Laboda Róbert Tényleg a legszebben – Zaista najlepše

Laboda Róbert Nagykürtös 1985. július 5. –

Tényleg a legszebben annyit még azért mondanék neked, hogy hagyatékom lett a mondhatnékom, s mondanám, hogy nem vettem egy részt sem belőled, hogy egy rész sem lehettél belőlem, s hogy a rés, amit kerestem, részlegesen elveszett a részletekben, annyit azért még mondanék, hogy nem tartottam magam, nem tartottam sem a legszebbnek, és a legszebbet nem tartogattam magamnak, nem én írtam a Hiszekegyet, de én mondtam el a legszebben, neked én mondtam el először, s én mondtam tényleg a legszebben, mondanám, hogy hazudtam, mint két tányér a levesben, úgy mosolyogtam, virágoztam kék szemekre, vakon eltalált vesztes erkélyekre, mondanám, ha mondhatnám még, de annyit még mondhatok, hogy szürkébbek a hajnalok, sötétebb a szél, vergődnek a jövőbeli tegnapok, és csak azért is mondanám, mert tudom, tudom, hogy neked még mindig mondhatnám, mondhatnám az egyszerűen összetettet, mondhatnám egyszerűen az összetettet, egyszerűen csak mondanám

Zaista najlepše toliko još ti ipak mogu reći, da mi je poruka postala zaostavština, i rekao bi, da od tebe nisam uzeo ni jedan komad, da u meni nisi mogla biti ni komad, i da pukotina, šta sam tražio, delomično se u pojedinostima izgubila, još bi ipak toliko rekao, da nisam smatrao, nisam smatrao da sam najlepši i najlepše nisam za sebe zadržao, Oče naše nisam ja pisao, ali sam najlepše kazao, tebi sam prvi put ja kazao, i najlepše sam zaista ja kazao, rekao bi da sam lagao, kao u čorbi dva tanjura tako sam se smeškao, zbog plavih očiju cvetao, slepo na balkone gubitnike stigao, rekao bi, ako bi još mogao reći, ali toliko još mogu reći, da su zore sve više sive, vetar je tamniji, budući jučerašnji dani se otimaju, i još bi i zbog toga rekao, jer znam, znam da bi ti još uvek mogao reći, rekao bi šta je jednostavno složen, rekao bi jednostavno šta je složen, jednostavno bi rekao Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.magyarulbabelben.net/works/hu/Laboda%2C_R%C3%B3bert-1985/T%C3%A9nyleg_a_legszebben

Pinczési Judit Októberi vers – Oktobarska pesma

Pinczési Judit

Debrecen 1947. október 1. – Budapest 1982. augusztus 12.

Októberi vers Szememből kiemeltem szemem, ezzel kezdődött bomlásom folyamata. Szelvényezett csupaszodásom szakaszosan történt. Az első érfogók, csíptetők fájtak. Áztak a koponyán belüli tamponok. Május harmadikán eltűnt a hasam. Mellemen feltűntek az első lábnyomok. Bőrömön túl zúgott a Műterem: kampók, szegecsek, kőtagló, sörét. Ezt már nyitott ámulatban néztem, érzékeim befogadták fogyatkozásom ütemét. Jelmezeim ráncában forgó gyutacsok. Eleven zsineg fut parókáim felé. A kígyó vetkőzési ideje időtlen. Dicsérem barackmaggá válásom szüretét.

Oktobarska pesma Oko sam iz vlastitog oka izdigla, tok vlastitog raspada time je počelo. Moje slojevito ogolevanje u etapama se odvijalo. Prve hvataljke žila, štipaljke su bolele. Tamponi unutar lobanje su se vlažili. Trećeg maja trbuh mi je nestao. Prve stope su se na grudima pojavile. Preko moje kože Hirurška sala brujala: kuke, ekseri, sekira, sačma. To sam već u otvorenom snebivanju gledala, moji oseti prihvatili su tempo mog opadanja. U naborima mojih kostima su obrtne pripaljače. Prema mojim vlasuljama živa uzica juri. Vreme svlačenja zmije je beskonačan. Berbu svog pretvaranja u košticu hvalim. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.litera.hu/hirek/a_het_verse_pinczesi_judit_oktoberi_vers

Lennert Móger Tímea Búcsúszó – Reč oproštaja

Lennert Móger Tímea Zombor, 1981. május 20. –

Búcsúszó Semmitmondócska: csendes, haszontalan jó, alagút-folyó, átalakuló, pozitív hajó, kegyes hegy… Nem szólva szólalni meg, süppedős talppal ingoványszőnyegen, semmi-kedvem, fény-titok: előbb-utóbb esni fog… némán nem látni tisztán: képzavar, a szótlan  tekintet horpadt tündöklés, (másolás, beillesztés) málló színek, amfiteátruma… nem otthon, nem szoba, átmeneti menedék, hangok f(r)ázisai előtt…

Reč oproštaja Ništaklapnja: tiha, bezvredna dobrota, tunel-reka, preobrazba, pozitivna lađa, milosrdna gora... Ne govorivši progovoriti, glibastim tabanima na tepihu tresetišta, ne da mi se, sjaj-tajna: pre ili kasnije biće kiše... nemo ne rasuditi bistro: pometnja crteža, nemušt pogled je upalo blistanje, (kopiranje, prilagođavanje) amfiteatar trošnih boja... nije dom, nije soba, privremeno utočište, ispred f(r)aze glasova... Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://timea-versei.doroszlo.net/html/2010.html

Acsai Roland Heraldika – Heraldika

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

Heraldika A Föld Címer A mindenség csillagokkal teleszórt, Éjsötét pajzsán – Rajta megannyi címerállat Repül, fut és úszik: Sasok, hiúzok, lazacok. Rajta megannyi címernövény Hajladozik, virágzik és zöldül: Rózsák, liliomok, lóherék. És ez a kócsag, a nádak között – Amik úgy hajlongnak előtte, Mint egy uralkodó előtt – Tollforgó A mindenség sisakján.

Heraldika Zemlja je Grb Na zvezdama kićenom garnom štitu Svemira – Na njoj bezbroj životinja sa grbova Leti, trči, pliva: Orlovi, risovi, lososi. Na njoj bezbroj biljaka sa grbova Savija se, cveta i zeleni: Ruže, ljiljani, deteline. I ta čaplja između trstike – Koje ispred nje kao Ispred vladara se savijaju – Vrtnja perja je Na kacigi svemira. Prevod: Fehér Illés

Forrás: https://apokrifonline.wordpress.com/2013/06/26/acsai-roland-versei-online-megjelenes/

Ismet Bekrić Ponovo vidim sva draga lica – Ismét látom a kedves arcokat

Ismet Bekrić Banja Luka 26. maj 1943. –

Ponovo vidim sva draga lica Sanjam, to idem stazom pokraj Vrbasa, od Venecije do Kastela, od Abacije do Šehera, a pored mene prolaze lica koja me ne primjećuju i koja ne raspoznajem u sumaglici dana bez svitanja i sumraka. A onda, okrećem lice prema vodi, i u njenom zrcalu jasnom ponovo vidim sva draga lica što mi se smiješe iako pate, iako čeznu kao sad i ja dok sanjam staze i slušam žubor, kao da čujem glasove onih što su sve bliži, koji su sve draži, iako vrijeme i prostranstva hoće sve više da ih udalje.

Ismét látom a kedves arcokat Álmodok, Orbász melletti csapáson haladok, Velencétől Kasztelig1, Abbáziától Seherig1, mellettem meg a nem virradó és lenyugvó nap homályában engem fel nem ismerő emberek mennek akiket én sem ismerek fel. Ám akkor, a víz felé fordulva, a tiszta víz tükrében ismét látom a kedves arcokat, akik nyomorogva is rám mosolyognak, ők is akár csak én vágyakkal teltek, míg a csapásokról álmodok és a vízcsobogást hallgatom, mintha a hozzám egyre közelebb, egyre kedvesebb egyének hangját hallanám, még akkor is, ha az idő és a tér mind erélyesebben akarja őket eltávolítani. 1Kasztel, Seher – ismert banyalukai városrészek Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://www.izninfo.org/gospodinismetbekri.htm

Зоран Костић Истрага – Nyomozás

Zoran Kostić Cetinje 8. 10. 1948. –

Истрага

Послије апса очевог, тек мало

од мноштва оста: зидно огледало,

чивилук, дубак, дјечији креветац,

шпорет „Слобода“, зелени креденац,

шифоњер, астал, пар старих столица

и шест великих, букових полица

тешког костура од библиотеке

гдје су остале књиге само неке,

њих седам-осам, од више хиљада:

„Злочин и казна“, „Хамлет“, „Илијада“,

„Фауст“, „Дон Кихот“, „Тихи Дон“, „Рад“, „Мати“

и (зашто, само истрага ће знати,

остави роду кажњеника мрског) –

још Његошево „Огледало Србско”.

Izvor: http://prosvjetabl.org/16-knjizevno-20131229

Nyomozás

Apám letartóztatása után a vagyon,

ami megmaradt: egy tükör a falon,

fogas, járóka, a gyerekeknek kanapé,

„Szloboda” tűzhely, zöld sifonér,

komód, asztal, néhány öreg szék

és hat hatalmas tölgyfaállvány,

súlyos könyvtármaradvány,

ahol alig maradt a könyvekből,

a létező többezerből:

„Bűn és bűnhődés”, „Hamlet”, „Iliász”,

„Faust”, „Don Quijote”, „Csendes Don”, „Munka”, „Anya”

és (hogy miért, csak a nyomozók tudják,

a családnak még meghagyták) –

Njegostól a „Szerb tükör” kiadást.

Fordította: Fehér Illés

Vasvija Dedić-Bačevac Nostalgični bluz – Múltidéző blues

Vasvija Dedić-Bačevac Banja Luka 16. jun 1962. –

Nostalgični bluz

Ko sam ja?

Majušna čestica u beskonačnosti svemira.

Žena sa dojkama preobraženim

u jabuke, smokve, toplinu majčinstva, tintom začarane pisaljke.

Melankolični sanjar s koferom punim prošlosti  i rasutih  sjećanja.

Moram da znam a ne razumijem ništa.

Nešto bi moglo biti drugačije ako bi  prestala ova čežnja,

 vrelija i pohotnija od požude

 što žubori i rominja krvotokom kao zvjezdama opčinjena Cigančica.

Šta je smisao besmisla?

Majci sam obećala da ću biti sretna.

Više nisam sigurna šta je to, a ona je samo bijeli oblak,

nedostižan mom vidokrugu,

 kao i zemlja koju često sanjam  sa magličastim odrazom

u napuklom ogledalu mjeseca.

Srednjovječna žena majčinski brižno zalijeva cvijeće

 i povjerljivo šapuće sanjivoj maćuhici,

ništa nije kao što je bilo.

 Pozorišna kafana miriše slučajnim susretima, prosutim pićem

 i zvukovima nostalgičnog bluza.

Žene posrću na visokim potpeticama omamljene požudom,

parfemom i romantičnom slikom predvečerje.

Tek upaljena svjetla usidrenog grada, miris muškog tijela,

galop misli prekida slatkoću poljupca.

Pospani spiker izvještava o novim katastrofama.

Poplave, zemljotresi, ratovi, kolone izbjeglica

a uljana repica bezobzirno cvjeta na mekim poljanama

kao da ne postoji ništa osim sunca i vode.

Između bjeline hartije i neba zastajem

ulovljena prizorom na ulici.

Mladić i djevojka se kikoću zagolicani plamičcima ljubavi.

Ništa nije kao što je bilo a vozovi i dalje hukću

 po voznom redu.

Igram u predstavi zamorno dugoj i jednoličnoj,

a još nisam smislila drugi čin.

Utjeha zvuči kao jeftina reklama,

pa i ovdje raste cvijeće i noći su obasute zvijezdama.

Ništa ne može ublažiti ružni osjećaj

da je listove iz scenarija odnio sjeverni vjetar.

Bez mirisa i oblika kaplje praznina u nešto bezimeno

i neuhvatljivo poput vjetra,

poput vlastite sjene.

Loša vremena za ljubav i poeziju.

Ništa nije kao što je bilo u ovom svijetu

izgriženom egoizmom i besmislom.

Planeta zemlja spokojno krstari kosmičkim putanjama.

Izvor: autor

Múltidéző blues

Ki is vagyok?

A végtelen űrben parányi szemcse.

Asszony, almává, fügévé,

anyai szeretetté változott emlőkkel, tintával megigézett irónnal.

Kesernyés, álmodozó múlttal tele bőrönddel, szétszórt emlékekkel.

Tudnom kell, de semmit sem értek.

Másként is lehetne, ha megszűnne

ez a szenvedélytől is forróbb, kéjesebb sóvárgás,

mely csillagokkal elvarázsolt cigánylányként a véráramban csobog és csepeg.

Az értelmetlennek mi az értelme?

Anyámnak megígértem, boldog leszek.

Már nem vagyok biztos abban, ez mit jelent, ő pedig csak fehér felleg,

számomra elérhetetlen messzeségben,

akár a hold megtört tükréből varázslatosan visszaverődő föld,

amelyről gyakran álmodok.

Középkorú nő, aki a virágot anyai gondossággal öntözi

és az álmodozó árvácskának bizalmasan suttog,

semmi sincs úgy, ahogy volt.

A színház kávézója véletlen találkozásokkal, kiloccsant itallal

és múltidéző blues hangjaival telt.

Magassarkú cipőkben botladoznak a vágyakkal, illatszerekkel,

a koraest érzelgős képével elbódított asszonyok.

A csók édes ízét az éppen felgyújtott városi kivilágítás, férfitestillat,

rohanó gondolatok veszik el.

Újabb katasztrófákról számol be az álmos bemondó.

Árvizek, földrengések, háborúk, menekültek áradata,

a repce meg a lágy földeken mindent megvetve virágzik,

mintha a napon és vízen kívül, más nem is létezne.

Az utcai látványtól elámulva

állok meg a papír tisztasága és az ég között.

A legény és a bakfis szerelemtől megigézetten nevetgél.

Semmi sincs úgy, ahogy volt, de a vonatok továbbra is

menetrend szerint közlekednek.

Fárasztóan hosszú, egyhangú előadásban játszom,

ám a második felvonást még nem írtam meg.

A vígasz csak olcsó hirdetés,

különben a virágok itt is nőnek és csillagokkal díszítettek az éjjelek.

Semmi sem enyhítheti a rossz közérzetet

mert az északi szél elvitte a forgatókönyv oldalait.

Saját árnyékunkként

valami névtelenbe, mint a szél a megfoghatatlanba,

illat és alak nélkül csepeg a semmi.

Ez nem a szerelem és a költészet kora.

Ebben a hiúsággal, értelmetlenséggel kikezdett világban

semmi sincs úgy, ahogy volt.

A földgolyó nyugodtan bolyong a kozmikus térben.

Fordította: Fehér Illés