, amit most is, de félek, azt vetem-e a papírra, amit gondolok, vagy csak gondolom, hogy körmölök. Mert amit elgondolatam, eleve tetszik, de az, amit most írok, valahogy egy helységre és bosnyák nyomorra hasonlít, ám erről a nyomorról, nem sokat tudok mesélni. Vallom, nem hozzám tartozik. Rámerőszakolt – hittel vallom – az is, hogy úgy gondodolom, a nyomor nem hozzám tartozik. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Sead Husić: Na tragu modernizma, Klepsidra, Kreševo, 2015. str. 39.