Dijana Tiganj Ne skreći pogled – Tekintetedet ne fordítsd el

 

Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Ne skreći pogled   Ne skreći pogled, čovječe. Prvonastali grijeh napraviše ljudi, sami,  baš ko ja i ti. Zabranjenu voćku ispod svilenog kaftana ti nudim,  jedanaest puta postavljah isti mamac. Slast njenu osjetićeš,  Postaćeš čovjek.    Ne okreći leđa, čovječe.  Poderotine na tvojoj košulji svjedoci su mog srama. U srcu mi plamen čeznje  svetost tvog lica razazna. Gorim. Ruke su mi porezane, krvare, privij ih na svoje sveto lice. Odabrani.    Ostani, robe!  Robinja sam ja Iskonske grešne ljubavi.  Kazniću te,  a kaznu i primam. Bičevaće te,  a udarci biča ožiljke na mojoj koži će ostaviti.  Trunućeš u tamnici,  A ja ću uvele pupoljke na svojim prsima milovati.    Ne idi, čovječe.  Koračaš gordo grešne pokušaje ljubavi moje prezireš.  Svjestan svoje svetosti i muške snage  Odbacuješ mene, ženu, slabu.   Okrećeš ogrebana leđa. Krvava košulja sramota je moja.   Ne idi, Jusufe.  U vječnoj tami grijeha ostajem ja, Zulejha,  potonja zaljubljena žena.

Tekintetedet ne fordítsd el   Ember, tekintetedet ne fordítsd el. Az eredendő bűnt maguk az emberek követték el, éppen úgy, ahogy te és én. A tiltott gyümölcsöt selyem kaftán alól kínálom, ugyanazt a csalit tizenegyszer helyeztem el. Megérzed a gyönyört, Ember leszel.   Ember, tekintetedet ne fordítsd el. Ingeden a szakadások szégyenem tanúi. Szívemben sóvárgás lángol, arcod varázsa fertőző. Égek. Karom szabdalt, vérzik, szent arcoddal takard. Védd.   Te rab, maradj! Az eredendő vétkes szerelem Rabnője vagyok. Büntetlek, de a büntetést is vállalom. Ostoroznak, De az ostorütések sebeket bőrömön ejtenek. Börtönben senyvedsz majd, Én meg a hervadt bimbókat mellemen simogatom.   Ne menj el. Büszkén menetelsz, szerelmem vétkes kísérleteit gyűlölöd. Áldott mivoltod és férfias erőd tudatában Engem, a nőt, a gyengét, elvetsz.   Sebes hátadat mutatod. Véres inged az én szégyenem.   Juszuf, ne menj. A bűn örökös homályában én, Zulejha, a szerelmes asszony maradok,   Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://www.avlija.me/magazin/predstavljamo-dijana-tiganj

Dijana Tiganj Oh, jesen – Ó, ősz

Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Oh, jesen

Uvelo lišće na stazama Vilsonovog šetališta svjedočiće

da smo nekada postojali i neki

Mi. 

I ozeblo miholjsko sunce zbog kojeg mi je rumen lice oblilo.

Ili je to bilo zbog blizine tvog daha. 

Neki glas koji je govorio stihove Gorana Tadića i 

"teško mi je jer znam da je i tebi teško...". 

I imigranti čije su nesrećne oči čeznjivo našu sreću gledale 

s one strane Miljacke, 

vidjevši u našim koracima duh slobode. 

Domovinu. I nadu. 

Ulični prodavci nakita i smaragdne naušnice koje si mi stavio na uši i riječi: 

" Za nju."

I trag zuba na lijevom obrazu. 

Zbunjeni pogled kontrolora nakon bijega iz tramvaja jer nijesmo kupili kartu,

ne jer nijesmo imali,

već jer smo voljeli jurcati držeći se za ruke,

I poljubac koji je prigušio smijeh. 

I izdajničko lupanje srca. 

Jer sam bila živa. Jer si bio živ.

Jer smo bili Mi.

Zvuci poznate melodije:" Bio sam jednom novembar..." 

Ukus pečenog kestenja i hladni dah novembra,

i moja ruka u džepu tvog kaputa, 

i usne uz tvoje rame.

Oh, jesen tako prokleto sjeća na tebe... 

Izvor: autor

Ó, ősz

A Vilszon-sétány hervadt levelei bizonyítják

egykor Mi is

voltunk.

Meg volt az arcomat kenyér-pirosra festő későőszi napsugár is.

Vagy közeli leheleted hatása volt.

Netán a Goran Tadić sorait idéző hangé

„sír a lelkem, mert tudom, a tiéd is...”

Esetleg a Miljacka túloldaláról boldogságunkat vágyakozva

néző migránsoké,

akik lépteinkben a szabadság szellemét látták.

Hazát. És reményt.

Az utcai ékszer-kereskedőké, a fülembe tett smaragd függőé, meg a megjegyzésé:

„Övé.”

Meg arcom baloldalán a fog-nyomé.

A villamos-ellenőr szökésünk utáni zavart tekintetéé, jegyet nem vettünk,

nem, nem vettünk,

mert jobban szerettük a kézen-fogva rohanást,

meg a nevetést elfojtó csókot.

Meg a közös szívdobogásé.

Mert éltem. Mert éltél.

Mert Mi voltunk.

Az ismert dallamé: „Egyszer november voltam...”

A sült gesztenye-ízéé, meg a hideg novemberi leheleté,

és a kabátod zsebében lévő kezemé,
meg a válladon nyugvó ajkamé.

Ó, ősz, átkozottul téged idéz...

Fordította: Fehér Illés

Dijana Tiganj Urgentni centar. Koševo. – Sürgősségi központ. Koševo.

Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Urgentni centar. Koševo.

Dimom cigarete varam bol,

um mi pomračuje. 

Tamni ugrušci se kidaju,

svježa krv niz nogu kaplje. 

Sestra sa crvenim karminom

Rukom znak pokazuje:

Zabranjeno pušenje. 

Bacam cigaretu, zdravom nogom

je gnječim. 

Ostaci njeni miješaju se sa mojom krvlju. 

Liče mi na zgnječeno tijelo i zamalo 

izgovorih molitvu. 

Red ispred praznog šaltera sve je duži.

Pauza, šapuću. 

Dva sata?!

Bio je to vapaj umjesto pitanja. 

Žena ispred mene bebu smiruje. 

Dječak je, deset mjeseci. Temperatura već treći dan ga mori.

Rukama ga ljulja u dronjcima, pjeva mu uspavanku na čudnom jeziku. 

Poljakinja je, kaže. 

Njena uspavanka kao da je posmrtna himna,

a plač djeteta je kida. 

Pticu zloslutnicu.

Ispred je čovjek u radničkom odijelju,

u rukama prljavim od maltera drži knjižicu.

Bolna grimasa mu je na licu, a rame u zavoju. 

Probilo mu željezo mišić. 

Zašili mu bez anestezije. Zaboravila sestra kaže, sad čeka potvrdu za bolovanje. 

A zna da mu gazda neće dozvoliti.

Sjeća se kući sirotinje koju treba da nahrani

i rukom sivom briše oči. 

Malter peče sluznicu oka. 

Pored mene sjede žena sa maramom. 

Modre oči sanjivo gledaju prema šalteru.

Usne se pomjeraju. Broji ljude u redu.

Dolazi već treći dan za neku potvrdu. 

Mršavim rukama skida maramu sa ćelave glave. 

Tumor. Poslednji stadijum.

Rukom mi pokazuje na uvele dojke,

A pogledom broji ljude.

Jedan manje, uzviknu sa nadom, 

A njen glas me opeče.

Konačno se otvori šalter.

Hodnicima se razli metež, graja i miris uvele nade. 

Dva policajca dovedoše nekog sa rasječenom rukom. 

Kriminalac, kriminalac ima prednost, govore 

i pomjeriše Poljakinju sa bebom,

povrijeđenog građevinskog radnika sa malterom na rukama 

i ženu koju jede rak. 

Gledam lokvu krvi i razmišljam 

Koga je potrebno ubiti  da bih konačno

došao na red?

Izvor: autor

Sürgősségi központ. Koševo.*

A fájdalmat cigarettafüsttel ámítom,

agytompítás.

Sötét vérrögök szakadoznak,

lábamon friss vér csorog.

Vörösajkú nővér

mutat a jelre:

Tilos a dohányzás.

Eldobom a cigarettát, ép lábammal

taposom szét.

A törmelék véremmel keveredik.

Széttaposott testre emlékeztetnek, már-már

fohászkodtam.

A tolóablak előtt egyre hosszabb a sor.

Reggeliszünet, suttogják.

Két óra hosszat?!

Kérdés helyett inkább rimánkodás volt.

Előttem egy asszony gyerekét csitítja.

Fiú, tíz hónapos. A láz harmadik napja gyötri.

Rongyokba csavartan dajkálja, furcsa nyelven altatót dúdol.

Azt mondja, lengyel.

Altatója mintha gyászinduló lenne,

a gyereksírás meg szaggatja.

A vészmadarat.

Elől férfi, munkaruhában,

könyvecskéjét malteros kezével szorongatja.

Arcán fájdalmas fintor, válla felkötött.

Vas szúrta át.

Érzéstelenítés nélkül varrták. Mondja, nővér-feledékenység, betegszabadsági bizonylatra vár.

De tudja, gazdája nem fogadja el.

Az otthonéhezőkre gondol, akiket etetni kell

és szemét szürke kezével törli.

Könnyezik, égeti a malter.

Mellettem fejkendős asszony ül.

Kék szeme álmodozóan tekint a tolóablak felé.

Ajkai mozognak. A sorban lévőket számlálja.

Holmi bizonylatért harmadik napja jön.

A kendőt kopasz fejéről sovány kezével veszi le.

Daganat. Utolsó fázis.

Kezével aszott melleire mutat,

Tekintetével az embereket számlálja.

Eggyel kevesebb, mondják többen reménykedve,

Engem gyötör az a hang.

A tolóablak végre kinyílt.

A folyosón tolongás, moraj és hervadt reményszag árad.

Két rendőr egy felmetszett kezűt kísér be.

Fegyenc, a fegyenc előnyben részesül, mondják

és visszaszorul csecsemőjével a lengyel nő,

malteros kezével a sebesült építőmunkás

és a rákos asszony.

Nézem a vértócsát és latolgatom

Ahhoz, hogy végre sorra kerülj,

kit kell megölni?

* Koševo (Kosevo) – szarajevói városnegyed

Fordította: Fehér Illés

Dijana Tiganj Ljubavna – Szerelmes

Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Ljubavna Kad pre spavanja Poželiš mi laku noć  Formalno me poljubiš  I okreneš se  Između nas zid se stvori. Ostanem budna.  Dišem. Ćutim.  Sanjam tvoje ruke na svojim bedrima. Sanjam tvoj dah na mom Vratu.  Sanjam nas.  Otvorenih očiju.  Sanjam da sam ti važna.  Da progutavši ponos  Učiniš me posebnom. Kao nekad.  I do jutra čekam...  Očekujem... Nekad se i ostvari. Zadovoljen Ostavljaš me u bunilu. Kad bi bar malo osećaja bilo tu....  Ali te čekam.  Svjesna da  Ja želim. Tvoje tijelo... Volim... Ne, nije to ljubav.  Ne smije biti...  Glupa si, govorim sebi.  Budi hladna, govorim sebi.  To je samo strast, naređujem sebi.  Drama. Bez čina. Samo glumci. U meni zaljubljena i realna budala se bore.  Rezultat: budala  Koja se zaljubila u onog " Ponosnog" kome nije... I zato... Kad pre spavanja  Poželiš mi laku noć,  Poželim da ostaneš, Bar još par sekundi.  Da jedan glup kompliment izvučem Pa da žvaćem i gutam tu gorku Milostinju... Nevažno. Poželim,  Ali više ne smijem da kažem. Postoji pravilo koji sam prekršila i sada plaćam ranama golgotskog mučenika. Nikada ti to nećeš shvatiti, Dok spavaš i mišlis i sanjaš  Sam u svom svijetu, Za čiji obilazak kartu nemam.  Nisi mi je dao. Samo si pustio da kao djevojcica provirim unutra.

Szerelmes Mikor alvás előtt Jó éjt kívánva Tessék-lássék megcsókolsz És megfordulsz, Fal keletkezik közöttünk. Ébren maradok. Lélegzem. Hallgatok. Ábrándozok – kezed combomon van. Ábrándozok – leheletedet nyakamon Érzem. Kettőnkről álmodok. Nyitott szemmel. Ábrándozok – számodra fontos vagyok. Hogy büszkeségedet félre téve Különleges lénnyé varázsolsz. Mint egykor. És reggelig várok... Várom... Olykor beteljesül. Kielégítetten Hagysz az önkívületben. Bár valami érzés lenne itt... Mégis várlak. Tudom Én kívánom. Testedet... Szeretem... Nem, ez nem szerelem. Lehetetlen... Ügyefogyott vagy, mondogatom. Légy kimért, mondogatom. Csak szenvedély, megparancsolom. Tragédia. Felvonás nélkül. Csak szereplők. A szerelmes és a hiteles bolond küzd bennem. Eredmény: „Büszkét” Szerető bolond, aki Rám se... Ezért... Mikor alvás előtt Jó éjt kívánsz, Kívánom, maradj, Legalább pár pillanatra. Hogy egy ügyefogyott bókot kicsikarjak Amit rághatok és keserű könyöradományként Lenyelhetek... Lényegtelen. Kívánom, De többé nem mondhatom. Adott a szabály, megszegtem, ezért most golgotai sebekkel fizetek. Ezt sosem fogod felismerni, Saját világodban egyedül Alszol, gondolkodsz és álmodozol, Ahová nincs belépőjegyem. Nem adtál. Csak megengedted, hogy kislányként Bepillantsak. Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Dijana Tiganj Čežnja – Sóvárgás

Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Čežnja Skrivena u mastilu čekam te. Obavijena požudom tražim te. Posljednje krike ponosa u sebi sam uspavala. Uđi i ne pitaj ništa. Sve što će se dogoditi ne, nije slučajno. Godinama su naše puti planirale ovaj susret. Zoveš me tuđim imenom... Zoveš me ćutanjem. Ili mi se samo čini da me zoveš? Umišljam. Dođi... Zovem te. Ćutim... Osluškujem. Čekam. Svila na mojim njedrima drhti. Koža mojih usana se ježi. Srca nemam. Glava mi je u stomaku. Skrivena požuda u meni cvili k'o ostavljeno pseto. Sanjam te. Zovem te ćutanjem. Zovem te tuđim imenom... A nema te...

Sóvárgás Tintába rejtve várlak. Szenvedéllyel körülvéve kereslek. Elaltattam a méltóság utolsó rikoltásait. Gyere és semmit se kérdezz. Minden, ami ezután történik nem, nem véletlen. Ezt a találkozást csapásaink évek óta tervezték. Idegen néven szólítasz... Csenddel hívsz. Vagy csak nekem tűnik úgy, hívsz? Képzelődök. Gyere... Hívlak. Hallgatok... Hallgatózok. Várok. Mellemen vacog a selyem. Ajkamon borzong a bőr. Nincs szívem. Fejem a gyomromban. Elhagyott kutyaként vonyít bennem a rejetett vágy. Veled álmodok. Csenddel hívlak. Idegen néven szólítalak... Mégsem vagy... Fordította: Fehér Illés

Izvor: autor

Dijana Tigan Cifre – Számok

Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Cifre Nulom se hrani pijani otac. Jedno. Ne, dvoje djece.  Dva sina čuče u uglu  i igraju se sa četiri crna klikera.  Trudna žena u stomaku osjeća treće dijete. Bezlični trup biće sa pet udova.  Šest godina trpi batine, svaka joj je zla maćeha.  Sedam dana krije svoja stidna mjesta i gleda djecu. Svakom na licu osam rana. Osam sestara.  U glavi misli : Još mjeseci devet.

Számok Nullával táplálkozik a részeg apa. Egy. Nem, két gyerek. A két fiú a sorkban guggol, négy fekete golyóval játszanak. A terhes asszony hasában a harmadik gyerekét érzi. Öt végtagú jellegtelen törzs. Az ütlegelést hat éve tűri, számára mindenki gonosz mostoha. Szeméremrészét hét napja takarja és a gyerekeket nézi. Nyolc seb minden arcra. Nyolc nővér. Gondolkodik: Még kilenc hónap. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://libela0.blogspot.rs/2017/11/poezija-dijana-tiganj.html?m=1

Dijana Tigan Slutnje (Ukradeni stihovi) – Sejtések (Lopott sorok)

Dijana Tiganj Prizren 06. februar 1995. –

Slutnje (Ukradeni stihovi) *  Sve je moguće, sve je na domak ruke, samo se čovjek ne sme predati. Teško je dok se ne odlučiš, tada sve prepreke izgledaju neprelazne, sve teškoće nesavladive. Ali kad se otkineš od sebe neodlučnog, kad pobijediš svoju malodušnost, otvore se pred tobom neslućeni putevi, i svijet više nije skućen, ni pun prijetnji. * Nasmešite se, sa mnogo dobrote i malo, malo gorčine. Oprostite životu i svetu što nisu savršeni... * Ja sam vašar. Eto šta! Ja sam tristo čuda. Muzika sam. Gužva....Smeh. Vrteška. I luda. * Svemir koji je u meni daleko je dublji i beskonačniji od svemira izvan mene. * Znamo se mi. Dobro se znamo... E, a ljubav prema nekom koga tako dobro znaš, ne samo da odstupa od kliširanog pojma ljubavi, nego pomalo zalazi i u granična područja zlobe... * Ljubav je sve ono između prvog poljupca i Judine izdaje : posle toga jedan uvek visi na krstu, a drugi broji srebrnjake...  * Zatvori oči, broji do pet... Pomisli nešto lijepo... Sa moje strane kreveta nek te ljubav dočeka... * Ja ti donosim smijeh na napuklim usnama.. * Sad je lako... Sad je put tamo gdje mi krenemo.. * Ja se ne plašim nimalo. Sve dok te bude imalo... * Sve nježne riječi svijeta za duge puste sate.. * ...jer odavno te kupujem s onim što si htjela čut'. * Ali me ne voliš… To se uvek drugom desi…Govoriš… Ali više ne znam gde si… Da li neko to zna? * Ne slušam više šta šapućes dok snivaš. Plaši me koga pominješ… I sve si dalja, a sve mi bliza bivaš…Kao da opet počinje… * Milijun rubalja za tvoja glatka ramena. Daj, makar ne varaj ovog andjela na dlanu... * Dalje zaista ne bih imao ništa više da ti javim... Jedino možda to da si ostala najlepša medalja iz najlepšeg rata u kome su mi srce amputirali...

Sejtések (Lopott sorok) * Minden lehetséges, kéznél van minden, csak nem szabad feladni. Míg nem határozol, addig nehéz, akkor minden akadály áthághatatlannak, minden nehézség legyőzhetetlennek tűnik. De ha kiszakítod önmagadból a tétovát, ha kishitűségedet legyűröd, hihetetlen utak nyílnak meg előtted, már nem korlátok közé szorított a világ, nem fenyegetésekkel telt. * Mosolyogjon, jóságosan, csipetnji keserűséggel. Hogy az élet és a világ nem tökéletes, bocsássa meg. * Bazár vagyok. Tessék! Háromszáz csoda vagyok. Zene. Tolongás... Mosoly. Körhinta. És bolond. * Világűr, mely bennem sokkal mélyebb és végtelenebb, mint az űr körülöttem. * Ismerjük egymást. Jól ismerjük... Ám a szerelem az ilyen jól ismert személy felé nem csak elüt a szerelem elkoptatott fogalmától, hanem mintha határos lenne az írígységgel... * Szelem minden, ami az első csók és Júdás esküszegése között történik: ezután mindig az egyik a keresztre feszített, a másik meg ezüsttalérokat számol... * Húnyd le a szemed, ötig számolj... Valami szépre gondolj... Az ágy felőlem eső részéről szerelem várjon... * Sérült ajkammal mosolyt hozok számodra... * Most könnyű... Most oda vezet az út, ahová mi indulunk... * Egyáltalán nem félek. Míg birtokollak... * Gyengéd szavak sokaságát a magányos órákra... * ... mert már hosszú ideje azzal vásárollak, amit hallani szeretnél. * De nem szeretsz... Ez mindig mással történik... Beszélsz... De már nem tudom, merre vagy... Tudja valaki? * Nem hallgatom többé, amit álmodban suttogsz. Riaszt, akit emlegetsz... És egyre távolabb vagy, mégis egyre közelebb... Mintha újra kezdődne... * Millió rubelt sima vállaidért. Na, legalább a tenyéren lévő angyalt ne csald... * Ezután már nincs mit üzennem számodra... Egyedül talán azt, hogy a háborúból megmaradt legszebb érme maradtál, amelyen szívem amputálták... Fordította: Fehér Illés

Izvor: Zbirku citata sastavio prevodilac