Markovic Radmila Focimeccsen az anyám – Mama na utakmici

Markovic Radmila Beograd 1940. november 4. –

Focimeccsen az anyám

Végre lesz egy kis jó foci,
mehetünk élőben megnézni.
Ha Te is menni akarsz, anyám,
én biztos nem ülök közel hozzád...
Mi bajod van velem?
Még kérdezed? Ha te drukkolsz,
az egész tribün rajtunk nevet,
téged néznek, nem a focit.
Tele torokkal kiabálod: Ez az!
Tied a labda! Ne hagyd magad!
Erősebb és ügyesebb vagy!
Most, most rúgj a kapura! Bravóóó!
Góóóólll! Mit mondtam? Te csak hallgass rám,
meg még indián táncot is jársz hozzá.
Ha majd a magyarok játszanak,
egész idő alatt osztod a tanácsokat,
ha nem sikerül, azt mondod: basszus klarinét
neked, de mindenki tudja, a klarinétnak
ebben az esetben semmihez semmi köze.
Azután megállás nélkül a te hangod hallja mindenki.
Hajrá, magyarok, gólt akarok, hajrá, magyarok,
gólt akarok, ha meg majd a szerbek játszanak,
akkor is ugyanez a szöveg megy, csak szerbül
üvöltöd: ne dajte se, ne bojte se, napred nasi,
és ne soroljam, jön a többi. Ezt még megértem
valahogy, de ha bárki más játszik, kiválasztod az
egyik csapatot, és tele torokból kiabálod: bravo, bravo,
ha nem tetszik, uááá, uááá, mit csinálsz?
Két ballábas lettél? Rátok fogadtam, ha elveszítitek
a meccset, én bemegyek az öltözőbe, és
rajtatok verem le a pénzemet.
Na, ezért nem jössz velünk a meccsre. Elmehetsz egyedül,
de vegyél jegyet tőlem egy kilométerre.
Te meg minek mégy a focimeccsre?
Ott ülsz, mint a fababa, és elmosolyodsz,
ha gólt rúg a magyar vagy szerb csapat.
Inkább ülnél a TV előtt, jobban látnád
a képernyőn, hogy fut annyi ifjú egy labda
után, közben lökdösik, rugdossák
labda helyett egymás lábát.

Forrás: https://www.poet.hu/vers/247090

Mama na utakmici

Konačno biće dobrog nogometa,

idemo uživo gledati.

Majko, ako i Ti ideš

ja zasigurno neću blizu tebe sesti...

Šta imaš protiv mene?

Još pitaš? Ako ti navijaš

čitava tribina nas ismejava,

tebe gledaju, ne nogomet.

Punim ustima vičeš: To je!

Lopta je tvoja! Ne daj se!

Snažniji si i spretniji!

Sad, na gol sad šutiraj! Bravooo!

Goool! Šta sam rekla? Samo ti slušaj mene,

još i ples divljaka možeš otplesati.

Ako samo Mađari igraju

čitavo vreme savate deliš,

ako ne uspe, veliš: baš si truba,

a svako zna da sa trubom

u ovom slučaju blage veze nema.

Pa bez prestanaka samo tvoj glas se čuje.

Napred, mađari, gol želim, napred, mađari,

gol želim, ako pak Srbi igraju

tekst je isti samo na srpskom

vičeš: ne dajte se, ne bojte se, napred naši

i da dalje ne nabrajam, jer ima još. To još nekako

shvatam, ali ako bilo ko igra jedan tim

izabereš i punim ustima vičeš: bravo, bravo,

ako ti se ne sviđa, uaaa, uaaa, šta radiš?

Dve  leve noge imaš? Na vas sam kladila, gubite li

ulazim u svlačionu i

svoj novac od vas ću naplatiti.

Pa, zbog toga nećeš s nama na utakmicu. Možeš sama,

ali od mene kartu na kilometar udaljenosti kupi.

A ti na utakmicu zbog čega ideš?

Kao kip sediš i samo se nasmešiš

ako tim mađara ili srba gol daje.

Rađe ispred TV sedi, na ekranu bi

bolje videla kako dečki za loptom

jure i usput guraju se i mesto lopte

jedan drugog šutiraju.

Prevod: Fehér Illés

Markovic Radmila Verebek – Vrapci

Markovic Radmila Beograd 1940. november 4. –

Verebek Időnként fölröppen egy-egy ricsajozó szürke verébsereg, rajtuk semmi sem különleges, csak fürgeségük olyan, mint a csintalan gyerek, egyszerre döntenek, és csiripelve a sanyarikafára csapnak le.

Vrapci Povremeno po koje sivo jato vrabaca uz besomučnu graju poleti, ništa naročito na njima, tek im je brzina takva kao u nestašnog deteta, istovremeno odlučuju i dženeriku uz ciku osvajaju. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző