Keresés ebben a blogban

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Petričević Milica. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Petričević Milica. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. május 11., péntek

Milica Petričević Sunce me pregrijalo – Túlhevített a nap


Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –


Sunce me pregrijalo

Koračam ulicama koje su upijale
korake
i
vrištale naša imena.
Odzvanjaju
bolom
koji
volim.
Omiljena bol.
Tužna bol.
Mirišu zagrljaji i
duga držanja za ruke.
Obećanje da ćeš biti
Tu.
Dereš se.
Pljuješ mi u lice zaborav.
Vrištim tvoje ime…
Ne napuštaj me!
Budim se
u znoju.
Sunce me pregrijalo.
Túlhevített a nap

A lépteinket magukba szívó utcákat
járom
és
nevünket sikoltozták.
Az általam
szeretett
fájdalomtól
hangosak.
Kedvelt fájdalom.
Szomorú fájdalom.
Illatosak az ölelések és
a hosszú kézszorítások.
Az ígéret hogy
Itt leszel.
Ordítozol.
Arcomba köpköd a feledést.
Nevedet kiáltom...
Ne hagyj el!
Megizzadva
ébredek.
Túlhevített a nap.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://publicfigure.me/sr/2017/02/25/milica-petricevic-sunce-me-pregrijalo/

2018. február 21., szerda

Milica Petričević Neka iz prošlih vremena – Múltbéli teremtés


Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Neka iz prošlih vremena

Sjećam se kako si mi
govorio da nikada nećeš
zavoljeti moj zeleni kaput i
da ga, slobodno, više
nikada ne stavim na sebe.
Podsjećam te na neku iz
nekih prošlih vremena, to
nisam ja, šta, ustvari,
glumim.
Želiš da pripadaš nekom
drugom vremenu, kažeš.

Da pripadam nekom drugom
vremenu - samo sam
jednom u životu čula.
Od Njega.

Koliko puta sam te pri
rastanku podsjećala da
upališ svjetla i vežeš pojas.
Koliko su te samo nervirali
moji
prokleti strahovi.
Više se ne plašim.
Odavno nema nikog da te
podsjeća na pojas i svjetla,
a
odavno već ima
Neko ko voli moj zeleni kaput
koji se savršeno uklapa sa
očima boje proljeća.
Odavno za tebe nema
kaputa mog,
isto tako
ni
mene.
Nema da žulja.
Zato - živi spokojno.

Múltbéli teremtés

Emlékszem, ahogy
modogattad, zöld kabátomat
sosem fogod megszeretni és
legjobb lesz, ha soha többé
nem veszem fel.
Holmi múltbéli teremtésre
emlékeztetlek, aki
nem én vagyok, tulajdonképpen
színészkedek.
Állítod, más korszakba
szeretnél tartozni.

Hogy más korszakba szeretnék
tartozni – ezt életemben
egyszer hallottam.
Tőle.

Búcsúzáskor hányszor
kértelek, kapcsold be
a fényszórókat és használd az övet.
Átkozott félelmeim
mennyire
idegesítettek.
Már nem félek.
Már nincs aki az övre
és fényszórókra emlékeztetne,
de
van
Aki szereti a tavaszszínű
szememmel összhangot
alkotó zöld kabátomat.
Kabátom számodra többé
nem létezik,
mint ahogy
én
sem.
Nem dörzsöl.
Hát – nyugodtan élj.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2017. november 10., péntek

Milica Petričević Nešto o promašenosti – Valamit a kudarcról


Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Nešto o promašenosti

Odgovor dobiti nećeš
Jer
Ni sama ne znam gdje tragati za njim.
I zato ne pitaj
Gdje sam bila
Svih ovih godina.
Mogu ti govoriti
O promašenim životima
Ljudima promašenim
O sebi
Promašenoj
Ponajviše.
Mogu ti govoriti
O sebi
Maloj
O svojim snovima
Koji nisu bili tako veliki i daleki.
Mogu govoriti o tome da smo možda nekad
U nekom od prošlih života
Snivali iste snove
Ali, ne vjeruj mi.

Tvoja mala Ja.

Mi smo sada odveć veliki
A čini se
Nikad manji.

Sjedimo na kauču prevrćući uspomene
Negdje oko pola sedam
Gdje nas ljubi prvo jutarnje
Sunce.
Vjeruj, zaista bih ti govorila o svemu promašenom.
O vremenu tako dugo provedenom bez tebe.

Pripremaćemo kafu
Pjevušićeš ~ I'm your man
Grlićeš utrobu moju.
Smijaću se.
Osmjeh će biti isti kao u snovima tvojim
Sad samo sa par urezanih ožiljaka koje možda ni ne primjećuješ.

Da.
Grlićeš utrobu moju.

Govorićeš o svojoj porodici, domu
O sebi malom
A tako velikom
Sa još većim snovima.

Govorićeš o tome kako dugo već nisi osjetio toplinu doma
Do ovog trenutka
I da ti već godinama unazad nedostaje doručak subotom ujutro.

Govorićeš kako si sada odveć siguran da dom mogu činiti ja.

Govorićeš o sebi.
Promašenom.

A ja ću biti tu.
Za tebe.
Za nas.

I grlićemo utrobe.

Izvor: autor


Valamit a kudarcról

Válaszra ne várj
Mert
Magam sem tudom, hol keressem.
Ezért ne kérdezd
Mindeddig
Hol voltam.
Beszélhetek
A kudarcba fulladt életekről
A kudarcot vallott emberekről
És elsősorban
Önmagamról
A kudarcot vallottról.
Beszélhetek
Önmagamról
A gyengéről
Álmaimról.
Melyek nem is voltak nagyok, elérhetetlenek.
Beszélhetek arról, hogy talán egykor
Egy múltbéli életben
Álmaink közösek voltak,
De, nekem ne higgy.

Én, a te kicsiny Kedvesed.

Most már nagyok vagyunk
De talán
Soha kisebbek.

Emlékeinket visszapörgetve ülünk a heverőn
Úgy fél hét körül
Ahol az első napsugár csókolt
Bennünket.
Hidd el, most a kudarcokról beszélnék.
A nélküled eltöltött hosszú évekről.

Kávét főzünk
Dudorászol ~ I'm your man
Zsigereimet öleled.
Nevetek.
Ugyanaz az általad megálmodott mosoly lesz.
Most két bevésett seb vagyunk melyeket tán észre sem veszel.

Igen.
Zsigereimet öleled majd.

Beszélsz majd családodról, otthonodról
Kicsiny és mégis oly nagy
Önmagadról
És még nagyobb álmaidról.

Arról beszélsz majd, már régen nem érezted az otthon melegét
Eddig a pillanatig
És a szombat reggeli reggelik évek óta hiányoznak.

Arról beszélsz majd, otthonodat biztosan én teremtem meg.

Magadról beszélsz majd.
A kudarcot vallottról.

Én meg ott leszek.
Érted.
Értünk.

És zsigereinket öleljük majd.

Fordította: Fehér Illés 

2017. november 2., csütörtök

Milica Petričević 24. – 24.


Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –


24.

Ako bi ti bio Ti
isti onaj čovjek
toplih ruku
još toplije duše
sa svemirom u očima.
Ako bih ja bila Ja
ista ona djevojčica
iz snoviđenja
Tvoja
Dvadeset ljeta unazad
Izgubljene godine
više ne bi bile izgubljene.
I znao bi da ona stranica
nikada prazna nije ni bila.
24.

Ha te ugyan az
a csillagokkal tele szemű
meleg kezű
még melegebb lelkű
ember lennél.
Ha én Én lennék
ugyan az
az álombéli
Húsz évvel ezelőtti
Lánykád
Az elveszett évek
nem lennének elveszettek.
És tudnád az az oldal
sosem volt üres.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2017. október 24., kedd

Milica Petričević Tebi, ponovo... – Neked, ismét


Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Tebi, ponovo...

Ulazim u kafeteriju
Miriše na cimet i vanilu.
Miriše na kafu i zamišljam kako ćemo
je ispiti zajedno na kraju večeri.
Pronalazim mjesto u centralnom dijelu,
jer,
večeras ću ti čitati stihove.

Dozivam te očima.
Miluješ pogledom
I
Upijaš već davno
Izrečena obećanja.
Sa usana ti čitam:
'Koliko si lijepa...'
A večeras i jesam, nešto, naročito.
'Sijaš', kažeš mi.
Osjećam te.
Ti si Sunce.
Griješ me.
Najtoplije.

Čitam stihove...
Ustaješ. ..
jer znaš da slijedi ono:
'Ispoštuj Sunce'.
Primjećujem kako polako razvlačiš usne.
Smiješ se.
Najiskrenije.
Pažljivo posmatraš kako pomičem svoje.
Uvijek si umio sa mnom.
Kako me samo znaš...
A znaš i da sam Tvoja.
I da je Sve Tvoje.

Griješ me.
Najtoplije.

Neked, ismét

Bemegyek a kávézóba,
Cimet és vanília illat.
Kávéillat terjed és elképzelem, együtt,
az est végéig, hogyan szürcsöljük.
Középen foglalok helyet,
mert,
ma este, verset, neked olvasok.

Szememmel idézlek.
Tekinteteddel simogatsz
És
A rég elhangzott
Ígéreteket szívod magadba.
Ajkadról olvasom:
'Milyen szép vagy...'
Ma este tényleg, különlegesen.
'Csillogsz', mondogatod.
Érezlek.
Te vagy a Nap.
Melegítesz.
A legmelegebben.

Olvasom a sorokat…
Felállsz…
mert tudod, most következik:
'Becsüld a Napot'.
Észereveszem, ahogyan fintorogsz.
Mosolyogsz.
Tiszta szívvel.
Figyeled, ahogyan ajkaim mozognak.
Mindig tudtál bánni velem.
Mert ismersz…
És tudod, én is a Tiéd vagyok.
És Minden a Tiéd.

Melegítesz.
A legmelegebben.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2017. április 12., szerda

Milica Petričević Kao nekad – Mint egykor

Petričević , Milica portréja


Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –


 Kao nekad

Nađimo se kao nekad
Nazdravimo za nas lude i zaljubljene.
Ti u život
I slobodu.
Ja u Tebe
I ruke Tvoje.
Hajde, dođi
Pričaj mi o sebi, a ja ću da te posmatram kao dijete lutku u izlogu
Dok mi duša krvari.
Dođi da se smijemo Suncu u lice dok nas obasjava
Kao nekad.
Da pričamo kojekakve gluposti.
Da te upijam dok mi pričaš o svim tim mjestima
Koje si obišao dok mene bilo nije.
...mogli smo to skupa.
I ljudima koje si srijetao.
Reci mi da li još uvijek ideš u pub i slušaš one stare dobre, naše?
Dođi da mi pričaš
O svemu.
Da mi kažeš kako i dalje stojiš pri tome kako Bog ne postoji, a ja te ubjeđujem kako nemaš pojma.
Priznaj da si makar jedanput pomislio na mene dok si otvarao novu paklicu cigareta i ispijao hladni Tuborg.
Da ti je zamirisalo na mene.
I Sve moje.
Možda više ni sebi sve to ne priznaješ.
Ali
Tvoje oči će govoriti
i
ruke Tvoje.

Izvor: autor


Mint egykor

Találkozzunk, mint egykor
Köszöntsük egymást, bolondosakat, szerelmeseket.
Te az életbe
Szabadságba.
Én Beléd,
Karjaidba.
Hát gyere,
Mesélj magadról, én meg, vérző szívvel,
Kirakatbani babát bámuló gyerekként figyellek.
Gyere, míg süt ránk, nevessünk a Napba,
Mint egykor.
Hogy holmi badarságokról beszéljünk.
Hogy magamba szívjalak, míg az általad nélkülem bejárt
vidékekről mesélsz.
...talán együtt is lehettünk volna.
És az emeberekről, akikkel találkoztál.
Mondd eljársz még abba a fogadóba és hallgatod azokat a régi dallamokat?
Gyere, mesélj,
Mindenről.
Mondd, még mindig állítod, Isten nem létezik, én meg győzködlek, semmit sem értesz.
Valld be, míg egy új doboz cigarettát bontottál és hideg Tuborgot ittál, legalább egyszer gondoltál rám.
Hogy érezted illatomat.
És Engemet.
Talán többé magadnak sem ismered be.
De
Szemed
és
Kezed még beszél.

Fordította: Fehér Illés


2017. március 16., csütörtök

Milica Petričević Napisaću ti pjesmu – Verset neked írok

Petričević , Milica portréja

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –



Napisaću ti pjesmu

Napisaću ti pjesmu,
u našem gradu.
U gradu
žudnje,
načinjenih grijehova,
uzbuđenja,
nemira,
dvoumljenja,
posustajanja,
opraštanja.

Napisaću ti pjesmu,
u našem gradu,
u kome smo traćili svoje studentske dane prije nego su pale prve pahulje, koje nisu ni uspjele da se otope na našim dlanovima.
U gradu u kom te više ni ne viđam.
U gradu, u kom se lede nosići,
a ko zna ko ih grije.
I zagrljaji.. Koji se pružaju
ko zna kome.

Napisaću ti pjesmu,
onako, studentski,
zamišljajući sobu koja sada zasigurno hladna nije jer je grije ritam uzdaha i izdaha ko zna čijih.

Napisaću ti pjesmu zamišljajući kako nas, po ko zna koji put, umiva ono naše Sunce.
A ti si ga zaboravio.

A ja ću ti je napisati.

U gradu...
Šobićevom...
Voljenom...

On, kako mi je onda rekao, nije htio da mijenja svijet.
Ni ja ne htjedoh ovaj naš.
A jesam, ipak.

Oprostićeš mi.

Verset neked írok

Verset neked írok,
városunkban.
A vágy,
a megtett bűnök,
az izgalmak,
a nyugtalanság,
a kétségek,
vissazahőkölések,
megbocsátások
városában.

Verset neked írok,
városunkban,
ahol egy nappal az első, tenyerünkön még meg sem olvadhatott hópelyhek hullta előtt, egyetemist napjainkat herdáltuk.
A városban, ahol többé nem látlak.
A városban, ahol mefagy a nózi
és ki tudja ki melegíti.
És az ölelések... Ki tudja
kinek tárulnak.

Verset neked írok,
csak úgy, egyetemistásan,
elképzelve azt a már bizonyára hideg szobát, melyet ki tudja kiknek, milyen ritmusú lélegzése melegít.

Verset neked írok, elképzelve, az a mi Napunk hogyan fürdet bennünket.
Te pedig elfeledted.

Én pedig megírom neked.

A városban...
Sobityéban...
A szeretettben...

Ő, ahogy akkor mondta, nem akarta megváltani a világot.
Ezt a miénket, én sem akartam.
Mégis, megtettem.

Tán megbocsátod.

Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

2017. február 5., vasárnap

Milica Petričević Trista pena – Háromszáz tajték

Petričević , Milica portréja

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Trista pena

I sve svjetlosti
I sve tame prošlosti
Odnosi.
I sav nemir
I svu brigu
I svo uzbuđenje
I sva sjećanja…
Poglede.
Dodire.
Duga milovanja.
Poljupce.
Jedno  vječno  „posebna si“  koje  više  nije  vječno...
I one zelene, najdivnije, tvoje...  koje više nisu tvoje.
Odnosi...
Tebe.
Omiljenu bol.

A opirem joj se!
Jer te... ma znaš. Ona naša.
... svom ovom tvojom dušom.

Želim svoju omiljenu bol nazad!
Svoju tužnu bol.

Znam da će se jednog dana vratiti
ta tužna bol.
Potražiću je.
Háromszáz tajték

És elviszi
A fényt
És a múlt minden kínját.
És a nyugtalanságot
És a törődést
És az izgalmat
És az emlékeket...
Tekinteteket.
Érintéseket.
Simogatásokat.
Csókokat.
Egy örökös “különleges vagy”-ot, ami többé nem örök...
És azt ami a tiéd, a legszebb, zöld... ami többé nem tiéd.
Elvisz...
Téged.
A kedvenc fájdalmat.

De ellenszegülök!
Mert te... de tudod. Az a miénk.
... ezzel a te teljes lényeddel.

Kedvenc keserűségemet kérem!
Komor keserűségemet.

Tudom, az a komor keserűség
egyszer visszatér.
Megkeresem.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://hiperboreja.blogspot.rs/2016/12/ustani-ispostuj-sunce-milica-petricevic.html

2017. január 17., kedd

Milica Petričević Noć – Éj

Petričević , Milica portréja

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –

Noć

Noć.
Dvanaest minuta do devet.
Nikada nisi legao tako rano. Čak ni onda kada smo se voljeli onako ludo, najluđe... pa te pozovem umorna, natekla, čupava, a opet nasmijana, da dođeš, da mi praviš društvo. Čak ni tad.
Večeras jesi.
Ležimo okrenuti jedno naspram drugog. Ja na desnom boku, kao po onom našem starom običaju.
Vješto smještaš moje noge u svoje međunožje. Griješ ih. Miluješ.
Samo me posmatraš. Nijemo.
Tražim od tebe da mi pričaš. Štagod.

- Zašto samo pogledi?
Ne dobijam odgovor.

Zazirem po neku suzu u uglovima tvojih očiju.
Znaš, onom desnom baš i ne vjerujem mnogo.
Lijevo si ti.

Gledaš me sa toliko boli.
Osjećam kako ti pulsira u predjelu vrata.
Osjećam nemir.
Znam da se boriš.
Sa sobom.
Sa mnom.
Znam da se bojiš.
Sebe.
Mene.
Ponajviše.

Ležiš.
Posmatraš.
Dišeš.
Zamišljaš tu noć.
Osjećam.

Posmatram te.
Pokušavam da izmamim neki osmijeh.
Ne ide.

- Reci nešto.
- Volim te.

Izvini.


Éj

Éj.
Tizenkét perccel kilenc előtt.
Ilyen korán sosem feküdtél le. Még akkor sem, mikor oly bolondul szerettük egymást, a legbolondabbul... és fáradtan, püffedten, kócosan, de mosolyogva hívtalak társalogni. Még akkor sem.
Ma este, igen.
Egymás felé fordulva fekszünk. Én, megszokott, régi szokásunkhoz híven, a jobb oldalamon.
Lábomat ügyesen helyezed lábad közé. Melengeted. Simogatod.
Csak figyelsz. Némán.
Kérlek, beszélj. Bármiről.

– Miért csak a tekintet?
A válasz elmarad.

Szemed sarkában mintha könnycsepp lenne. Tudod, annak a jobbnak alig hiszek. Te a bal vagy.

Tekinteted fájdalommal teli.
Érzem, ahogyan nyakad körül lüktet.
Érzem a nyugtalanságot.
Tudom, küzdesz.
Magaddal.
Velem.
Tudom, félsz.
Magadtól.
Tőlem.
Leginkább.

Fekszel.
Figyelsz.
Lélegzel.
Arra az éjszakára gondolsz.
Érzem.

Figyellek.
Egy mosolyt próbálok előcsalni.
Nem megy.

Mondj valamit.
Szeretlek.

Bocsáss meg.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: autor

2016. december 29., csütörtök

Milica Petričević Nedostaješ – Hiányzol

Petričević , Milica portréja

Milica Petričević Cetinje 10. oktobar 1994. –


Nedostaješ

I dok svira ona naša stara,
mirišem te. 
Mirišem i upijam svaki tvoj dah koji se po koži razliva kao mastilo po izlizanoj, davno ispisanoj hartiji.
I dok svira ona naša stara,
mirišem decembar i prve pahulje, koje se vješto vezuju za tvoje vlasi, tamne kao ona noć. 
I osjećam... Svaki novi treptaj sluti jedno 'odlazim'.
A slutim i ja.
Da nas nema.
A tu smo.
A nismo. 
Slutim kraj.

A miriše decembar…
I miriše prvi snijeg.
I ona naša, davno ispijena.
Gorka.
Kao ona noć.
Puna čežnje.
I želje...
Za onim nikad izgovorenim 'volim te'. 
Hiányzol

És míg az a régi dallam szól,
érezlek.
Érezlek és beszívom, a bőrön mint a már régen teleírt, nyűtt papírlapon tintaként szétfolyó, lélegzeted.
És míg az a régi dallam szól,
érzem a decembert és az ahhoz az éjhez hasonló szénfekete hajadhoz ügyesen simuló, első hópelyheket.
És érzem... Minden új rezdülés “elmegyek”-et sejtet.
És sejtem én is.
Hogy nem létezünk.
Pedig itt vagyunk.
És mégsem.
Sejtem, vége van.

Pedig érezni a decembert...
És az első hó illatát.
És azt a mi, rég kihörpintett nedűnket.
Keserű.
Mint az az éj.
Tele sóvárgással.
És kívánsággal...
Azért a sosem kiejtett “szeretlek”-ért.

Fordította: Fehér Illés
Forrás: https://hiperboreja.blogspot.rs/2016/12/nedostajes-milica-petricevic.html