Janáky Marianna Himnusz után – Posle himne

Janáky Marianna Hódmezővásárhely 1955. február 6. –

Himnusz után kinyitja az ablakot. karja vékony, rajta kék foltok. vár. szikraeső hull. lent valaki kiált. préselt arckép az üvegen, konyhaablak bélyeg a tízemeletesen.

Posle himne otvara prozor. ruke su joj tanke, modricama kićene. čeka. kiša iskri pada. neko dole poviče. na staklu je presovan portret, marka prozora kuhinje na desetospratnici. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.muut.hu/?p=4861

Petrőczi Éva Egy blúzra – Bluza

Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –

Egy blúzra Új, váradi blúzom (virágos-lepkés Jugendstil ornamentikával!) lebbenő Holnap-lánnyá bűvöl, birkózzak bár keményen tegnappal, mával. Mintha az itteni házak sok, ifjú dísze jött volna velem: egy fehér gézből-cérnából tákolt könnyűségben is lakozhat a bajoktól eloldó kegyelem. Nagyvárad-Budapest, 2017. szeptember 15-16.

Bluza Moja nova bluza iz Oradea (sa cvetovima, leptirima, ornamentikom Jugendstila!) čarom u lepršavu devojku Sutra me pretvara, makar i sa juče, danas tvrdo se nadmetala. Kao da mnoštvo svežih uresa ovdašnjih kuća sa mnom krenuli: i u beloj lagodnosti iz konca-vlakna sazdanoj može dar olakšanja bivstvovati. Orade-Budimpešta, 15-16 septembar 2017. Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Acsai Roland Elaludtál a vonaton – Zaspala si u vozu

Acsai Roland Cegléd, 1975. június 16. –

Elaludtál a vonaton Ölembe hajtott fejjel Elaludtál a vonaton Két állomás között, Talán semmi különös Nem volt abban a pillanatban, Nekem mégis sokat jelentett. Szikráztak a csupasz ágak Áramszedői, és a sín olyan volt, Mint egy szán nyoma a hóban, És úgy éreztem, mintha átszálltunk Volna egy másik szerelvényre, A valóságos vonat tovább robogott Az ablakunk mellett, mi meg Ott maradtunk az álombeli kocsiban, És nem tartottam attól, hogy a kalauz Leszállít, hiszen volt érvényes Jegyem. Te voltál az, ahogy ott Feküdtél az ölemben.

Zaspala si u vozu Između dve stanice U mom krilu si Zaspala u vozu, U tom trenu valjda Ništa naročito nije bilo, Meni je ipak puno značio. Vodiči struje golih grana Su iskrile, a tračnice su Na trag saonice ličile, I činilo mi se kao da smo Na neku drugu kompoziciju preseli, Ispred našeg prozora stvaran voz je Dalje jurio a mi smo U vagonu snova ostali, I nisam se bojao da će me kondukter Izbaciti, ta punovažnu kartu Sam imao. Ti si bila ta, koja je tamo U mom krilu ležala. Prevod: Fehér Illés

Forrás: http://www.irodalmijelen.hu/2017-apr-1-1058/harmadik-idoszamitas-acsai-roland-versei

Faiz Softić Crno more – Fekete tenger

Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Crno more Sine, sa prvim mrakom iznad naših kuća svake večeri mreška more                  crno do otrova. Na dnu njegovom kao zakletva hrđa motika koja je prvu brazdu zakopala ispod naše kuće. Progovoriš li jače, sine - podivljaće voda. Vrisneš li – dozvaćeš ajkule I sve što nosi glavu pseću. Ne ustaneš li rano, sine, pući će. Ne legnemo li na vakat progutat će nas vali crnoga mora. Olovom će se zalehemiti vrata i prozori. Svi ćemo biti crno more. Bićemo crno more ako i sve uradimo kako treba ako budemo govorili ako i budemo šutjeli ako i ne postanemo bićemo crno more.

Fekete tenger Fiam, sötétedéskor házunk felett minden este a méregtől átitatott fekete tenger lebeg. Mélyén fogadalomként az a kapa rozsdásodik mellyel házunk alatt az első barázdát ásta. Fiam, ha hangosabban szólsz – a víz megvadul. Ha kiáltasz – a cápákat És a kutyafejűeket hívod ide. Fiam, ha nem kelsz fel időben, megreped. Ha nem fekszünk le időben, a fekete tenger hullámai lenyelnek. Az ajtókat, ablakokat ólommal tömítik. Mindannyian fekete tengerré válunk. Fekete tengerré válunk ha mindent ahogy kell, úgy teszünk, ha megszólalunk, ha hallgatunk, ha nem is leszünk, fekete tengerré válunk. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 67. str

Sead Husić Svojina – Vagyonom

Sead Husić Tuzla 28. april 1986. –

Svojina Sjećam se da sam mislio ovo što sada mislim, ali se plašim pišem li ono što mislim ili samo mislim da pišem. Jer meni se moja misao odveć sviđa, ali ovo što pišem nekako mi sliči na jednu kasabu i bosansku golu sirotinju, a o toj sirotinji ne mogu puno govoriti. Smatram da ona ne pripada meni. Meni je nametnuto – duboko smatram – i to što mislim da sirotinja ne pripada meni.

Vagyonom Emlékszem, azt gondoltam, amit most is, de félek, azt vetem-e a papírra, amit gondolok, vagy csak gondolom, hogy körmölök. Mert amit elgondolatam, eleve tetszik, de az, amit most írok, valahogy egy helységre és bosnyák nyomorra hasonlít, ám erről a nyomorról, nem sokat tudok mesélni. Vallom, nem hozzám tartozik. Rámerőszakolt – hittel vallom – az is, hogy úgy gondodolom, a nyomor nem hozzám tartozik. Fordította: Fehér Illés

Izvor: Sead Husić: Na tragu modernizma, Klepsidra, Kreševo, 2015. str. 39.

Podolszki József Kitartó menetelésben – U istrajnom hodu

Podolszki József

Feketics, 1946. júl. 28. – Újvidék, 1986. szept. 11.

Kitartó menetelésben Kitartó menetelésben ormok barnállanak hol rögtönzött hidakat robbantok majd veled kamnitit vitezit trotil bűvös szavak varázslatomhoz erdők borzadnak és kígyó riad az olajfa elveti bogyóit ember munkálkodik szorongástömítés sziklaréseken kamnitit vitezit trotil pihenj szerelem vigyázzba ösztönök csak sikerüljön ez a haslövés mozdulatlan cél a hármas vonalon kimérten készülök valahol kitört háborúk félig ivott sörök eldobott cigaretta járőrcsizmák alatt nősikolyt hallok a gyönyör peremén kamnitit vitezit trotil törmelék a lélek ujjaim között véradás kétnapos szabadság fejében mert ha kell akár a véremet is zengett az eskü kamnitit vitezit trotil megszűnt a jeladás dekódolhatatlan csend hüvelyébe tévedt minden erőnk aztán esni kezd burkolt kísértetek hagyják el a csúcsot tömött sorokban mennek s nem beszélnek csak fegyverzetük zörög nyirkos bőrükön

U istrajnom hodu Vrhovi se u istrajnom hodu braune gde ću s tobom improvizirane mostove u vazduh dići kamnitit vitezit trotil* čarne reči za moju čaroliju šume se groze, zmija se straši svoje bobiće maslina odbacuje čovek deluje u raspuklinama stena nadev zebnje kamnitit vitezit trotil ljubavi odmaraj se nagoni u stav mirno samo nek taj hitac u stomak uspe na trostrukoj crti nepomičan cilj ukočeno se spremam negde izbijeni ratovi napola prazne flaše piva ispod čizama stražara odbačena cigara na rubu strasti krik žene čujem kamnitit vitezit trotil između mojih prstiju duša je krhotina u ime dvodnevnog odmora davanje krvi jer ako treba čak i moju krv orila je zakletva kamnitit vitezit trotil signalizacija je prekinuta sva naša snaga je u čauru nerazgovetne tišine zalutala posle je kiša počela u gustim redovima vrh skriveni aveti napuštaju koračaju i ne pričaju na vlažnim kožama im samo oružja zveketaju *izmišljene reči pesnika Prevod: Fehér Illés

Forrás: Barna, Forum Ujvidék, 1982. 30. old. 

Pinczési Judit Az első ember – Prvi čovek

Pinczési Judit – Farkas István: A látnoknő

Debrecen 1947. október 1. – Budapest 1982. augusztus 12.

Az első ember Az első ember, aki elesett lélegzetét és hangját rám hagyta, arcomra bízta hátizsákját, huzatos csendjét és csontjait. Azóta arcom nyitott gödör, melybe levágott redőnyként emberi sorsok zuhannak. A világ nagy tévedése ez – hiába sírás, hiába igyekezet. Én a másik parton vagyok, a vergődő karok lüktetése messze. A fulladó szájak rángása letakarva. Szívem, felnégyelt bolygó, virágokban és fákban elvonulsz. Mégis átfonom a legkisebb árnyat is. Beleszövöm magam végső nyugalomba. Rámdől a zuhanás, kibontakozik. A parton kiáltás, vérző őrtüzek, Figyelek, várok és fogalmazok.

Prvi čovek Prvi čovek, ko je pao ostavio mi je uzdisaj i glas, svoju naprtnjaču, provetrenu tišinu i kosti mom licu je poverio. Od onda moje lice je otvorena jama u koju poput otkinutih zastora ljudske sudbe se stropoštaju. Zabluda je to sveta – zalud je plač, zalud je trud. Na drugoj obali sam, puls mornih ruku je daleko. Trzaji prigušenih usta su pokriveni. Srce moje, čerečena planeta, u obliku cveta i stabla prolaziš. Ipak i najmanju senku zagrlim. U konačnu tišinu se upletem. Pad na mene se naslanja, razvija. Na obali krik, krvave vatre stražarnice. Posmatram, čekam i sastavljam. Prevod: Fehér Illés

Forrás: Pinczési Judit: Láng volt az élet Magvető - Budapest,1986. 137-138.