Keresés ebben a blogban

2018. január 12., péntek

Lejla Kašić Početak i kraj – Kezdet és vég


Lejla Kašić Prijepolje 15. april 1996. –


Početak i kraj

Kažeš, tišina nam je dovoljna.
Na ispucalim usnama nježan ples
neizgovorenih riječi koje se
prepliću, upliću, rađaju
jedna iz druge, ne staju
nestaju, ćute da nas ne izdaju.
Kažeš, pogled nam je dovoljan.
Pogled koji topi kockice leda u nama
i pretvara ih u jednu vodu.
Pogled kojim prodireš u mene,
kojim te doznajem.
Pogled koji pohotno skida jedan po jedan
strah sa mene, dok ne ostanem gola,
gola u tvom zagrljaju.
Kažeš zagrljaj je dovoljan.
Zagrljaj koji skitnicama pruža toplinu doma.
Zagrljaj koji kao dodirom svilenog šala
prišiva pola tvoje na moju,
i pola moje duše na tvoju,
da se raspadnu jedna na drugoj,
jer tu će ostati i kada neko od nas ode,
a otići će.
Kad-tad.
Kažeš da uvijek odlaziš.
Opraštam ti, jer ne ostajem ni ja.
A da li ti opraštaš meni?
Opraštaš li što neću ponizno
gledati u tvoja leđa dok budeš odlazio,
već ću istovremeno i ja odlaziti od tebe.
Kažeš ne znam te dovoljno.
Dovoljno za šta?
Za prepozvanje te znam previše.
A da li je nekad previše dovoljno?
Okrutnost odlaska neka kaže
sve što je tišina prećutala.

Kezdet és vég

Állítod: elég nekünk a csend.
A kicserepesedett ajkakon a  ki nem mondott
szavak gyengéd tánca,
összegabajodottak, egymás után születtek,
le nem állnak, eltűnnek,
hallgatnak, el nem árulnak.
Állítod, elég a tekintetünk.
A bennünk jégkockákat olvasztó
és azokat egységes vízzé változtató.
A belém hatoló tekintet,
amely után felismerlek.
A félelmet rólam darabonként leválasztó
tekintet és maradok meztelen,
ölelésedben meztelen.
Állítod, elég az ölelés.
A csavargóknak meleg otthont nyújtó ölelés.
Az ölelés, mely selyemsálérintéssel
lelked felét az enyémre
és lelem felét a tiédre varrja,
hogy egymáson szétessenek,
hisz itt marad akkor is, ha egyikünk elmegy,
mert elmegy.
Előbb-utóbb.
Állítod: mindig elmégy.
Megbocsátom, mert én sem maradok.
De te, nekem, megbocsátasz-e?
Megbocsátasz-e azért, mert míg távolodsz,
hátadat nem megalázottan nézem,
hanem egyidőben én is elhagylak.
Állítod, nem ismerlek eléggé.
Eléggé, mi végre?
Túlzottan is, hogy felismerjelek.
És néha a túlzottan elég-e?
Mondja el a távozás durvasága
mindazt amit a csend elhallgatott.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://hiperboreja.blogspot.rs/2016/09/poezija-i-proza-lejla-kasic.html

2018. január 11., csütörtök

Enesa Mahmić Ostrva – Szigetek


Enesa Mahmić 4. mart 1989. –

Ostrva

Opet bura
Čujemo zveckanje veriga tamo u luci
Opominju
Nema se gdje pobjeći.

I opet svijetle praznine, puste ulice, ukočeno drveće.
Udari oluje po glatkim površinama.
Užurbano čovječanstvo mučaljivih i nesretnih
Hodi u žamoru
Bez stanke i sastanka.

Ostrva su kao stare duše
Usud im da stoje u središtu
Sve vide
Sve znaju
A ne otvaraju se.
Dodiruješ mi ruku bez riječi
Ostavljajući za sobom samo bat koraka
I umorno dahtanje.

Utonuli u maglu
Gutamo
Neizrecivo.

Izvor: autor


Szigetek

Ismét vihar
Ott a kikötőben lánc csörög
Figyelmeztet
Menekülni nincs hová.

És ismét fényes űr, puszta utcák, deredt fák.
Sima felületeket csépel a vihar.
Kimerült komor emberek hada
Töretlenül megállás nélkül
Zsibongva sietve menetel.

A szigetek mint az öreg lelkek
Sorsuk középen állnak
Mindent látnak
MIndent tudnak
Mégsem nyílnak.
Kezem szótlanul érinted
Magad mögött csak lábdobogást
És lihegést hagysz.

Ködbe veszve
Nyeljük
A kimondhatatlant.

Fordította: Fehér Illés

2018. január 10., szerda

Faiz Softić Igra neba – Az ég játéka


Faiz Softić Vrbe kod Bijelog Polja 1958. –

Igra neba

Kakva je ovo
Igra Neba,
I otkud ja u njoj?

Satima kiši –
Danima i noćima...

Godinama kiši.

I kroz te kapi
hladne i teške
što glavu mi traže,
Iza brda vidim
Kao kroz sito,
Sunca smješke.

Nekom se smiju
nekoga griju.

Al meni – ne,
Al mene – ne!

Az ég játéka

Ez az Ég
Milyen játéka,
És én oda, hogy kerülök?

Órák óta esik –
Éjjel és nappal…

Évek óta esik.

És ezeken
a fejemet követelő
hideg, nehéz cseppeken,
A hegyen túl
Mitegy szitán keresztül
Látom mosolyog a nap.

Egyeseket kinevet,
másokat melenget.

De engem – nem,
De engem – nem!

Fordította: Fehér Illés
Izvor: Iz zbirke: Dok vode teku. NVO Centar za kulturu –Bihor, 2016. 117. str.

Petrőczi Éva Adventi utazás – Putovanje tokom Božićnih praznika


Petrőczi Éva Pécs, 1951. április 7. –


Adventi utazás

Kamillapára-léghajón
utazunk ketten:
én, s a gyermek;
vagy nem is léghajó,
közös magzatburok
lebegtet
partjáig a
fenyőkkel ékes
Karácsony-szigeteknek.

*

Testvérszülöttem, vigyél magaddal,
röpítsd
fölénk a gyerekkori december
nagymama-sütötte
ánizscsillag-díszeit.

*

Két szétdúlt Betlehem
helyén épül a harmadik –
Add meg nekünk, Uram,
a születés
Heródes nélküli ünnepét.
Putovanje tokom Božićnih praznika

Nas dvoje vazdušnim brodom
od para kamilice putujemo:
ja i dete;
ustvari ne zrakoplov
zajednička ovojnica zametka
ljulja nas
do borovima
kićene obale
Božićnih ostrva.

*

Rođeni moj, nosi me sa sobom,
donesi
bake-pečene
zvezdaste ukrase onajza
iz decembra detinjstva.

*

Na mestu dva razrušena
Betlehema treći se gradi –
Gospode moj, omogući nam
praznik
rađanja bez Heroda.

Prevod: Fehér Illés
Forrás: Petrőczi Éva legszebb versei, Ab-Art Győr, 2017. 17. old.

2018. január 9., kedd

Sebestyén Péter Lege artis – Lege artis


Sebestyén Péter Zalaegerszeg, 1967. július 07. -


Lege artis

a költészet Popeye utolsó beszáradt spenótkonzerve
a költészet a túlzabált lelkiismeret hashajtója
a költészet az éjfél fagyott Szaharája
a költészet a leszakadt drótkötélpálya fölötti megközelíthetetlen szirt
a költészet az utolsó utáni busz
a költészet képeslap a márvány és a lakk halott múzeumából
a költészet a mindig rosszkor huhogó bagoly
a költészet  a kitapintott májzsugor
a költészet a lépcsősor Leonardo elveszett koponyájába
a költészet a bikinis lányok örökstrandja
a költészet az üres csirkeólak menyétszagú csöndje
a költészet a megszorult kilincs rémült rángatása
a költészet kétségbeesett orgonafutam
a költészet Spinoza lándzsája Platón puskája és Jézus Krisztus epegörcse
a költészet egytagú ismeretlen szó
a költészet a moccanatlan krokodilus tettenérése a végső alámerüléskor
a költészet partvissal kergetett vadgalamb
a költészet bármely hiúság fölfedezetlen vakcinája
a költészet az egyes-egyedüli pont a rémálmok rajzfüzetében
a költészet az előre megfontolt gödörbe csúszás
a költészet elsötétített város kivilágított mező kiszáradt óceán
a költészet a szivárvány befejezett köre
a költészet az államgépezet kézbesített határozata
a költészet madárcsont halhólyag bevásárlókosár
a költészet a megmérhetetlen felezési idejű isteni örökkévalóság
a költészet balgaság és könnyű vacsora
a költészet mézcsordulás a lányok mellén
a költészet John Keats vak és süket monológja a feltámadásról
a költészet Janus harmadik arca
a költészet a háború előtti utolsó vonósnégyes
a költészet telepítetlen aknamező
a költészet vulkáni láva mennyei ambrózia aranyló délután
a költészet a megszokások naprendszernyi mérete
a költészet a zsugorított elegancia
a költészet a napra pontosan huszonnyolc évvel ezelőtti fakó mosoly
a költészet a nadragulya az LSD a morfium lemondó kézrebbenése
a költészet a mennyország metrótérképe
a költészet alamuszi szembesülés a kifizetetlen tartozásokkal
a költészet minden sejt naprakész nyilvántartása
a költészet füst mutatóujj és a hosszú szavak lélektelen jelenvalósága
a költészet elhordatlan törmelék ledöntetlen fal épület nélküli tető
a költészet a tornászlányok végtelenített spárgája
a költészet a fuldoklás utolsó másodperce a tisztánlátás előtt
a költészet a végső szégyen kényszeres vallomása
a költészet egy pohár vörös még a hajnalfény előtt
a költészet a sötét zugok rendszerező anatómiája
a költészet a mesék órarendi korpusza
a költészet sárkányetető kéz
a költészet a megfolyt színek kétségbeejtő esztétikája
a költészet a méhek végső kirajzása és mindaz ami ebből következik
a költészet szétszakadt kötélzet a távozó hajón
a költészet ábránd és megigazított szoknya a hosszú combokon
a költészet Neptunusz készenlétben tartott szélvihara
a költészet röhögésbe fulladt cselfogás
a költészet mikor a szívre vörös kígyó tekeredik
a költészet Hannibál visszakozása midőn megpillantja a Himaláját
a költészet napló iskolai ellenőrző és minden isteni hazugság boldog kiterjesztése
a költészet a saját erszényébe ugró kenguru
a költészet napalm és hidrogénbomba és utolsó kenet
a költészet zabszem a seggben
a költészet csíkos pizsama mint egy örök félreértés
a költészet csökönyös öszvér és lélekharang
a költészet a kifogyott papírzsebkendő a hátizsák céltalan kifordítása
a költészet a madárbél-jóslatok büdös komorsága
a költészet az alkalmatlan eszközök időszaki kiállítása
a költészet a megmaradt lehetőségek tudomásulvétele
a költészet kétség és paródia és az is mikor a színész belesül a nagymonológba
a költészet a lélek jelentős ámbátor kopár sajátossága
a költészet a kihirdetett kincstári optimizmus
a költészet az elkerülhetetlennel szemben tanúsított türelem soha meg nem kapott jutalma
a költészet a megkukulás száj- és körömfájása
a költészet a szerelem kiegyensúlyozott és mértéktartó építészeti útmutatója
a költészet a föl sem ismert kíváncsiskodás
a költészet az előre bejelentett szőnyegbombázás
a költészet egy szívderítő mosoly valamely apokrif lélekvándorlásból
a költészet derűs zsivaj és csikorgó ízület
a költészet hazatérés egy penészes albérletbe
a költészet a bennszakadt mondatok sugárbetegsége
a költészet egy szívbéli istenkáromlás
a költészet kifordított gázkamra
a költészet a látható prímszámokba kényszerített definíciója
a költészet az Én és a Te akárhányadik dimenziója
a költészet az emlékezés kifüstölt rókalyuka
a költészet folyvást eszméletlenre issza magát és a saját szavába vág
a költészet fekete szerelem fekete szívben
a költészet az Ő álma a kerúbok szárnyai között
a költészet az én szakadt vitorlám utolsó vacsorám lábnyomaim megszakadt sora

Forrás: a szerző


Lege artis

poezija je poslednja usušena Popajeva konzerva od špinata
poezija je laksans prežderane savesti
poezija je Sahara smrznute ponoći
poezija je nedosptupan hrid iznad otkinute žičare
poezija je iza zadnjeg zadnji autobus
poezija je razglednica iz mrtvog muzeja mermera i laka
poezija je uvek u krivo vreme javljajuća sova
poezija je opipana ciroza jetre
poezija je stepenište do izgubljene lobanje Leonarda
poezija je večita plaža devojaka u bikiniju
poezija je tišina sa mirisom lasice praznih kokošinjaca
poezija je prestrašeno trzanje zaglavljene brave
poezija je očajan pasaž orgulje
poezija je koplje Spinoze puška Platona i grč žuči Isusa Hrista
poezija je jednočlana nepoznata reč
poezija je zatečenje nepomičnog krokodila prilikom konačnog tonenja
poezija je sa motikom gonjen dupljaš
poezija je vakcina bilo koje neotkrivene taštine
poezija je jedna jedina tačka u crtanci noćne more
poezija je u jamu unapred promišljen pad
poezija je zatamnjen grad osvetljena livada isušen okean
poezija je završen krug duge
poezija je isporučena odluka državnog mehanizma
poezija je ptičja kost mehur ribe korpa za kupovanje
poezija je božanstvena večnost sa nemerljivom vremenom poluraspada
poezija je pomama i lagana večera
poezija je na dojkama devojaka kapanje meda
poezija je Džon Kitsov slep i gluh monolog o vaskrsnuću
poezija je treće lice Jana
poezija je poslednji predratni gudački kvartet
poezija je nepostavljeno minsko polje
poezija je lava vulkana rajska ambrozija pozlaćeno popodne
poezija je vasionska veličina navika
poezija je smežurana elegancija
poezija je bled osmeh tačno na dan od pre dvadesetosam godina
poezija je rezigniran pomak ruke bunike LSD-a morfijuma
poezija je karta podzemne željeznice raja
poezija je podmuklo suočavanja sa neotplaćenim dugovanjima
poezija je ažurno evidentiranje svake ćelije
poezija je dim kažiprst i bezdušno prisustvo dugačkih reči
poezija je ostavljen otpadak nesrušen zid krov bez zgrade
poezija je beskrajna špaga gimnastičarke
poezija je poslednji tren davljenja pre stanja oštrovidnosti
poezija je primorana ispovest konačnog srama
poezija je čaša crvenog još pre svanuća
poezija je anatomija tamnih kutaka koja sistematizira
poezija je preraspoređen korpus bajki
poezija je ruka aždajakrova
poezija je očajna estetika razlivenih boja
poezija je konačno rojenje pčela i sve što nakon toga sledi
poezija je rascepana užad na brodu koja se udaljava
poezija je sanjarija i ispravljana suknja da dugim butinama
poezija je vihor Neptuna u stanju pripravnosti
poezija je u smeh udavljena spletkarija
poezija je kad srce crvena zmija obavija
poezija je uzmicanje Hanibala pošto je Himalaju ugledao
poezija je dnevnik đačka knjižica i svako sretno proširenje božje laži
poezija je kengur koji u vlastitu torbu skače
poezija je napalmna i hidrogenska bomba i poslednja pričest
poezija je zrno ovsa u guzici
poezija je prugasta pidžama poput večitog nesporazuma
poezija je tvrdoglava mazga i zvono duhova
poezija je ponestala papirna marama besciljno izvrtanje naprtnjače
poezija je smrdljiva tmurnost proricanja ptičjih creva
poezija je privremena izložba nepodesnih instrumenata
poezija je prihvatanje preostale mogućnosti
poezija je nedoumica i parodija a i zapinjanje glumca tokom velikog monologa
poezija je značajna ali i pusta odlika duše
poezija je oglašen optimizam riznice
poezija je nikad dobivena nagrada prema neizbežnosti pokazanoj strpljivosti
poezija je bolesti usta i noktiju zanemenosti
poezija je izbalansiran i suzdržljiv pokazivač pravca gradilišta ljubavi
poezija je neprepoznata znatiželja
poezija je unapred najavljeno bombardiranje
poezija je prijatan osmeh iz neke vanzemaljske selidbe duše
poezija je živahna graja i ukočen članak
poezija je povratak u budžavo podstanarstvo
poezija je bolest izavan radijacijom neizgovorenih rečenica
poezija je istinsko bogokletstvo
poezija je izvrnuta gasna komora
poezija je u vidljive primarne brojeve primorana definicija
poezija je bilo koja dimenzija odnosa Ja i Ti
poezija je istrebljena mišja rupa pamćenja
poezija bey prestanka do besvesti se opija i sama sebe prekida
poezija je crna ljubav u crnom srcu
poezija je između krila heruvima Njegov san
poezija je moj pocepan jarbol moja poslednja večera prekidan niz tragova mojih stopala

Prevod: Fehér Illés

2018. január 6., szombat

Mak Dizdar Labud djevojka – Hattyúlány


Mak Dizdar
Stolac 17. listopad 1917. – Sarajevo 14. kolovoz. 1971.

Labud djevojka

Rekoh joj
Od devet dveri zar nisi otključala devet
Od de
vet odaja zar nisi otvorila devet
Od devet kovčega zar nisi otklopila devet
Od devet pečata zar nisi
Otpečatila devet

A ona
Ona će meni
Otključah devet dveri
Otvorih devet odaja
Otklopih devet kovčega
Otpečatih devet pečata
Ali ne otključah
Ne otvorih
Ne otklopih
Ne otpečati
Pečat
Tvoga
Srca

Dadoh joj znak ključa

A ona zaklikta
Gle ptice one
što juri k zelenoj gori
Gle ptice one zelene
Ispod oblaka
Pogledah i ne vidjeh

Tada ona reče
Znaj da je tajna broja devet
Tajna labud djevojke
Čik stigni me

Pretvorih se u sokola

Al Labudica je već bila stigla za oblak
U zemlju gdje je oko sokolovo
Mrtvo oko
Hattyúlány

Kérdeztem a lánytól
Hát a kilenc ajtóból nem nyitottál ki kilencet
Hát a kilenc teremből nem tártál ki kilencet
Hát a kilenc szelencéből nem feszítettél fel kilencet
Hát a kilenc pecsétből nem
Törtél fel kilencet

A lány
A lány meg
Kilenc ajtót kinyitottam
Kilenc termet kitártam
Kilenc szelencét felfeszítettem
Kilenc pecsétet feltörtem
De
Szíveden
Azt
A pecsétet
Ki nem nyitottam
Ki nem tártam
Fel nem törtem

Megadtam a kódot

A lány meg felsikoltott
Nézd a felhők alatt
Azokat a zöld hegyek felé tartó madarakat
Nézd azokat a zöld madarakat
Oda néztem és nem láttam

Akkor mondta a lány
Tudd a kilences szám titka
A hattyúlány titka
Na érj utol

Sólyommá változtam

De a Hattyúlány már a fellegekbe ért
A birodalomba ahol a sólyomszem
Halott szem

Fordította: Fehér Illés
Izvor: http://www.jovicaletic.com/cms/?page_id=1375


2018. január 5., péntek

Rade Šerbedžija Zaboravi – Felejts


Rade Šerbedžija Bunić 27. srpanj 1946. –


Zaboravi

Ako me sretneš negdje u gradovima stranim,
Po kojima se muvam u posljednje vrijeme,
Sretni me,
Kao da me srećeš prvi put.
Nismo li se mi već negdje vidjeli,
Kaži…i zaboravi.

Zaboravi dane koje smo nekada zajedno…
I noći zaboravi…
Gradove kojima smo mijenjali imena,
I ucrtavali u karte samo nama dostupne…
Onaj hlad pod maslinama u našoj uvali,
Uvali mirnih voda.
Otok naš i ime broda pjesnika
Koji nas je tamo nosio…

Zaboravi da si ikada rekla da me voliš,
I kako se nikada, nikada, nećemo rastati.

Treba zaboraviti naslove knjiga
Koje smo zajedno čitali,
Filmove koje smo gledali,
Hemfri Bogarta i Kazablanku,
Naročito zaboravi.

Ulicu divljih kestenova s početka Tuškanca,
I onaj naš poljubac na kiši
Za koga bi znala reći:
“Nikada neću zaboraviti”.
Molim te zaboravi…

I kada ti kažem da zaboraviš,
Kažem ti to zato što te volim
Kažem ti to bez gorčine.

Otvori oči ljubavi,
Našim gradom prošli su tenkovi.
Odnijeli su sobom sve što smo bili,
Znali… imali…
Zato… Zaboravi.

Čemu sjećanja?
Pogledaj kako trešnja u tvome vrtu
Iznova cvjeta svakoga proljeća.
Nasmiješi se jutru koje dolazi,
Zagrli bjelinu novih dana
I zaboravi.

Kasno je već dragana, hoću da kažem,
Zreli smo ljudi,
To jest, nismo više djeca
I znam da nije lako.

I znam da možda i boli… ali pokušaj,
Molim te, pokusaj… zaboravi!

I ako me sretneš negdje u gradovima stranim,
Po kojima se muvam u posljednje vrijeme,
Sretni me, kao da me srećeš prvi put;
Nismo li se mi već negdje vidjeli,
Kaži… i zaboravi.
Felejts


Ha valamelyik idegen városban találkozunk,
Ahol az utóbbi időben bolyongok,
Úgy köszönts,
Mintha először találkoznánk.
Mintha láttuk volna már egymást,
Mondd... és felejts.


Felejtsd el a valaha együtt töltött napokat...
És az éjszakákat is felejtsd el...
Az általunk elnevezett és a csak számunkra
Hozzáférhető térképre berajzolt városokat...
Rejtekhelyünkön azt az olajfaárnyékot,
A csendes vizű öblöt.
Szigetünket és azt a költő nevét viselő hajót
Amely oda szallított bennünket...


Felejtsd el, hogy valaha is mondtad, szeretsz
És hogy soha, sohasem fogunk elválni.


El kell felejteni
Az együtt olvasott könyveket,
Az együtt nézett filmeket,
Humphrey Bogartot és Casablancat
Mindenképpen felejtsd el.

A Tuskanac elejéről a vadgesztenyesort
És azt az esőben adott csókot
Amelyre esküdöztél:
“Sosem felejtem el”.
Kérlek, felejtsed el...

És mikor azt mondom, felejtsd el,
Azért mondom, mert szeretlek
És keserűség nélkül mondom.


Szerelmem, nyisd ki szemed,
Városunkon keresztül tankok mentek.
Mindent magukkal vittek, mívoltunkat,
Tudatunkat... vagyonunkat...
Ezért...Felejts.


Mire valók az emlékek?
Nézd, kertedben a cseresznye
Minden tavasszal újra virágba borul.
Mosolyogva köszöntsd a következő reggelt,
Öleld át az új napot
És felejts.


Kedvesem, késő van, akarom mondani,
Érett emberek vagyunk,
Azaz, többé nem vagyunk gyerekek
És tudom, nem könnyű.


És tudom, talán fáj is... de próbáld meg,
Kérlek, próbáld meg... felejts!


És ha valamelyik idegen városban találkozunk,
Ahol az utóbbi időben bolyongok,
Úgy köszönts, mintha először találkoznánk;
Mintha láttuk volna már egymást,
Mondd... és felejts.

Fordította: Fehér Illés
Izvor: https://secanja.com/zaboravi-rade-serbedzija/