Radomir D. Mitrić Кружно путовање – Körutazás

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Кружно путовање Кажу да је једном, после јутарње мантре у Храму Звезда, ученик питао Шакјамунија: “Има ли сваки пут своју коначност?”, алудирајући на живот и смрт, велики учитељ одговорио немо, показујући руком на старца и дечака који су дошли да се помоле. Осетивши се недостојним, ученик одбаци монашку одежду и оде из храма. Лутао је Индијом, али колико год далеко отишао чинило му се да је место с којег је пошао на пут увек пред очима. Када је након година лутања, у ритама просјачким приспео у храм где се молио као младић, у Суњати, у истом храму, чуо одговор учитеља који је већ био негде у Бенаресу: “Сваки пут има коначност, али свака коначност има ново полазиште”.

Körutazás Mesélik, egyszer, a reggeli mantra után a Csillagok Szentélyében, tanítványa megkérdezte Sákjamunit: „Tényleg véges minden csapás?”, az élet és halálra utalva, némán felelt a tanítómester, ujjával az aggastyánra és a fiúra mutatott, akik ott imádkoztak. Érezve méltatlanságát, a tanítvány eldobta szerzetesi ruháját, elhagyta a szentélyt. Indiaszerte bolyongott, de bármilyen messzire is jutott, úgy érezte, az az egyetlen hely, ahonnan elindult, szakadatlan nyomában jár. Bolyongva, évek múltán, mikor rongyokba burkolva ismét ugyan abba a szentélybe, Súnjatába ért, ahol ifjúként imádkozott, meghallotta a már Benáreszben lévő mester válaszát. „Minden út véges, de minden vég új kezdetet igér.” Fordította: Fehér Illés

Izvor: Radomir D. Mitrić Na putu za Hesperiju Milutin Bojić Beograd 2016. str. 13.

Radomir D. Mitrić Kroki za ljubav – Szerelem-kroki

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Kroki za ljubav za Arsena Gotovo je, ja sam samo samotan kralj na šahovskoj ploči, bez kraljice i svite, a ti sve sa svitom, s kraljem kojeg ljubomorno čuvaš za leđima svojim, atakuješ, i meni je preostalo još samo jedno slobodno crno polje na kojem ću pasti zauvijek. Šah-mat! Padam, a ti uživaš u igri što se može imenovati kao Život. Ljubav je tako okrutna i uvijek ima surove svršetke. Bez opravdanja. Bez čuđenja.

Szerelem-kroki Arszenért* Nincs tovább, csak egy magányos király vagyok a sakktáblán, királynő és nép nélkül, te meg a tömeggel és a hátad mögött féltékenyen őrzött királlyal támadsz, részemre viszont nem maradt más, csak egy fekete mező, amelyen örökre elesek. Sakk-matt! Esek, te pedig élvezed az Életnek nevezhető játékot. Oly ádáz a szerelem és a végén mindig kegyetlen. Felesleges igazolni. Felesleges csodálkozni. *Dedić, Arsen (Arszen Dedity1938 – 2015) az egyik legismertebb zágrábi énekes, dalszerző, költő) Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://konkursiregiona.net/radomir-d-mitric-ciklus-nagradenih-pesama-dusko-trifunovic-novi-sad-2010-i-nagrada-festivala/

Radomir D. Mitrić Kenotaf za Ernesta i Agnes fon Kurovski – Üres síremlék Ernestért és Agnes von Kurowskyért

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Kenotaf za Ernesta i Agnes fon Kurovski

umesto žalobnosti pomisli na rajolik prizor esplanade
malekona. na bogove monmartra koji su mi ovoga jutra
došli na poklonjenje. samuraj sam, olovo je moj bušido,
koitalna sam zmija čiji je rep ukrućen, moja ljubav sija
u noći poput elektrode, var je dubok, plinski, autogeni,
spajajući razlomljeno, napuklo i ubogo. ja sam velika bela
psina, s raljama u koju staju sve šume apenina, agnes,
sećaš li se, celo to leto, bio sam tvoj cepelin, tvoj hrist
i adam, torpedo bejah za tvoju podmornicu. s crnih si
najlonskih čarapa na mene slala električne munje,
u dlanove moje, frkćući, kao na pindu zevs kad presretnu
tifona, pucali su federi poljskih kreveta, sa stropova
otpadao je malter vavilona, gorelo je, kao nebo nad
sajgonom, kao telo svinje sprženo brenerom. rekla si:
tvoja je krv vrela, ti moraš na jug, ja idem gore severnije.
bio sam poput crvenokošca kojem su otrgli vampum pred
vešalima, svi moji totemi behu srušeni, svetilišta popaljena.
mora sam ruma preplovio u tvoje ime, bejah cubano sato,
caballero, revolveraš bez pravog izazivača, od sećanja
na tvoje telo stvorio sam mitologiju, tvoje oči otvarahu
mi pute kojima nikad ne mišljah da bih mogao poći.
ostrvljen bejah, svakom si mi sabljarkom koju ulovih,
iznova probola srce, uplašena bela golubice santerije,
sa dušom đavola. nedelja je, drugojulska, 1969.
anno domini, vreme je da upalim vatre kvazara u čađavim
očima dvocevke, i da se erida konačno smiri, a moj davni
brat, paradžanov, snimi film o nama, bojom prezrela nara.

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.rs/2018/01/kenotaf-za-ernesta-i-agnes-fon-kurovski.html

Üres síremlék Ernestért és Agnes von Kurowskyért

keserűség helyett az esplanade malencón mesés látványára

gondolj. a montmartre-i istenekre akik ma reggel

előttem tisztelegtek. szamuráj vagyok, busidóm ólom,

merev farkú közösülésre vágyó kígyó vagyok, szerelmem

elektródaként izzik az éjben, mély a forradás, autogén,

kettétörtet, hasadtat, szánalmasat összeköt. nagy fehér kutya

vagyok, appeninek erdőit átfogó állkapcsokkal, ágnes,

emlékszel, azon a nyáron zeppelined voltam, krisztusod

és ádámod, búvárnaszádod torpedója. fekete

nylonharisnyádból elektromos villámokat küldtél

tenyerembe, prüszkölve, mint mikor zeusz tüphón

elé vágott, tört a tábori ágy rugózata, a mennyezetről

babilon vakolata hullott, lángolt, mint a saigoni ég,

mint a disznó perzseléskor. mondtad: forró a véred,

délre kell menned, én északabbra megyek.

vöröscsontú voltam, akiről kagylóövét a bitó előtt

szakították le, bálványaim elpusztítva, szentélyeim

felgyújtva. nevedben rumtengereken keltem át, voltam

cubano sato, caballero, kihívó nélküli revolverhős,

testedre emlékezve mitológiát teremtettem, előttem

szemed soha nem álmodott utakat nyitott meg.

számkivetett lettem, minden kifogott kardhallal

szívemet döfted át, a santeria fehér ijedt galambja,

sátánlélekkel. vasárnap van, július másodika, 1969.

anno domini, ideje kormos kétcsövű puskám kvazárlángjait

meggyújtani és végre árész megnyugodhat, ősi testvérem,

paradzsanov meg, túlérett gránátalma színű filmet készíthet rólunk.

Köszönöm Sebestyén Péternek a fordítás során nyújtott értékes kiegészítéseket.

Zahvaljujem se Peteru Šebešćenu za korisne savete tokom prevođenja.

Fordította: Fehér Illés  

Radomir D. Mitrić Barok zmijinog svlaka – Sokrétű a kígyóbőr

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Barok zmijinog svlaka

ljubav je svrdlo. detlić što kucka crni šupljag stabla.

ždrebac što juri jarostan žitnim poljem, dugogriv.

klin i burag, vonj memljivog trapa, vlažna satrapija.

lija što lizucka ranu, u gvožđa stegnuta, namamljena

u uzdarja lovca. u koagulum gde je sirište uzdrhtale krvi.

riba u izdahu, s koje vešt nož hitro skida krljušt. bestragija,

lagum mraka gde stegna pevaju himne tučanoj sablji.

biber u avanu, u tucaniku. dlan zapljunut, kosidbeni brus.

čekić što varcarsku kosu tuče poput tučka, tanjeći joj žicu.

bačica ovrhunjena mlekom, u hladu, što preliva se i kajmači.

spirala pite, u tepsiji, doneta zadihano, za znojnog kosca.

algovito sidrište podvodne marine. polje sikavica, u žezi leta.

zrikavaca zrika u ljubavnom uznosu. sinkopirana vučjim

zavijanjem, srna srca. vatra što burno bukne na kraju šume,

neugasivo. napeta struna gusalja, pesma grlena, zvuk što

titra na adamojabučici. sičan za pacova u prepunom ambaru.

neopalima kupina, što predskazivačica je bogozačeća.

ikra drhtava, nad kojom se zasenči apokaliptično telo morune.

grubo jutano platno, na koži pomorca, bridu buroopaljenom.

turistkinja što zuri u đorđoneovu la tempestu, kao u čudo.

ili zmija samo što presvlači kožu u oltaru zapuštene crkvice.

Izvor: autor

Sokrétű a kígyóbőr

fúró a szerelem. a fák sötét odvát kopogtató harkály.

hosszúsörényű, búzaföldön vágtató, tüzes csikó.

ék és bendő, nyirokból szabaduló bűz, lucskos őrgrófság.

vadászajándékba, vérrögbe, a zaklatott vér oltóanyagába

csalogatott, vasravert, sebeit nyalogató róka.  

éles késsel tisztított, pusztulás előtti hal. feneketlen mélység,

homályverem, ahol a kaszaboló szablyát lábszárak magasztalják.

bors a mozsárban. megköpött tenyér, kaszakő.

kaszát pörölyként ütlegelő, íly módon élesítő kalapács.

hűvösön tartott tejjel tele hordó, oltás után zsendülő.

izzadt arató számára elkészített, lihegve átadott rétes.

algával benőtt vízalatti kikötő. a forró nyárban máriatövismező.

szerelmük hevében tücskök cirpelése. farkasvonítással

összeolvadt őzszívdobbanás. erdő szélén fellobbanó láng,

olthatatlan. feszes guszlahúr, ölelt dallam, ádámcsutkán

rezgő hang. a teletömött raktárban pocokméreg.

szeder a szendék számára, a szeplőtelen fogantatás hírnöke.

a vidra apokaliptikus testét beárnyékoló remegő ikra.

tengerész testén viharvert, goromba jutavászon.

giorgione vihar festményét csodaként néző átutazó hölgy.

vagy csak az elhagyatott templom oltárán bőrét váltó kígyó.

Fordította: Fehér Illés

Radomir D. Mitrić Mladi Casanova – Az ifjú Casanova

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Mladi Casnova

Ti si tišina koju obljubljuje
glas moje požude, vučica u tebi
je jedro moje strasti, ako sam onaj
koji potanja, budi moj svjetionik,
kaplja za moja isušena njedra,
sjaj što ne tamni na ostavljenim stvarima
za svjedočanstvo da je moguć beskraj,
ti što si riječ koja krvari srce i crta
filigranske ožiljke tuge po njemu,
osjećam, plima koja nadolazi donosi
godine zaborava, niti paučine za staze
kojima više nikada neće hoditi tvoja prebijela
čednost dok budem vrištao u rešetkama bola
kao izgubljen samoglasnik među svim suglasnicima
ovoga svijeta, ljubav je rat, ljubav je smrt,
izgubljen dom u kojem stanuju mrtvi
kojih se stidimo kad zastudi život u nama
ti si čigra, ti si čioda, bogomoljka koja jede
svog ljubavnika poslije koitusa,
surova spoznaja da ljubav je gubitak sebe.

Izvor: http://konkursiregiona.net/radomir-d-mitric-ciklus-nagradenih-pesama-dusko-trifunovic-novi-sad-2010-i-nagrada-festivala/

Az ifjú Casanova

Csend vagy akit kéjvágyam

tesz magáévá, benned a nőstényfarkas

szenvedélyem vitorlája, ha én vagyok

az aki sűllyed, világítótorony légy számomra,

kiszáradt vitorláimra csepp,

az elhagyott tárgyakon nem fakuló fény,

bizonyítva, lehetséges a végtelen,

hang vagy, melytől vérzik a szív és

a bú filigrán forradásokkal ékesíti,

érzem, az érkező apály a feledés

éveit hozza, a csapást melyen feddhetetlen voltod

soha többé nem jár, pókháló borítja,

míg én, a gyötrődés tömlöcében, a mássalhangzók

sokaságában elveszett magánhangzóként

üvöltök, harc a szerelem, halál a szerelem,

halottak lakta elveszett otthon

akik miatt, ha fúj az északi szél, szégyenkezünk,

pörgettyű vagy, gombostű vagy, imádkozó sáska vagy

aki közösülés után szeretőjét felfalja,

kegyetlen a felismerés: a szerelem önmagad veszte.

Fordította: Fehér Illés

Radomir D. Mitrić Sećanje na Mediteran - Mediterránra emlékezve

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Sećanje na Mediteran

     Sačuvati neizgovoreno, kao srž.

                                   Ivan V. Lalić

Lice kojeg pokušavam da se setim sliči otisku kiše

u prašini koju dubi vreme, čežnji koja osvaja kao zvuk

neke veoma stare violine, svakako prelasku preko praga,

i šapatu koji te prati od kolevke do večnosti

zaboravljene u oseci ili plimi nekoj; to, taj vetar

iznutra obrastao Vizantionom kao krčag prazninom

i polja puna mesečine u maglovitim noćima Antiohije.

Pamtiš li još uvek bogove grčke, dečače što dolaziš

iz magle, s rukama nesviklim na rezbarenje, na filigran,

dar da primiš Mere, dečače što se smešiš, zašto?

Život je nacrt neke buduće pesme, pokretni štafelaj

koji čak ni vidokrug ne bira, a ono što dolazi 

nakon svega nije obilje već nesrazmer, nemogućnost 

da se iskaže svet u jednoj kaplji vode, u fragmentu 

nekog drevnog mozaika, u rečenici koja nas sažima

tako surovo, toj rečenici koju govori ćutanje,

i koja nas sabira u jedan trenutak samo.

Mediteran,

lice kojeg pokušavam da se prisetim, to Negde

koje živi u mom sećanju, ispod aleksandrijskih stubova

možda, ili pak u sjaju Mitilene.

Da li to pamti suza što će se skotrljati niz lice

kad budemo nestajali u magli, a Luna na nebu bude

smenjivala Sunce, plavi i zlatni dečače, dok se budem 

sećao rumenila njenog lica, tužan u duši što se 

iz pene više niko nikad roditi neće.

Pamtiš li bogove grčke, i njen pogled…?

Izvor: http://hiperboreja.blogspot.rs/

Mediterránra emlékezve

     A ki nem mondottat summaként tartani meg.

                                                      Ivan V. Lalić

A porban idő által vájt esőnyomra hasonlít

az általam felidézni próbált arc, a küszöbön átjutó

régi hegedűhangként hódító sóvárgásra,

és valahol egy árapályban elfeledett, téged

a bölcsőtől az öröklétig kisérő suttogásra;  ez az a szél

melyet, mint korsót az űr vagy a ködös antiókhiai

éjben a mezőket a telihold fénye, belül Bizánc határol.

Te ködből előbukkanó fiú, a görög istenekre

emlékszel-e még, te, akinek keze nem ismeri a filigrán

metszést, a kivételes adottságot, te miért mosolyogsz?

Jövendő dal vázlata az élet, még láthatárt sem választó

mozgó festőállvány, az viszont ami következik,

mindenek után nem bőség, aránytalanság, kizárt

hogy egy csepp vízben, egy valamikori mozaikrészben

kifejezhető az űr, egy bennünket kíméletlenül összegző

mondatban, egy, a csend által kiejtett mondatban,

amelyik egyetlen pillanatba tömörít.

Mediterrán,

megpróbálom felidézni azt az arcot, azt a talán

az alexandriai oszlopok alatt, vagy Mytilene fényében

emlékemben élő Valaholt.

Azt, amikor eltűnünk a ködben, és az égen a Napot

a Hold váltja fel, megjegyzi-e majd az arcon lepergő

könnycsepp, te aranyszőke fiú, míg kenyérpiros arca

emlékemben él, csüggedt a lelkem, mert soha senki sem

fog többé a habokból születni.

Emlékszel-e még a görög istenekre és tekintetére...?

Fordította: Fehér Illés 



Radomir D. Mitrić Metastaza. Prevladavanje – Köztes állapot. Érvényesülés

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Metastaza. Prevladavanje Les courants de la lande…* Vreme dodira je prošlo, reke plamte, u vazduhu su koraci, u grudima sunce, u naznačenju je sve, u trenu kad smo naslutili menu, u prevršenju, pre(ko)mernu, dok srce je sveobuhvatno prihvatalo intonaciju muka. Suštinu nesećanja. Naše davnašnje odlaske u šume, tu blisku prisnost onostranog, dok u kliktaju je zora rudila, mi smo usnuli vetar zavezan za pokret, što miruje i stoji u prostoru. Dubimo na glavi. Biljke su obešene o nebo kao o strop i govore u ime nas. Ćutimo, nesebični za meru, zaboravljajući slovo, u začinjanju. Odzačelno smo smrtni. Neko opisuje krug, opasujući vreme. Monadni osmeh proleća u zimi. Žeže nutrinu u oko pad. Ikar oboren zajednu očitost plovi po vodi i uzleće u dubinu. Sve smo rekli. Pre-govorno. U pokušaju da krenemo s mrtve tačke. Metastazno, lakokrilo, iznutra, u toj nemogućoj ravnoteži suštastvenosti. Les courants de la… (Bilo šta što ima veze sa kopnom.) * stih iz jedne Remboove pesme

Köztes állapot. Érvényesülés Les courants de la lande…** Elmúlt az érintés ideje, lángolnak a folyók, léptek a levegőben, a nap a mellkasban, minden az intelemben van, a pillanatban mikor megéreztük a változást, a túlzott túlzásban, ahogy a szív elfogadta a kín hangvételét. A nememlékezés lényegét. Egykori erdőbeli látogatásainkat, a túloldali meghittséget, míg a sikolyban hajnal fakad, mi a mozgáshoz kötött szunnyadó szél vagyunk, a mozdulatlan, a térben álló. Fejtetőn állunk. A növények, mint födémen, az égen lógnak és nevünkön szólítanak. Mércénkben önzetlenül, a szavak ízét elfeledve hallgatunk. Mi, eleve halandók. Valaki időt övezve, körről beszél. Télvíz idején kései tavaszi mosoly. Belül éget a zuhanás. A lezuhat Ikarosz közös sorsunkat vállalva úszik és a mélységbe száll. Mindent elmondtunk. Beszéd előtt. Hogy elmozdulhassunk a holtpontról. Köztes állapotban, könnyű-szárnnyal, ebben a rendszer lehetetlen egyensúlyhelyzetében. Les courants de la… (Bármi, ami a szárazfölddel kapcsolatos.) **sor egy Rimbaud versből Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://konkursiregiona.net/radomir-d-mitric-ciklus-pesama-nagrada-milos-crnjanski-2005-beograd/



Radomir D. Mitrić Miholjsko leto – Vénasszonyok nyara

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Miholjsko leto Dah kasnog leta. Lepršavi treptaj dana utonuo u tišinu šume. Tu, u dubu, gde je pastir pesmom sinoć milovao zvezdu. Muzika je reč odsvirana, tad. Živa kad pline, na prstima, na svirali od zove. Jutro, basnoslovno svedoči o tom povesnom trenutku, migolji se od miline, pa se ponovo vrati u pesmu, svetlo i plavo kao sena mora. Odnekud vetar obrasta dušu. Zelen od smilja, on je celivanje trave i neba. Reči su mirisne na obroncima šume, tamo gde je žalfija sveti tamjan pričešća. Gospode, kakva su tvoja prostranstva Vidnog! Treperim sav, opijen, u tresetištu, lak poput nevida, i puštam dušu da ćuti, u prirode kazu.

Vénasszonyok nyara A kései nyár lehelete. A nap könnyed rezdülése az erdő csendjébe olvadt. Itt, a tölgyek között, ahol tegnap este a pásztor csillagot símogatott. Akkor a szó csendülése hallatszott. Életre kelt, lábujjhegyen, bodzafurulyán. A reggel, e történelmi pillanat mesebeli tanúja, örömében fészkelődik, majd ismét énekbe olvad, akár az árnyéktenger kék és világos. Valahonnan lelkünket szél fonja be. A vasvirágtól zöld a fű és az ég magasztalója. Illatosak a szavak az erdő lankáin, ott ahol a zsálya az áldozás szent tömjéne. Uram, micsoda Belátható térségeid vannak! Egész testemben remegek, aléltan, az avarban, láthatalan könnyeden és lelkem a természettel együtt csodálja a csendet. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://konkursiregiona.net/radomir-d-mitric-ciklus-pesama-nagrada-milos-crnjanski-2005-beograd/



Radomir D. Mitrić Posle svega – Mindenek után

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Posle svega Jedino vetar vrši smenu godišnjih doba. Pa čitav svet bude vrt promenljivosti. Ni kamen ne bude pošteđen, pa se osipa, komad po komad u zidinama. Svet je vrt prepun skladne opipljivosti, koja se osiono raspe u sveudilj. Pa bude praznina. San nekog starog autohtonog drveta. Svet je, u stvari, krčag u ruci nekog razmaženog Boga. To mu je rođendanski poklon dok ne odraste. Posle će da se bavi metafizikom. A nas će tad skriti unutrašnjost krčaga. Za razliku od sada, kada je ta unutrašnjost, duša celog sveta. Razapeta između zemlje i neba, ali je kutove prekrila Arahnina mreža. Oblepljena zavišću, ili pak, čistom Paladinom ljubomorom. Ima i ptica u toj unutrašnjosti, pa pevaju u besmislu smislova. Jedino vetar vrši smenu godišnjih doba, ali i on će uskoro na večni počinak. Ostaje nam samo da čekamo plimu, ako je uopšte i bude, jer čini mi se, da nas je i mesec zaboravio. Vreme je velike suše, i nema te dugo očekivane mene, dok ne sevne Vrhovna munja.

Mindenek után Egyedül a szél váltja az évszakokat. Változás kertje az egész világ. A kő sem kivétel, mállik, a falakban, darabokra. Kézzelfogható dolgokkal tele kert, mely mentehetlenül az űrbe szanaszét szóródik. És marad a hiány. Valami öreg őshonos fa álma. A világ, tulajdonképpen, kancsó holmi elkényeztett Isten kezében. Születésnapi ajándéka, míg fel nem nő. Utána metafizikus lesz. Minket pedig a kancsó belsejébe rejt. A jelentől ellentétben, mikor az ott belül az univerzum lelke. A föld és az ég között kifeszítetten sarkait Arachné hálója takarja. Írígységgel, vagy éppen Paladin féltékenységével van körülvéve. Belsejében madarak is vannak, az értelem értelmetlenségéről dalolnak. Egyedül a szél váltja az évszakokat, de ő is hamarosan örök nyugovóra tér. Mi mást tehetünk, dagályra várunk, ha egyáltalán lesz, mert úgy tűnik, a hold is elfelejtett bennünket. A nagy szárazság ideje ez, a régvárt én, míg nem villan a Fővillám, várat magára. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://konkursiregiona.net/radomir-d-mitric-ciklus-pesama-nagrada-milos-crnjanski-2005-beograd/