Lejla Kašić Ipak jesi tu – Mégis itt vagy

Lejla Kašić Prijepolje 15. april 1996. –

Ipak jesi tu Dolaziš mi. Hladna kao ova noć. Nepomično stojiš. Gledaš me, a gledaš kroz mene. Gledam te, a gledam kroz tebe. Očiju tvojih nema, spojile su se sa tamom. Dodirujem ti ruke. Bijele su. Smežurane kao tvoje lice starice koje nikada neću vidjeti. Ledene su. Ne osjećaš moj dodir. Tu si, a nisi. Nisi, a jesi. Ne govoriš ništa. Gradiš zidove neobjašnjive tišine. A iz tišine vrišti istina. Istina koje me strah. Progovori nešto! Otjeraj sumnju, obuzdaj turobne misli. Okončaj turobne sate, dane, mjesece. Ne dozvoli turobne godine. I dalje ćutiš. Progovori, molim te, progovori! Zašto spuštaš glavu? Kaži mi ono što želim da čujem. Slaži me. Zagrli me. Zagrli me jako, slomi mi bol. I dalje ne mrdaš. Razderaću crvena usta krikom do neba, a ti me nećeš čuti. Suze će oprati moje lice, a ti me nećeš vidjeti. Pružiću ti ruke, ti ih nećeš uzeti. Mrtva si, zar ne? Ne postojiš, zar ne? Nisam, smrt ne postoji – govori odjek dobro poznatim intonacijama. I dalje imaš smiješan akcenat. Volim te.

Mégis itt vagy Megérkeztél. Éjhidegen. Mozdulatlanul állsz. Nézel, de rajtam keresztülnézel. Nézlek, de rajtad keresztülnézlek. Szemed a sötéttel egyesült. Karodat érintem. Fehér. Aszott akár anyókához hasonló arca, amit sosem fogok látni. Jéghideg. Érintésemet nem érzed. Itt vagy, mégsem létezel. Nem vagy, mégis létezel. Ne szólj. A csend megmagyarázhatatlan falait építed. És a csendből csend üvölt. Az igazság, melytől rettegek. Szólj valamit! Űzd el kételyeimet, fékezd meg komor gondolataimat. Szüntesd meg a komor órákat, napokat, hónapokat. Ne szentesíts komor éveket. Továbbra is hallgatsz. Szólalj meg, kérlek, szólalj meg! Mért hajtod le a fejed? Modd azt, amit hallani szeretnék. Hazudj. Ölelj meg. Erősen ölelj meg, törd el bánatomat. Továbbra sem mozdulsz. Vörös számat égbe szálló sikollyal szétszaggatom, de te  nem hallasz. Arcomat könny mossa, de te nem látod. Karomat feléd nyújtom, ne fogod meg. Halott vagy, igaz? Nem létezel, igaz? Nem, halál nem létezik – szól a visszhang jólismert hangján. És továbbra is furcsa a kiejtésed. Szeretlek. Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://okf-cetinje.org/lejla-kasic-gnijev-bogovima/

Saša Jelenković Bio jednom jedan pas – Volt egyszer egy kutya

Saša Jelenković Zaječar 8. avgust 1964. –

Bio jednom jedan pas

Dobro došla na sedmi sprat, stvari se otimaju kontroli,
dan za danom, čuje se samo šuškanje krila
u potkrovlju. Danas sam sahranjen, nebo je imalo
boju baklave, a zemlja uskus mastila.
Nije bilo sunca, negde je pucalo u daljini. Dome, slatki dome.
Krećem se da bih razumeo skromnost i poniznost.
Najpre izbrojim sate, unatrag, do momenta kada sam izgubio
ono malo što boli, i otkrio ono puno što raduje. To ništa
što ne prestaje, to nešto što se povuklo u sebe.To me zateže,
tome sam odan, u tome želim da se probudim. Umire priča,
zvezde su strpljive, sneg pada kako bi nas prisilio na izlazak.
Privremene su mreže na dnu mora, tunel je prepun slobode,
ribe te uče disanju. Bio jednom jedan pas i dugo me gledao u oči.

Izvor: http://eckermann.org.rs/article/katalog/

Volt egyszer egy kutya

Isten hozott a hetedik emeletre, elszabadult a pokol,

a tetőtérből napról napra szárnysuhogás

hallatszik. Ma eltemettek, az ég baklavaszínű*

volt, a föld meg tintaízű.

Nap sehol, valahol a távolban lövöldöztek. Otthon, édes otthon.

Útra kelek, hogy megértsem a szerénységet és alázatosságot.

Először időt mérek, visszafalé, attól kezdve, hogy elveszítettem

azt a keveset, ami fáj és felfedeztem azt a sokat, ami örömet okoz.

Azt a semmit, ami megszűnik, ami magába zárkózik. Ez vonz,

ehhez vagyok hűséges, ebben akarok ébredni. Meghal a mese,

türelmesek a csillagok, esik a hó, hogy kikényszerítsen bennünket.

Ideiglenesen a tenger mélyén vannak a hálók, az alagút szabadsággal telt,

lélegezni a halak tanítanak. Volt egyszer egy kutya, hosszan nézett a szemembe.

Fordította: Fehér Illés

Mišo L. Korać Anđeo sa smiješkom – Mosolygós angyal

Mišo L. Korać Sombor 10. mart 1950. –

Anđeo sa smiješkom Šapućem ti noćas upamti na uho zrači prvi zračak proljećnoga bdijenja... Pričamo o svemu u to dobo gluho kao muž i žena dok priroda spaja čudna pupoljenja... Samo ovog dana ove noći sjetne otkrijemo ljubav tugu... tajne i šuteći strah nas da nas ne premetne i ne pretvore u dvije zvijezde sjajne... A proljeće vjeruj zna da bude tako skriveno... U nama sjećanja ume da oživi pa ko rijeka nagla da naraste jako da nam se u srcu probude izlivi... I ne strahuj... Eto i vrijeme nama je naklonjeno Nek osjetim damar ispod tvog kaputa... Dvije na nebu zvijezde neka sjaje vječno kada nas dočekaju umorene s puta... Spavaj... i ne pričaj ništa o toj želji pritom... Samo u snu otkrij lice svoje smiješkom... Vjeruj biću uvijek nježan...             pažljiv...                         pitom... I u trenu lakom i u času teškom... Spavaj... Sanjaj proljećni Anđele sa smiješkom...

Mosolygós angyal Suttogom jegyezd meg a tavaszi virrasztás első sugarát... Éjnek idején míg a természet csodás bimbókat társít mint férj és feleség beszélgetünk... Csak ma ezen a csüggedt éjszakán fedezzük fel a szerelmet keserűséget...titkokat és félünk ne helyezzen át bennünket két fényes csillaggá ne változtasson... Hidd el a tavasz képes ilyen rejtélyességre... Képes felébreszteni az emlékeket és hömpölygő folyóként hirtelen áraszt és szívünkben árad... És ne félj... Íme számunkra kedvező az idő Hadd érezzem kabátod alatt ütőered... Hadd csillogjon az égen két fényes csillag mikor az úttól elfáradva várnak bennünket... Aludj... és ne szólj e kívánságról... De álmodban mutasd meg mosolygós arcodat... Hidd el gyengéd...                  figyelmes...                                     önzetlen leszek... És egy-egy pillanatra meggondolatlan netán kibírhatatlan... Aludj... A tavasszal álmodj mosolygós Angyalom... Fordította: Fehér Illés

Izvor: Miso L.Korac Ne daj da nas život mimoiđe Pokret Podgorica 2007. Str. 37-38

Radomir D. Mitrić Kroki za ljubav – Szerelem-kroki

Radomir D. Mitrić Jajce 29. aprila 1981. –

Kroki za ljubav za Arsena Gotovo je, ja sam samo samotan kralj na šahovskoj ploči, bez kraljice i svite, a ti sve sa svitom, s kraljem kojeg ljubomorno čuvaš za leđima svojim, atakuješ, i meni je preostalo još samo jedno slobodno crno polje na kojem ću pasti zauvijek. Šah-mat! Padam, a ti uživaš u igri što se može imenovati kao Život. Ljubav je tako okrutna i uvijek ima surove svršetke. Bez opravdanja. Bez čuđenja.

Szerelem-kroki Arszenért* Nincs tovább, csak egy magányos király vagyok a sakktáblán, királynő és nép nélkül, te meg a tömeggel és a hátad mögött féltékenyen őrzött királlyal támadsz, részemre viszont nem maradt más, csak egy fekete mező, amelyen örökre elesek. Sakk-matt! Esek, te pedig élvezed az Életnek nevezhető játékot. Oly ádáz a szerelem és a végén mindig kegyetlen. Felesleges igazolni. Felesleges csodálkozni. *Dedić, Arsen (Arszen Dedity1938 – 2015) az egyik legismertebb zágrábi énekes, dalszerző, költő) Fordította: Fehér Illés

Izvor: http://konkursiregiona.net/radomir-d-mitric-ciklus-nagradenih-pesama-dusko-trifunovic-novi-sad-2010-i-nagrada-festivala/

Đorđe Šćepović Kuća na selu – Ház a faluban

Đorđe Šćepović Podgorica 6. aprila 1983. –

Kuća na selu Kuća na selu, kuća u selu mojih praotaca, čeka na nas, buduće stanare, da je učinimo našom kućom da vrt njen obrađujemo da voćnjake pripazimo, i od mraza sačuvamo, baš su velika očekivanja jedne kuće, i kapiju bi trebalo ofarbati, i međe popraviti nagovještava kuća, onako, izokola, i lozu kalemiti, i bunar očistiti, i sve to sa nekoliko ruku i prstiju, baš su velika očekivanja jedne kuće, a mi, mi ćemo iznevjeriti, naše su ruke slabašne za podvig.

Ház a faluban A ház a faluban, őseim háza a faluban bennünket vár, jövőbeli lakosokat, hogy házunkká varázsoljuk, hogy a kertet műveljük, hogy védjük a gyümölcsöst, megvédjük a fagytól, egy háztól éppen komoly elvárások, a kaput is be kellene festeni, a kerítést megjavítani, alig észrevetően jelzi a ház, a szőlőt beoltani, a kutat kitisztítani és mindezt néhány karral és ujjal, egy háztól éppen komoly elvárások, mi meg, mi csalódást okozunk, karjaink hőstettekre képtelenek. Fordította: Fehér Illés

Izvor: https://hiperboreja.blogspot.rs/2017/11/prije-objave-ore-scepovic.html

Szabó Palócz Attila Játszmák – Partije

Szabó Palócz Attila Zenta 1971. november 30. –

Játszmák voltam már bérced, mint a meglelt oltalom, szemedben pára, és lendülnék túl azon, mit a számtalan bús, idegen szerepkör már ránk aggatott

Partije bio sam ti već ćuvik, poput nađenog skloništa, u tvojim očima para, i prekoračio bi to, što je bezbroj otužnih, stranih uloga na nas natovarila Prevod: Fehér Illés

Forrás: a szerző

Zsidó Piroska A láthatatlan – Nevidljiva

Zsidó Piroska Székelykeresztúr 1974. június 11. –

A láthatatlan

Ádám is szült. Fájdalom nélkül. Álmában adott életet.

Boldog volt, persze. Aztán álmos. Elfogadta. Nem kérdezett.

Így lett az asszony. Mintha földből vasat hoznak felszínre fel.

Itt fent, levegő s víz szavára sárga páncélt visel, úgy felel:

atomjaira hull. Fehér hátán egyre nagyobb rozsdafolt tenyész.

Visszavágyik a nyugodt földbe: balgán-boldogan elenyész.

Így fogy az asszony. Ős-félelemben ádámtalanul apad.

Balgán-boldogan tűnik lassan: az iszonyattal így lesz szabad.

Széthull egy csókért, ölelésért, egy pillantásért, mely égetett.

Mely bizonyítja, hogy nem fogyott el, hogy létezik még… Hogy létezett…

És boldog nemlétben ringatózik Ádám lelkébe simulva be.

És végre nem fogy. És végre teljes. És végre boldog. Mert nincs neve.

Forrás: https://www.helikon.ro/versek-46/

Nevidljiva

I Adam je rodio. Bez bola. Život je u snu stvorio.

Sretan je bio, naravno. Pa pospan. Prihvatio je. Pitanja nije postavio.

Tako je žena nastala. Kao kad iz dubine zemlje željezo donose.

Po nalogu vazduha i vode žut oklop nosi, tu, gore:

na deliće raspada. Na belim leđima sve veća mrlja rđe se stvara.

Nazad u mirnu utrobu zemlje želi: šašavo-sretno propada.

I žena tako splašnjava. U svom iskonskom strahu bez Adama smanjuje se.

Čini se da je šašavo-sretna: sa užasom slobodna tako postaje.

Zbog jednog poljupca, zagrljaja, trena koji ju je žario, raspada.

Koji dokazuje, nije iščezla, da još postoji... Da je postojala...

Uvukavši se u dušu Adama u sretnom nepostojanju leluja.

I više ne nestaje. I konačno je čitava. I konačno je sretna. Jer imena nema.

Prevod: Fehér Illés